30/07/2024
Új információk láttak napvilágot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ingatlanbővítéséről.
A július 29-ei Magyar Közlönyben olvasható a rendelkezés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ingatlanbővítéséről.
Ez az 1998-ban alapított és 2003-ban Joseph Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett OCTOGON architecture&design magazin hivatalos Facebook-oldala.
(40)
Tartalmaink elolvashatóak nyomtatott formában az évente nyolcszor megjelenő lapszámainkban, valamint weboldalunkon. Az OCTOGON magazin 1998-ban jött létre az alapító főszerkesztő, Bojár Iván András által meghatározott, elsősorban bölcsészekből álló szellemi közösség munkája nyomán. A lap eredeti célja akkor a hazai szakma figyelmének ráirányítása volt a nemzetközi tendenciákra, illetve a külföld f
igyelmének ráirányítása a magyar tervezői kultúrában elért eredményekre. A média szerkezeti változásai, az internet elterjedése révén ez a funkció módosult, s a lap ma elsősorban a hazaihoz hasonló régióbeli építészeti és design közösségek tevékenységére fókuszál. Mindemellett a zöld értékek szószólója.
Új információk láttak napvilágot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ingatlanbővítéséről.
A július 29-ei Magyar Közlönyben olvasható a rendelkezés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ingatlanbővítéséről.
Több alá-mellé-ráépítést átélt ez a családi ház, a felújításával azonban kerek egész lett.
Sok feladat volt ezzel a zuglói családi házzal, több hozzáépítést is meg kellett szüntetni.
Skandináv jellegű kabinok övezik a göböljárási tavat, ahol horgászás közben lámákkal is találkozhatsz.
A Göböljárás térségében található Diána és Zoltán horgásztó és park magas színvonalú épületekkel gazdagodott a Hello Wood tervei alapján.
A hivalkodó siófoki szálloda- és lakópark-sor közelében, a patinás üdülők és megújuló „weekend”-házak kavalkádjában nehéz feladatba kezdett az építész, amikor egy intim, befelé forduló, elvonulásra alkalmas épületet álmodott. Erről szóló cikkünk a kommentmezőben érhető el.
Építészet: Vincze és László Építésziroda Kft.
Fotó: vizit studio
Ma 90 éve hunyt el Hikisch Rezső építész. Pályájának egyik fontos művével, ezzel az Andrássy úti villával emlékezünk rá.
A Katari Nagykövetség Andrássy úti palotája.
Ennek a kis siófoki pajtaháznak az a szándékolt üzenete, hogy a fáknak és az embereknek együtt kell valahogy tovább menniük, ha meg akarunk maradni. Erről szóló cikkünk a kommentmezőben érhető el.
Építészet: Égigérő Építész Műhely
Fotó: Bujnovszky Tamás
A Nagy-Kevély oldalába süllyedő telek alsó végén húzódik meg ez a nyeregtetős ház a maga rejtőzködő, „halk szavú” módján. Erről szóló cikkünk a kommentmezőben érhető el.
Építészet: Földes és Társai Építésziroda Kft.
Fotó: Sirokai Levente
A ház formája itt tényleg igazmondón és kendőzetlenül, belülről kifelé haladva követi az alaprajzot.
Óbudán, a Rómain épült fel ez a családi ház, amely érdekes építészeti megoldásokat alkalmaz.
A siófoki Horváth ház ellene megy a trendeknek, remek példát mutatva arra, hogy e kifordított életet élő város állandó lakói hogyan képesek identitásukat kifejezni.
Befelé forduló családi házat tervezett Vincze László építész Siófok egyik csendes utcájában.
Holnap lesz az olimpiai játékok hivatalos megnyitója, ezért megnéztük, milyen új létesítményekben küzdenek majd a győzelemért a magyar sportolók Franciaországban.
A 2024-es párizsi olimpia újonnan épített sportlétesítményei sok érdekességet tartogatnak. A magyar sportolók ezekben küzdenek a győzelemért a Párizs 2024 olimpián.
Akkor értelmezhetünk és értékelhetünk igazán egy terméket, ha van szerencsénk találkozni magával a mesterrel, még inkább akkor, ha el is juthatunk alkotóműhelyébe.
Az Interface nem csupán egy burkolatmárka, felelősségteljes küldetésük is van a koarbon emisszió csökkentésére.
Ma 105 éve hunyt el a historizmus neves építésze, Kauser József. Egyik fontos budapesti épületével emlékezünk rá.
Körönd: Andrássy út 83-85.
Ennek a háznak a tervezése során nagyon ügyeltek arra, hogy lehetőleg ne kelljen fát kivágni a telken.
Érdekes koncepcióval bír ez a „pajtaház” jellegű épület, amely faburkolatot kapott.
Egyszintes léptékű, barátságos családi ház épült Pilisborosjenőn, a Nagy-Kevély oldalában.
Egyszintes léptékű, barátságos családi ház épült Pilisborosjenőn, amelyet a Földes és Társai Építésziroda Kft. tervezett.
A Flytram a villamos és a drótkötélpálya hibridjeként létrehozott járműkoncepció.
Két ház és egy pavilon épült fel ezen a csodás szigeten egy finn projekt keretében, nem messze az Archipelago Nemzeti Parktól. Erről szóló írásunk a kommentmezőben érhető el.
Fotó: Palkó György
Nem minden ilyen szép, 19. századi ipari épülettel kell hasonlót tenni, de itt, az indusztriális negyedeket frissen revitalizáló Ostravában, ennél a konkrét emléknél – ez igenis egy élvezetes építészeti tett lett az épület kortárs kiegészítése. Erről szóló írásunk a kommentmezőben érhető el.
Fotó: Palkó György
Az Icomos-díjas, Market Építő Zrt. - Market-csoport által elindított ROM Vándor program Csákányospusztán adta át legújabb romhelyreállítását.
Az Icomos-díjas, Market Építő Zrt. által elindított ROM Vándor program Csákányospusztán adta át legújabb romhelyreállítását.
A pályamű kiemelt megvételt nyert, a tervet az építészek szavaival ismertetjük.
A Zsuffa és Kalmár Építész Műterem tervét a Református Egyetem pályázatán a tervezők írásával mutatjuk be.
A Közti Zrt. anyaga megvételt nyert pályaműve a Református Egyetem pályázatán. A koncepciót a tervezők szavaival mutatjuk be.
A KÖZTI Zrt. Református Egyetem által kiírt tervpályázati anyagának bemutatója.
A cikk rövid és frappáns címe svédül annyit jelent: sziget. Az 'Ö projekt' finn tervezők keze munkáját dicséri, egy nyugodt elvonulásra hívogató pihenőhelyet alkottak, nem messze az Archipelago Nemzeti Parktól.
Finn tervezők alkottak meg egy nagyjából 70 négyzetméteres pihenőhelyet egy szigeten, nem messze az Archipelago Nemzeti Parktól.
A világ leghosszabb kötélhídja épült fel Sátoraljaújhelyen, amelyhez közel 6,5 kilométernyi kábelt használtak fel. A 723 méter hosszú gyalogoshíd számos érdekességet tartogat, erről szóló cikkünk a kommentmezőben érhető el.
Fotó: Gulyás Attila
Újabb pályaművet mutatunk be a Református Egyetem által kiírt tervpályázat kapcsán.
A minusplus architecture and design Református Egyetem által kiírt pályaművét a tervezők írásával mutatjuk be.
A Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. Mutatjuk a legfontosabb információkat!
A Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Egy indusztriális negyedben alakították ki Ostravában a PLATO Kortárs Művészeti Galériát.
Egy indusztriális negyedben alakították ki Ostravában a PLATO Kortárs Művészeti Galériát. Erről szóló írásunkat a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.
A pécsi egyetemi kar hosszú évek óta dolgozik együtt a Kínában található beihai-i egyetemmel, ezt kívánják most szorosabbra fűzni.
Már egy ideje komolyabb átalakuláson megy át a prágai Karlín negyed, ez a kilencemeletes ház is jó példa erre.
Új lakóház épült Prágában, Karlín negyedben.
A Károli Gáspár Református Egyetem új épületegyüttesének tervpályázatán a CAN Architects lett a II. helyezett, a pályaművet a tervezők írásával mutatjuk be.
Tervpályázatot írt ki a Károli Gáspár Református Egyetem az új épületegyüttesük megtervezésére, a második helyezett a CAN Architects pályaműve lett.
Buda legújabb hotspotjának szánják a régi laktanyból átalakított épületet.
Buda legújabb hotspotjának szánják a régi laktanyából átalakított Kimpton BEM Budapest Hotelt.
723 méterével a világ leghosszabb ilyen típusú gyalogoshídja épült fel a Zemplénben. Mutatjuk, milyen érdekes műszaki megoldásokat vonultat fel az új kötélhíd.
A világ leghosszabb kötélhídja épült fel Sátoraljaújhelyen, a speciális függőhíd építését alapos számítások előzték meg.
Szépvölgyi út 146
Budapest
1025
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Octogon Magazin új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.
Üzenet küldése Octogon Magazin számára:
🥂 Az OCTOGON 25 záróakkordja 🥂 Idén, a magazin 25. születésnapja alkalmából 25 giffel emlékeztünk meg az eddigi lapszámokról, a címlapokra került épületekről és projektekről, valamint a folyton változó és fejlődő grafikai arculatról. Az ünnepi kör zárásaként elhoztuk most a legfrissebb, 2023-ban megjelent borítókat, Sztranyák Zsófia nagyszerű tervezésében. A címlapokon kiemelt épületek: Breitner-ház belsőépítészeti megújulása (Pyxis Nautica design & build & optinvest), mobil szaunaépület makettje (BIVAK), MOL Campus (Finta Architectural Studio & Foster + Partners), Verno House (@bis.architecture), Nemzeti Atlétikai Központ (Napur Architect), Lauder Javne iskola bővítése (Tiba Architects), BudaPrés házak (@bordstudio), a szegedi Cédrus Liget lakópark Köszönjük, hogy követtek és olvastok minket! Jövőre folytatjuk! -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2021! 2021 a monokróm, fagyi színű borítók éve volt. Pasztell lila, rózsaszín, sárga, kék és barack háttereken jelennek meg a lapszámokon fókuszba állított, kivágott épületek. A környezeti kontextusukból kiragadva mint design tárgyak jelennek meg. Lássuk a repertoárt: az első lapszámon a felújított, irodaházzá alakított Irányi Palota (Pyxis Nautica design & build), a másodikon egy aszimmetrikus, palatetős Szent-György hegyi villa rekonstrukciója (BM Építész Kft.), a harmadikon pedig a Rottenbiller utcai izgalmas tömbrehabilitáció látható, amely kompozícióba még egy felújítatlan épületrész is bekandikál (@t2a_architects). A negyedik címlapra a Geoconcept új, kéthájú székháza került, ahol az OCTOGON szerkesztősége is működik (Térhálozat Design Kft.), ötödikre egy tükröződő fémfelületetekkel burkolt, konzolos budai villa (RAPA Architects), a hatodikra a Zánkai Erzsébet-tábor színház- és sportcsarnokának színes árnyékolórendszere (DVM group), míg hetedikre a sárvári szennyvíztisztító telep vörös épülete (OKKA). Az évzáró kiadás szokás szerint külön utakon jár, itt már nincs monokróm háttér, csak az év legnépszerűbb épülete, a Magyar Zene Háza (@sou_fujimoto) és a Városliget környező fái. Fotósok: Bataár Zsolt Balazs Danyi Kövesdi Réka Tamás Bujnovszky Bálint Jaksa Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2020! A jelenünkhöz egyre inkább közelítve eljutottunk a Covid időszakához és a magazin 2020-as címlapjaihoz. Az előző évjárathoz hasonlóan az első lapszámban a műemléki felújítások kerültek fókuszba, borítóra pedig a Tisza Lajos Irodaház fiatornyának rajza. Az Országház egykori neogótikus bérházának (Steindl Imre, 1902) felújítását a @BanatiHartvig tervezte. Kiemelt szerepet kaptak a vertikális sávozottságú homlokzatok: a Tóth Project Építésziroda III. kerületi családi házánál, az Agora Budapest irodaház (Make Architects & Finta Architectural Studio) megtört formáján, a Szent Margit Gimnázium új tornacsarnokán (építész stúdió), de még a kecskeméti Neumann János Egyetem campusának első épületén (@lima.world & Bánáti + Hartvig Építész Iroda) is megjelennek. A „Maradj otthon!” kampány idején stílszerűen egy enteriőr került címlapra: @attilafk5 loft lakása, amelyet egy soroksári gyártelepen alakított ki és rendezett be design- és műtárgygyűjteményével. Találunk még egy hasított szürke bazaltból rakott borteraszt Midszentkálláról (sagra architects), aminek érdekessége, hogy a telek újonnan elkészült épületét az OCTOGON aktuális lapszámában (185, 2023/5) szemlézzük. Az utolsó borítón Francesco di Giorgio Martini „Építészeti látkép” című festményének átirata látható. Fotósok: @Tamás Bujnovszky @barbaycs @Hlinka Zsolt Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2019! Ebben az évben több izgalmas reuse projekt került a magazin címlapjaira. Az évjárat első, műemlékvédelemmel foglalkozó lapszámán az MMA elnökségi székháza látható, amelyet az egykori Schanzer és Freund villában alakítottak ki (Fazekas György, Stachó Balázs András, Dávid Gyula). A Ferrum irodaház esetében az egykori Orion gyár épületegyüttesét hasznosították újra Angyalföldön (Gereben Marián Építészek). Az épület vöröses homlokzati abroncsa a rozsdaövezet múltját idézi meg. A legnagyobb léptékű reuse beruházás a Nemzeti Táncszínház (Zoboki Gábor, Orlovits Balázs, Lente András) épülete a Millenáris parkban. A néhai Ganz gyár transzformátorházának már többedik, de kétségkívül a legkomplexebb átépítése készült el. Két izgalmas nemzetközi projekt is látható a címlapokon: a Louvre Abu Dhabi (@ateliersjeannouvel) fémes csillogású, bonyolult árnyékoló szerkezete, valamint egy lengyelországi családi ház, amelynek különlegessége, hogy a terasza automatikusan együtt fordul a napjárásával (Roberto Konieczny). Itthoni épületek közül kiemelésre került továbbá egy nyaraló Balatonalmádiból (Tomay Tamás) és a MOME új campusa. Az utóbbiról egy komplett különszám készült. Az évzáró szám szokás szerint elrugaszkodik a többitől: @mattivarga Another Rome című művészi fotósorozatának egyik izgalmas felvétele díszíti az EUR negyed építészetéről. Fotósok: @Bujnovszky @balint.jaksa.7 @matti.varga Jaroslaw Syrek Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2018! Kék, szürke, fekete-fehér, üveg, beton és éles szögek dominálták az évjárat címlapjait. A kiemelt projektek között szerepelnek budai lakóépületek: az FBIS architects hármas villája a Széchényi hegyen, valamint a Débert építészek konceptuális háza. Budapesti irodák közül a Dealogic Palm enteriőrjének karakteres mennyezete (tervezők: Hitka András Interior design and object design, Szegő Gábor, Gáti Anna, Szabó Andrea) és a Váci úti Promande Gardens (Finta Architectural Studio & DVM group) dinamikus homlokzata, hotelek közül pedig a Lánchíd tövében átadott Hotel Clark (Gall és Társai Építésziroda) került borítóra. A szakrális építészetet az újpalotai református templom (Archen Kft.), külföldi építészeti innovációkat a La Casa del Desierto (ofis_architects), egy sivatagi üvegház képviseli. A nyolcadik lapszám kakukktojás: Palotai Gábor fekete-fehér grafikája látható rajta, amiben az épített környezet is megjelenik mint inspiráció. Cover fotók: @tamas_bujnovszky @gonzalobotet Filep Krisztina Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2017! Hol tartott a hazai kortárs építészet 2017-ben? A borítókon különböző léptékű projektek szemléltetik: például az úszósportok palotája, a Duna Aréna (Napur Architect), a Rudapithecus Látványtár épületei és tanösvénye a Majomszigeten (@narmerarchitecture) és az újjászületett zugligeti lóvasút-végállomás (Zoboki Gábor DLA, Dobrányi Ákos). Az Erdőhorvátin épült építésziroda és tudásközpont a régió építészeti múltába ágyazza a kortárs építészetet (Sorosi Zsolt, Kalóczi Éva), csakúgy mint a faborítású családi ház Dél Alföldön (Varsányi András, Pozsár Péter). Enteriőröket az évjáratban az ACG új openoffice irodája (Archstudiokft), valamint a egy újlipótvárosi penthouse lakás képviseli; ez utóbbi érdekessége, hogy a tervező az A+Z Design tervezői húsz éven belül másodszorra tervezték át. Az ország határain túlról egy horvát hotel hófehér beton homlokzatáról látható részletfotó (Nikola Bašić). Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2016! Címlapon Lyon, Bécs, a lengyel vidék és Magyarország aktuálisan átadott épületei: többek között a megújult a Pécsi Állatkert (NARA STÚDIÓ ), a CEU budapesti kampusza (O'Donnell Tuomey ) és az új Nemzeti Tenisz Edzőközpont (Kendik Géza). Az utóbbi tömör lamellás fém burkolatán 12 szín jelenik meg, de jellemzően a piros, a fehér és a zöld dominál, ami a nemzeti trikolóron kívül utal a zöld hegyoldal és a salakos pálya közötti színbéli átmenetre is. Borítóra került egy hagyományos nádépítészetet újraíró mórahalmi apartmanház (Artgroup) és az ország első passzív óvodája is (Archikon architects). Az angyalföldi épület a légi felvételekről olyan, mint egy óriásira növesztett készségfejlesztő játék, miközben a tetőterasz geometrikus formái a felülvilágító fénykutakon keresztül függőleges kapcsolatot teremtenek a szintek között. Nemzetközi projektek közül az Euronews élénk zöld székháza Lyonból (Jakob MacFarlane), az Oxfordi Egyetem, Közel-Kelet Központja (Zaha Hadid Architects), valamint a KWK Promes vezető építészének (Robertokonieczny) lengyelországi beton nyaralója kapott kiemelt figyelmet az év során. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2015! Az év egyik legizgalmasabb címlapja egy fiktív Lego készlet, az Architecture Critic első látványterve, az ambivalens megítélésű Nemzeti Színház építőelemekből kirakott formája. József Martinkó, az OCTOGON főszerkesztőjének koncepciója szerint olyan épületeket lehetne a világ különböző pontjairól Lego készletekbe önteni, amiket heves kritika övez. Az évjárat hagyományosabb borítóira térve erős vonalak és képkivágások jellemzőek: a Vision Tower irodaház rombusz formákkal áttört előtetője (Csillag Katalin, Gunther Zsolt / @3h_architects), a Pécsinger borászat élénkzöld szögtörései (Ekler Dezső ), a Galyatetőn épült turistaház lépcsőzetes teteje (Kovács Csaba, Aron Vass-Eysen ), vagy Serepta Budai Evangélikus Szeretetotthon (Krizsán András Dla ) karakteres ablakai. Visszatérő elem a rácsos struktúra is: nemcsak a Sorsok Házának rozsdás-beton-vas fémhálóján (F. Kovács Attila ) és a gabion struktúrás balatonboglári nyaraló áttört homlokzatán (Paládi-Kovács Ádám), hanem szokatlan módon egy enteriőrben is megjelenik: a Nanavizio tervezői Haidekker hálót használtak egy budaligeti családi házban térelválasztóként. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2014! 2014-ben a két külön számon kívül (4-es metró állomásai és Groupama aréna) hat magazin látott napvilágot. A borítókon ezúttal a teraszoké volt a főszerep: többek között Rakonczay Gábor tetőteraszos belvárosi rezidenciájé, Gábor Városi képzőművész és Szabolcs Nagy-Miticzky építész közösen tervezett villájáé, ahol napvitorlák árnyékolják és öltöztetik az épületet. A fővárostól távolabbi teraszok is színre lépnek, például a négyes metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomását tervező @Sporaarchitects első hazáé, vagy az érseki dűlőben épült Borterasz és Spa épületegyüttesé, amit Gereben Péter és Marián Balázs jegyez. Címlapra került Álvaro Fernandes Andrade Pocinho Centere is, egy olimpiai evezősök számára készült minimalista edzőközpont. Az utolsó lapszámon a Tatz kertet ábrázoló grafikája látható, amely egy lemosható tetoválás formájában járt az OCTOGON-hoz. „Ha megengedhetünk magunknak egy képzavart, az épített dolgok összességét mégis egy olyan kerthez hasonlítanánk, amit noha állandóan gondozni kell, ugyanakkor megfér benne a gyom, a minden, ami élet” – olvasható róla a Szerk.-ben. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25
Hello OCTOGON 2013! Letisztult borítók, visszafogott színpaletta a fehér-kék-szürke vonzásában. 2013-ban többnyire épületek láthatóak a címlapokon. Az első két borítón bemutatott házak, Idis Turato abbáziai nyaralójának és az Architects Collective (Architects Collective) burgenlandi családi házának közös pontja, hogy bár kapcsolódnak a környezetük múltjához, mégis élesen elszakadnak a körülöttük lévő tájtól, tárgyszerű hatást keltve. Izgalmas színfolt a Kemenes vulkánpark épülete Celldömölkön (Földes László), valamint Gerry Judah (@gerryjudah), Londonban élő indiai szobrász Bengal Riksa installációja. Az utolsó két címlap rekonstrukciós projekteket tár az olvasó elé: az egykori veszprémi SÉD filmszínház átépítését (Delta Mérnöki Iroda) és a Richter Gedeon Kémiai Kutató- és Irodaépületének egy futurisztikus részletét (Zé Design Építésziroda Kft. & Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda, @zobokidesign), amivel kapcsolatban egy egész melléklet olvasható a lapszámban. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2012! 2012 termékeny év volt az OCTOGON-nál – 10 lapszám látott napvilágot. Ráadásul ebben az évben jelent meg a jubileumi 100. magazin, amelynek címlapján az addigi összes borítódesign felsorakozott. Az újak közül a divattal kapcsolatos képanyagok domináltak: Farkas Anett építész Zsindely ruhakollekciója, amely a Gombold újra! győztese lett, Masha Reva ukrán tervező virágprintes ruhakölteménye, aki azóta már a kortárs művészet felé fordult, Ana Rajcevic brit tervező animal szobor-ékszere, valamint egy magyar brand, a Masamod Halo kollekciójának egy kalapja. Címlapra kerültek a Folga magyar folklór ihletésű szuvenír babái, a Varázshegy-Életmúzeum kiállítótere az állatkerti Nagysziklában (PLANT) és a Mobilis interaktív kiállítási központja is. Az építészeti frontot erősíti továbbá Halmos Sarolta BK30 villája a főváros felett, az Officium irodaház, és egy 1897-ben épült iskola továbbgondolása az Akadémia Parkban (Vikár & Lukács). Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine#architecture #design #lifestyle #trend #magazine#artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2011! AZ OCTOGON 13. évjáratának borítóin egytől egyig hazai projektek jelennek meg: például az Oxygen Naphegy wellness központ uszoda tere, vagy a Ferihegyi Skycourt bővítése. Kiemelt figyelmet kapott a Balaton-felvidék is, a tematikus, „Bor, mámor, Káli régió” égisze alatt publikált cikkek kapcsán a Vincze & László Kft. Majorsági központja került címlapra. A steril, fehér gyermekrajzi egyszerűséget idéző épület nemcsak egy modern birtokközpontot, de egy családi házat és közösségi épületeket is magába foglal. A @DomEpiteszmuteremKft villa nyaralója szintén a Káli-medencében épült. Ahogy a cikk fogalmaz: itt a ház és a táj olyan nagyvonalú, amilyeneket irigyelt tenger- és óceánparti luxus villanegyedekben látni. Design oldalról Fáter Mária egyik Mlampje és Sandor Lakatos 2011-es kollekciója került fókuszba: az előbbi egy régi porcelánokból készült lámpa, az utóbbi újragondolt férfidivat. Az utolsó borítón egy nemzetközi pályázatra készült jövőbeli vízió látható: Magyar Mária és Dóczé Péter Venice City Vision projektje. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2010! Az új évtized első OCTOGON borítóján a 2010 januárjában átadott Burj Khalifa szerepel a SOM-tól (@skidmoreowingsmerrill), amely azóta, tizenhárom évvel később is tartja a posztját mint a világ legmagasabb épülete. Ebben az évben rendhagyóan sok épület került címlapra. Többek között a SeARCH & CMA alpesi lejtőbe forduló apartmanháza, a Villa Vals; a Pompidou központ metzi épülete, amelyet a köznyelv hamar kínai kalapnak keresztelt a sátorszerű teteje és hajlított fapillérei miatt; és a pécsi Tudásközpont raktára, amelyet Nagy Márta pécsi képzőművész színes Zsolnay kompozíciója borít. Két izgalmas épület újrahasznosítása is reflektorfénybe került: Reinhold Weichlbauer és Albert Josef Ortis egy tradicionális parasztházat bővített ki, és ültetett be pázsittal Laufnitzdorfban; a Haworth Tompkins pedig egy régi galambdúcként használt viktoriánus épület rombjaiból alakított ki koncert- és kiállítóteret. Az éves borítórepertoárban található egy szabadkézi vázlat a Foster + Partners meg nem valósult, budapesti Városközpont tervéről; egy pink-zöld SEXY BUDAPEST felirat és egy hallgatói diploma munka is. Gyöngyösi Renáta Metallic Folklór névre keresztelt divatkollekciója a Somogy megyei népviseletet ötvözi a punk/rock sajátos stílusjegyeivel. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2009! Az OCTOGON havilap! – olvasható a 2009-es lapszámok borítóin. És valóban, az év első két magazinja után az OCTOGON sebességet váltott, és gyorsan még nyolc lapszámot kiadott. A borítókon is ez a lendületesség tükröződik: design oldalról Oskar Zieta Plopp széke, az ikonikus Proust fotel Alessandro Mendinitől, valamint Jaime Hayon The Fantasy collectionjének egyik giccskultuszt ünneplő porcelánnippje. Művészeti irányból címlapra került András Baranyai Cosmo, az ősanya-kutya című műve, egy pink-sárga grafika, ami Tom Dixon (Tom Dixon) Mirror, Fluoro és Fresh Flat Bowl tervrajzainak felhasználásával készült, valamint egy öltözködő nőről készült fotó, Jókúti András Pulli projektjéből. Belsőépítészeti fronton Karim Rashid (@karimrashiddesign) New York-i Kurve éttermének rózsaszín sci-fi hangulatú, és az Andrássy úton frissen megnyílt Costa Coffe narancsos enteriőrjére esett a választás. Az építészeti borítókat pedig a Zoboki-Demeter & társaik nyerték el, a törökbálinti Pannon és a Váci úti Spirál irodaházzal. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
Hello OCTOGON 2008! Piros, zöld, rózsaszín, lila. Színekből 2008-ban sem volt hiány az OCTOGON magazinnál. A megjelent öt lapszámból három borítóján extravagáns bútorok szerepelnek. Ron Arad (@RonAradStudio) Magis-nak készített Viodo hintaszéke, a vörös szalagszerű karfájával, Fabio Novembre szexuális töltetű Her széke, illetve a Seletti Trip Trumeau komódja. Az MDF-lemezből készült designtárgy a barokk bútorok tömzsi formáját másolja, modern printtel és különös kiegészítőkkel felturbózva. Címlapra került továbbá egy enteriőrrészlet az Ábalos & Herreros Arquitectos (mai nevén: estudioherreros) mallorcai villájából, amiről első ránézésre nehéz eldönteni, hogy ma, vagy 15 éve készülhetett. Az év utolsó dupla magazinjára pedig a Zoboki-Demeter (@zda_architecture & @demeterdesignstudio) féle Pannon irodaház 2007-es látványtervének felhasználásával készült futurisztikus grafika került. Folytatjuk! #staytuned OCTOGON25 -- #octogon #octogon_magazin #octogonmagazine #architecture #design #lifestyle #trend #magazine #artphotography #buliding #bulidingindustry #OCTOGON25
A Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett, évi nyolc alkalommal megjelenő OCTOGON architecture&design magazin 2018-ban ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Az offline magazin elsősorban a hazai és a régiós kortárs építészettel, designnal és a szélesebb értelemben vett vizuális kultúrával foglalkozik.
Az octogon.hu célja, hogy Magyarországon és a világban zajló legfontosabb építészeti és design eseményeket közérthetően megmutassa nektek. A témáknál kiemelt hangsúlyt helyezünk a hazai és a régióbeli közösségek tevékenységére, az innovatív ötletek bemutatására, a zöld energia és az építészet kapcsolatára, valamint azokra a tendenciákra, amelyek az építészet jövőjét hosszú távon meghatározhatják. Törekszünk továbbá arra is, hogy cikkeink hatására olyanok is betekintést nyerjenek az építészet és design kreatív és rendkívül aktív világába, akik korábban kis mértékben vagy egyáltalán nem érdeklődtek a téma iránt.
InfoScreen - Digitális reklámfelületek és inf
Zsálya Utca