07/04/2024
"Bementek a próbafülkébe, ahol híres színészek emléksorokkal ellátott fényképei lógtak a falon, szanaszét pedig félig kész ruhák várták a próbálókat. Előbb Sághy próbálta meg krémszínű nyersselyem-ruháját. Szürke kabátját úgy t***e le, mint ahogy a drága, törékeny holmira szokás vigyázni. S ugyanígy nyúlt érte Kulcsár úr. Aztán ráadták az új ruha kabátját. Sághy odaállt a szárnyas tükör elé, amelyben elül-hátul láthatta magát. A kabát alját alul meghúzta. Kiegyenesedett. Forgott. Két karját magasra tartotta, majd maga elé nyújtotta. Közben olyan erősen figyelt, mint a célzó vadász. Kulcsár úr és a főszabász feszülten várták.
– Most már jó, - mondta ki végül a szentenciát - de most már ideje is, ötödik próbára.
– A nadrágot nem is méltóztatik, - rebegte Kulcsár úr boldogan.
– Nem, a nadrág már a múltkor tiszta volt.
– Nagyságos uramnak régen volt ilyen tiszta nadrágja.
Tihamér ezt nem ért***e. És sejtvén, hogy itt valami műkifejezéssel találkozott, meg is kérdezte, hogy mi az a «tiszta» nadrág.
– Szabásznyelven akkor «tiszta» a nadrág, ha az esése kifogástalan. Például ez a nadrág, ami most rajtam van, elég «tiszta». Nagyon jó az esése, hátul semmit sem áll el a cipőtől, pedig ha jól megfigyeled, a vonala nem pontosan függőleges, mert van egy bizonyos lehelletnyi hajlása. Kevés szabász tud igazi tiszta nadrágot csinálni. Kabátot még kevesebb. Hát most nézzük csak a nagyságos úr szmokingját. Illetve előbb az inget.
A derékig meztelen Tihamérra ráadták az inget, nagy csodálkozására nem a fején keresztül, hanem úgy, ahogy a kabátot szokták felsegíteni, mert az ing elől végig nyitva volt. Gallérját nem lehetett váltani. A gallér már eleve rá volt varrva. Begombolta, begyűrte, megkötötte fekete nyakravalóját. Sághy műértően figyelte. És elismerő jóindulattal jegyezte meg:
– Te valaha egész jó csokrot fogsz kötni. Csak azt kell megtanulnod, hogy mikor kezded, a két szárát milliméteres szemmértékkel hasonlítsd össze.
Kibontotta ő maga, szárát meghúzta.
– Most nézd meg a tükörben. Pontosan ennyi különbségnek kell lenni a két végének hossza között. Most kösd meg még egyszer. Így. Elég jó. De csak elég jó. Hát persze. Az inggomb. Kérlek, meg kell tanulnod, hogy az inggomb a legnagyobb probléma a világon. Ha a feje nem elég nagy, nem zár jól. Ha a nyaka nem elég hosszú, nem fér rá a négy réteg piké. Viszont, ha elég nagyfejű és elég hosszúnyakú, akkor kitolja a csokrot. Itt tizedmilliméterek határoznak. Kulcsár úr, adjon csak abból, amit én használok.
Egész különös, zömök kis inggombot hozott Kulcsár úr, s úgy nyújtotta át, mint sót és kenyeret a meghódolt város polgármestere. Tihamér kibontotta a csokrot és harmadszor is megkötötte. Sághy most már meg volt elégedve. Ekkor ráadták a szmokingot próbálni való állapotban, fércelve, kiálló cérnaszálak pongyolaságában. A főszabász tapogatta és simogatta. Előbb a kabátot.
– Mondd, kérlek, mi az elegáns ruha lényege.
– Elegáns ruha nincs. Elegáns termet van. Annak, aki hordja, arányos testű és jó tartású embernek kell lennie, még az sem baj, ha pocakja van, mert láttunk már elegáns embert pocakosat is. A jól szabott ruha csak arra való, hogy az ember vonala és tartása előnyösen érvényesüljön. A jó szabász mestersége valóságos művészet. Neked például jó vállad van, nincs hasad és keskeny a csípőd, de a melled nem elég erős. Most jön a főszabász úr. Kijavítja a termetedet. Látod: itt a két melleden nagyobb síkban alkalmazza a szövetet a szokottnál. Az ilyen hangsúlyozott szövetsíkok igen ügyesen csalnak. Várjon csak, főszabász úr, még ne tépje le. A fazont itt egész picit mélyebbre. De csak egy gondolattal. Ide kérek krétát, úgy.
Most a főszabász a szmoking egyik kabátujját tőből kiszakította. A váll csonkján simogatott, tűzögetett. Sághy vele dolgozott, itt-ott mutogatott neki egyet-mást, amit halandó rajtok kívül nem érthetett.
– Brávó, - mondta Sághy - lehet, hogy harmadik próba nem is kell, elég lesz még egy. Nézzük csak a nadrágot.
– Ez nem jó, - csóválta fejét a főszabász - ezt itt alaposan meg kell nézni.
Elég soká tanácskoztak rajta. Húzkodták, tapogatták Tihamér úgy érezte magát, mintha eladnák a rabszolgavásáron. De azért figyelt minden mozdulatra, minden megjegyzésre. Elhatározta, hogy megtanulja a titkot.
– Mondd, kérlek, mi a lényege ennek a kétsoros szmokingnak? Mi ebben a találmány?
– Kettő is. Egy az, hogy puha inggel lehessen hordani, mellény nélkül. A másik főtulajdonsága az, hogy ne hasonlítson a zakóhoz. Ahogy a szabászok mondják: ne legyen zakó-blikkje. Fontos tehát eltalálni a kivágás mélységét. Mennyi lássék az ingből. A mell fehér mezeje jóval kisebb, mint a kemény ingmellnél, de jóval nagyobb, mint a rendes utcai ruhánál. Emellett azért egysoros, keményinges szmokingra is lesz szükséged a télen.
– Igazán? Nekem azt mondták, hogy...
– Tudom. Hogy azt már nem hordja senki. Badar beszéd. Ha nagy társaságba hívnak és a meghívón ott van, hogy «cravate noire», nem szabad kétsoros szmokingot venni. De viszont frakkot sem, mert rémesen érzed magad. Nincs kínosabb érzés, mint amit angolul úgy hívnak, hogy «overdressed».
– Nem tudok angolul.
– Az nem baj, fő, hogy öltözködni tudjál. Főszabász úr, elül két gomb, a kabátujjon négy gomb, kivarrott gomblyukkal.
– Természetes. Ahogy a titkár úrnak. Csütörtökön próbálunk másodszor.
Tihamér levet***e a készülő ruhát és visszabújt az utcaiba.
– Most kérlek, segíts nekem megbeszélni, miből álljon a ruhatáram. Tetőtől-talpig fel akarok öltözni.
– Ejha. És mennyi pénzt szánhatsz erre a mulatságra?
– Akármennyit. Fel akarok rendesen öltözködni. Eddig ezzel a kérdéssel nem törődtem, de most törődöm. Sorold fel, mi mindent csináltassak. De restellem, hogy ennyire igénybe veszem az idődet. Ha Yvonne nem bátorított volna, nem is merném.
Sághy még jobban felélénkült. Látszott rajta, hogy fellebbezhetetlen «magister elegantiarum», szereti ezt a rangot és örömmel beszél bele a más dolgába, mintha küldetést teljesítene e földi életben. A dús és szép feladatnak most külön nekiült. A köszönetet röviden elhárította és számolgatni kezdett hangosan. Először is egysoros szmoking, kemény inggel. Fehér szmoking is kellene alapjában véve, de a félidényre már nem érdemes, az idén megleszünk anélkül is. «Megleszünk» - mondta, mintha egy lelkes szekta közös nevében beszélne. Aztán kell frakk, divatos, szárnya három centiméter hosszú a térdhajtás alatt. Aztán kell zsakett, hozzá csíkos nadrág és két mellény, fekete és galambszínű, utóbbi háromszögletes tervezetben. Aztán kell egy sportruha kiránduláshoz, vidéki hétvégekre, satöbbi. Vadászruha nem kell, mert Tihamér közölte, hogy sohasem vadászott életében és ezentúl sem szándékozik. De kell aztán hat rend ruha, általános használatra, három könnyebb, három nehezebb. Kell könnyű felöltő, valami jó Burberry-anyagból, kell egy sötétebb átmeneti kabát, a cégnek van egy remek matrózkék anyaga és kell egy komoly télikabát. Kell egy gyűrhető, jó szalmakalap, délamerikai fonás. Kell szürke vagy barna utcai kalap, kell fekete puha, amely a kétsoroshoz hordható, kell cilinder. Kell aztán két tucat ing, rávarrott gallérral, részint egyszínű, részint mintás puplinból és dèjaleneből. Harisnya, zsebkendő. Kell világos ruhához való cipő, kell fekete, kell lakkcipő és kell eszkarpen.
– Hát lássunk neki, Kulcsár úr, nézzük először az angol szöveteket a zakkókhoz.
Az asztalt csakhamar lapos szövethengerek lepték el. Sághy őszinte passzióval válogatott köztük. Azzal kezdte, hogy indítványozott. De Tihamér nemsokára átvette a vezetést és Sághy számára nemsokára csak a helyeslés szerepe maradt.
– Te, öregem, - mondta csillogó elismeréssel, mint öreg költő fejedelem az új tehetség részére - hiszen neked igen jó ízlésed van!
Most már valóságos művészeti eszmecserévé alakult a szövetválogatás. Sőt felnőttek boldog játékává. Színekkel, mintákkal játszottak, óriási halom nyakkendőt hozattak az inganyagokhoz, s hol ezt ezzel, hol azt amazzal rakták össze, hogy a tompafényű ingszövet és a ragyogó nyakkendő-tónus finom ellenjátékában gyönyörködjenek. Kintről már hallatszott a redőnyök dübörgése, úgy elédelegték az időt, hogy az üzlet órája lejárt, Kulcsár úr restellt szólni nekik, csak a személyzetet biztatgatta célzatosan, hogy rakosgassanak és zárjanak.
– Holnap még bejövök, - szólt végül az élvezetes játéktól fáradtan Tihamér - leadom a végleges rendelést. De tessék felírni az ügyvédem címét, a számlát majd ott fizetik. Mennyi lesz ez az egész rendelés? Nem pontosan, csak úgy hozzávetőleg.
Kitűnt, hogy az összeg alighanem ötezer pengő körül mozog.
– Helyes, - mondta Tihamér hanyagul - a viszontlátásra.
Sághy annyira belemelegedett a főbenjáró tárgyba, hogy sehogysem tudta abbahagyni fejtegetéseit, amelyeket soha nem volt alkalma ilyen részletesen megértő hallgatóság elé tárni. Maga sem sejt***e, hogy benne egy megíratlan könyv lakik. Voltaképpen ezt írta most hangosan. Felajánlotta, hogy hazaviszi Tihamért a szállóba, sőt minden ellenkezés ellenére ragaszkodott hozzá. Aközben aztán részletesen kifejthette az inggallér szárnyszabásának titkát. Hogy a helyes szabású puha inggallér két szárnya fecskeszerűen hosszú, annak mély oka van: fontos, hogy a kabát eleje mindig fedje az inget. Ha a gallérszárnyak a kelleténél rövidebbek, akkor hordás közben felkunkorodnak, s mivel a kabát nem tudja lefogni őket, csúnyán elállanak és a különben tökéletesen felöltözött gavallér egész benyomását elrontják.
Mikor a koca-bridzsezőnek a versenyjátékos elmagyarázta az eljátszott játszmát, úgy idézte fel Tihamér a hallottakat, mikor felment szobájába. Boldog izgalmat érzett. A jó szövetek tapintása úgyszólván testi gyönyört adott ujjainak. Kicsinyléssel nézegette saját holmiját, ruháját a tükör előtt bírálva elemi tévedéseket fedezett fel benne. De máris úgy tartotta magát és úgy mozgott, mint az installáció előtt az új főispán."
Fentebbi részlet Harsányi Zsolt, 1942-ben megjelent „Whisky Szódával” című regényből való. Ezt a regényt, amely Balogh Tihamér pesti nagyvilági életben megélt kalandjain és szerelmein keresztül ad hiteles korképet a háború előtti hazai elit társadalmáról, minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott magyar világsikereként említik. Kétkötetes mű, letenni nem nagyon lehet.
