02/09/2024
Az iskolakezdéssel egy időben megnőtt a közúti balesetek veszélye is.
Biztonságban szeretnék tudni a tanulókat.
A Józsefváros Újság Budapest 8. kerületének ingyenes önkormányzati lapja.
(14)
Az iskolakezdéssel egy időben megnőtt a közúti balesetek veszélye is.
Biztonságban szeretnék tudni a tanulókat.
Az európai kultúrától igen különböző zenészek egyszer csak a Dobozi utca részévé váltak.
Egy rajhastani zenész dinasztiából származó együttes látogatott el hazánkba. A Dil Mastana zenekar visszajár már Magyarországra, és három koncertet is adott Józsefvárosban. A Dobozi 21-ben adott koncertjükön jártunk, bár a Müpát is megérdemelnék.
A bontás megkezdését civil aktivisták és politikusok igyekeztek megakadályozni.
Gázolási kísérlet, fenyegetések, rendőri kiszállás – újabb fejezet nyílt meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának történetében, elkezdődtek a bontási munkálatok, amit hétfő reggel civil aktivisták és politikusok igyekeztek megakadályozni.
Márkus Ferenc, a Zöld Palotanegyedért aktivistája foglalja össze a hétfőn reggel történteket, és invitálja a tiltakozókat a hétfői 18:00-s eseményre:
https://www.facebook.com/events/819498683666361
Megnéztük, hogy milyen kisállatbiztosítást és mennyiért kínálnak a biztosítók
Nem csak a lakásunkra, az autónkra, a hitelünkre és az életünkre köthetünk biztosítást. Akik állatot tartanak – és sokan tartanak –, jól tudják, hogy kedvencükkel is történhet baleset. Erre úgy is felkészülhet a gazdi, hogy keres egy kisállatbiztosítást. Megnéztük, hogy ...
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen
Megérkezett a rendőrség, miután a Palotanegyed önkormányzati képviselője, Könczöl Dávid kihívta őket.
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen
Egy külső akkumulátort juttattak be a bent ragadt aktivistának, akinek merülőben a telefonja, de a biztonsági őrök nem adják át neki.
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen
A Múzeum utca irányából is megnézzük az építési területet, korán reggel már egy daru érkezett, amelyik elkezdte a munkát.
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen
A második kamion távozik.
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen
Folytatódik a tiltakozás, közben egy második kamion is megérkezett. A szomszédban zajló építkezés munkásai is átjöttek és fenyegetően léptek fel. Megszólalt Rádai Dániel alpolgármester is.
Szeptember 2-re, hétfőre ígérte az Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy elkezdi az egykori Magyar Rádió épületeinek bontását.
Civilek és politikusok reggel tiltakozó akcióba kezdtek, mire egy kamion áthajt a tömegen.
A múltkor rovarhotelt, most madárodút építettünk a Tolnai kertben.
A Tolnai kertben augusztus 28-án újra összegyűltek az élővilágot és a barkácsolást szerető gyerekek (és szüleik), ezúttal madárodút építettek.
A Kálvária téren tartottak Józsefváros óvodásainak összejövetelt a héten. Íme néhány fotó Huszár Bogi galériájából - a többiért ide kell kattintani: https://jozsefvarosujsag.hu/galeriak-rovat/ovisok-szabadon/
A Corvin moziban a CineKorda vetítéssorozatban egy hazánkban hivatalos moziforgalmazásba soha nem került filmet mutattak be.
A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolu...
„Az emberek nem mindig találják el, mi áll jól nekik, viszont mindig érdemes próbálkozni és új utakat keresni”, mondja Nádasdi Katalin divattervező, aki Farkas Imolával együtt alapította évekkel ezelőtt a Bástya utcában működő Pipetta Showroomot. Az üzletet ketten viszik, hetente egyszer tart nyitva, a hét többi napján kizárólag tervezéssel és ruhakészítéssel foglalkoznak. Azt mondják, különösebben nem hatja meg őket a trend fogalma vagy az, hogy mit „kellene” az adott szezonban tervezni, inkább a saját útjukat járják.
Kati és Imola már tizenkét éves koruk óta ismerik egymást, érettségi után együtt végezték el a szakiskolát és később egyszerre jártak MOME-ra, az üzletet pedig közel húsz éve vezetik ketten. „Nekünk teljesen más területen vannak a félelmeink, így nagyon összeillünk”, mondják. Katit nem érdeklik a szabályok, nem is követi őket, Imola jobban ragaszkodik az előírásokhoz, így kiegészítik egymást.
Az pedig, hogy hogyan készül el egy egyedi ruha, nos, az a tervezőtől függ, a napszaktól, a szokásoktól és attól, hogy érkezik-e egy húsz méteres aranycipzár szállítmány teljesen véletlenül. A részletek kiderülnek a legújabb Csakugyanból!
https://jozsefvarosujsag.hu/mi-tortenik-husz-meter-aranycipzarral-megoldjuk/
🍅Szomszédünnepet szerveztek a gólyások. Környékbeli lakosok és helyi civil szervezetek tagjai főzték a lecsót és szilvalekvárt. Két naptánc között pedig kovászos uborkát is elraktak.🍲
„Van egy titkos átjáróm. Nem beszélhetek róla senkinek. Először a Lidi súgta a fülembe, hogy senkinek” – Nattán-Angeli Nóra tárcanovellája.
„Esténként indulok el a titkos átjárón. Amikor ránk borul a kátrányfekete éjszaka, behunyom a szemem és ráteszem az egyik lábamat. Utána a másikat, és mint az akrobata, akit a cirkuszban láttam, csak lassan, lépésről lépésre haladok…”
E heti Borongónkban Seress Rezsőnek ígérnek minden jót – nőt, pénzt, nagyzenekart, nőfaló harsonást –, hogy kirobbantsák a VII. kerületből.
Seress Rezső kirobbanthatatlan a VII. kerületből. Pedig ígérnek neki mindent, nőt, pénzt, nagyzenekart, nőfaló harsonást, Szunyogh mesés beívelését, denevérhallású karmestert - e heti Borongónk.
A Fekete Lyuk nimbusza 30 évvel a bezárását követően sem vesztett csillogásából rajongóinak szemében, de vajon mi adhatta a Lyuk varázsát? Immár történelemmé vált, emléktáblát kap, a titkát kutattuk.
Március 21-én döntött arról a józsefvárosi képviselő-testület, hogy – civil kezdeményezésre – emléktáblát helyezzenek a Golgota út 3-hoz. A tábla annak a legendás helynek állít emléket, amit valószínűleg minden budapesti ismer, aki a 80-as években taposta a húszas évei...
Egy kiállás Iványiék és a gyerekek mellett.
A STEREO AKT színházi társulat és a Miután felmondtam / Miután maradtam című dokumentarista előadás alkotói közös nyilatkozatban álltak ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és intézményei mellett, és megtartják az előadásokat a bezárásra ítélt Wesley János ....
A World Press Photo szervezőjét sorra utasították el a helyszínek.
A szervezőt sorra utasították el a helyszínek.
A Tisza Párt elnöke két hete látogatott el először a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol tisztító- és fertőtlenítőszerek, valamint a vécépapír hiányát tapasztalta.
A tisztviselőtelepi intézménybe augusztus utolsó előtti napján adományokkal tért vissza. Kerületi ügyekről is kérdeztük Magyar Pétert.
Összezördült Lázár János építési és közlekedési miniszterrel a volt közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid a MÁV mélyrepülése, a vasárnapi kisiklás és a „fekete hétfő” miatt. A Józsefváros Újságnak részletesen is kifejtette, miért gondolja, hogy a miniszter közvetlenül járult hozzá a döntéseivel a magyar vasút összeomlásához. Mi több, e mögött nem hozzá nem értést lát.
Összezördült Lázár János építési és közlekedési miniszterrel a volt közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid a MÁV mélyrepülése, a vasárnapi kisiklás és a „fekete hétfő” miatt. A Józsefváros Újságnak részletesen is kifejtette, miért gondolja, hogy a miniszter közve...
Megnéztük, milyen volt a káptalanfüredi gyerektábor egy napja.
Az ottalvós táborozás segíti a gyerekek önállósodását, együttműködésre tanítja őket, növeli az önbizalmukat. Életre szóló élményeket nyújthat, amihez vissza tudnak nyúlni, ha életük során bátorításra lenne szükségük.
A dunavirágzás évről évre emlékeztet a természet szépségére és sebezhetőségére, egyúttal melankolikus élmény is: az élet rövidségét, a halál elkerülhetetlenségét és a hiábavalóságot juttatja eszünkbe.
Cikkünk képekkel és videóval: https://jozsefvarosujsag.hu/mit-tennel-ha-egy-napod-volna-hatra-az-eletedbol/
Késés, síntörés, peronon hagyott utasok, klíma nélküli vonatok nyáron. Most omlott össze a magyar vasúti közlekedés vagy rossz döntések állnak a háttérben?
Szombaton több vasútvonalon kitört a káosz, állandóvá váltak a késések. Vasárnap kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvaron, emiatt hétfőre is kiesett az ország legnagyobb fejpályaudvara a forgalomból, s mindezt tetézte, hogy Nyugati pályaudvar is elesett. Késés, síntörés, per...
A Népszínház utca hétvégi Kashmir Fesztiválja tömegével vonzotta az érdeklődőket, aki nem tudta, hol van, könnyen azt hihette, hogy valamelyik mediterrán ország ünnepébe keveredett.
Egy utca életéhez a járókelők és az üzletek is hozzátartoznak. Eddig sem kellett a szomszéd kerületbe menni, ha valaki izgalmakra vágyott, a Népszínház utca forgataga minden érzékünkek kielégíti. Az utcában negyedik alkalommal megrendezett Kashmir Fesztivál tömegével vonzotta ...
Az MTK e-sport szakosztályában jártunk.
Sokaknak még vitatott kérdés, hogy sport-e az e-sport, ám az MTK vezetősége úgy tartja, haladni kell a korral, reagálni a trendekre és igényekre.
„Barbár, embertelen és ördögi döntés ez, amelynek semmiféle logikus értelme nincs” – kommentálta Iványi Gábor ma délután egy sajtótájékoztatón, hogy tegnap a Sára Botond vezette Budapest Főváros Kormányhivatala tanévkezdés előtt pár nappal visszavonta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által üzemeltetett iskolák működési engedélyét. A szülőknek kedden este szállították ki autóval a leveleket a döntésről, néhány nap alatt kell iskolát találniuk gyermekeiknek.
Köztartozásokra hivatkozva törölte a fővárosi Kormányhivatal az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) két budapesti iskoláját a nyilvántartásból, az oda járó gyerekeket máshol helyezi el.
Belehúztak! Hétfőn kezdik bontani a Magyar Rádió egykori épületeit, és egészen 2025 márciusáig tart a munkálatok első szakasza.
Új szakaszba lép a Pázmány Campus építésének, illetve a Magyar Rádió egykori épületeinek bontása, jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium. Az új épületegyüttes építése valószínűleg 2025 második felében kezdődik.
Bródy S. Utca 14
Budapest
1088
Hétfő | 09:00 - 17:00 |
Kedd | 08:00 - 17:00 |
Szerda | 08:00 - 17:00 |
Csütörtök | 09:00 - 17:00 |
Péntek | 08:00 - 17:00 |
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Józsefváros Újság új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.
Üzenet küldése Józsefváros Újság számára:
Márkus Ferenc, a Zöld Palotanegyedért aktivistája foglalja össze a hétfőn reggel történteket, és invitálja a tiltakozókat a hétfői 18:00-s eseményre: https://www.facebook.com/events/819498683666361
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen Megérkezett a rendőrség, miután a Palotanegyed önkormányzati képviselője, Könczöl Dávid kihívta őket.
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen Egy külső akkumulátort juttattak be a bent ragadt aktivistának, akinek merülőben a telefonja, de a biztonsági őrök nem adják át neki.
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen A Múzeum utca irányából is megnézzük az építési területet, korán reggel már egy daru érkezett, amelyik elkezdte a munkát.
Tiltakozás az egykori Magyar Rádió épületének bontása ellen Folytatódik a tiltakozás, közben egy második kamion is megérkezett. A szomszédban zajló építkezés munkásai is átjöttek és fenyegetően léptek fel. Megszólalt Rádai Dániel alpolgármester is.
Szeptember 2-re, hétfőre ígérte az Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy elkezdi az egykori Magyar Rádió épületeinek bontását. Civilek és politikusok reggel tiltakozó akcióba kezdtek, mire egy kamion áthajt a tömegen.
🍅Szomszédünnepet szerveztek a gólyások. Környékbeli lakosok és helyi civil szervezetek tagjai főzték a lecsót és szilvalekvárt. Két naptánc között pedig kovászos uborkát is elraktak.🍲
A Tisza Párt elnöke két hete látogatott el először a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol tisztító- és fertőtlenítőszerek, valamint a vécépapír hiányát tapasztalta. A tisztviselőtelepi intézménybe augusztus utolsó előtti napján adományokkal tért vissza. Kerületi ügyekről is kérdeztük Magyar Pétert.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség sajtótájékoztatója, miután a Sára Botond vezette Budapest Főváros Kormányhivatala tanévkezdés előtt pár nappal visszavonta a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium működési engedélyét.
Van egy hely a Népszínház utca elején, ami folyamatosan keresi funkcióját. Szervezői a létét társadalomformálónak szánják, egy olyan helyről álmodnak, amelyik mindenkiből kihozza a művészt.
El se hinné az ember, hogy mennyire különböző tapasztalatokat lehet szerezni ugyanazon a téren, ugyanazon az éjszakán.
140 éves volt a Keleti pályaudvar, bekukkantottunk az Utasellátó kiskocsijába és a pályaudvarra érkezőkkel nosztalgiáztunk. #utasellato #keletipalyaudvar #józsefváros #csoki #máv #vasút #mav
🌱Nemcsak mi tikkadunk ki kánikulában és iszunk többet, a növények is szomjaznak. Lehet-e eleget öntözni a kerület zöldfelületeit, ha igen, akkor hogyan? Erről kérdeztük a kerület főkertészét, Pólyán Józsefet. 🎋 #Nyolckert #józsefváros #zöldjövő
Az olimpiáról kérdeztük a józsefvárosiakat. Mennyire követik az eseményeket, mit gondolnak róla?
Svédasztalos rovarhotelt ácsoltunk a Tolnai kertben. 🐝Kellenek a kerületnek is a bogarak és a madarak, de a New York-i Central Parknak talán még inkább 😀 #rev8 #rovarhotel #tolnaikert
Részt vettünk a Dankó udvarban a Mira Interkulturális Közösség (Mira Intercultural Community Hungary) által megrendezett közös főzésen, ahol érdekes ételeket ismerhettünk meg, és kiderítettük mi kerül a batyukba. És ismét bizonyítást nyert, hogy a közös főzés összehoz.
A Krúdy utcától a Bacsó Béla utcáig tartó örömsétán vettünk részt, ahol a Bacsó Bár programsorozatának első előadását is hallhattuk.
East Connection Music Recording
Bródy Sándor UtcaInfoScreen - Digitális reklámfelületek és inf
Zsálya Utca