03/10/2024
Lance Hart 2016-ban lelőtte feleségét, lányát, majd önmagával is végzett. Fiai, Luke és Ryan annak szentelték az életüket, hogy segítsenek másoknak, akiknek kontrolláló kapcsolatokkal kell szembenézniük.
2016 júliusában Lance Hart halálos lövést adott le feleségére, Claire-re és 19 éves lányukra, Charlotte-ra egy szabadidőközpont előtt a Lincolnshire-i Spaldingban, mielőtt maga ellen fordította a fegyvert. Egy gyilkos üzenetből kiderült, hogy fiait, Luke-ot és Ryant is meg akarta ölni, de ők akkoriban külföldön dolgoztak.
Az ezt követő médiafelhajtás arra késztette az akkor 26 és 25 éves Luke-ot és Ryant, hogy megszólaljanak. „A csatornák olyan embereket idéztek, akik azt állították, hogy apánk jó ember volt és mindig gondoskodó” - emlékszik vissza Luke. „Olyan volt, mintha anya és Charlotte csak tárgyak lettek volna.”
Számukra Lance Hart mindig is egy zsarnok volt. Monopolizálta a háztartás pénzügyeit, elvette Claire fizetését, majd elkártyázta. A pénzhiányt arra használta fel, hogy elszigetelje a családját. Azt mondta nekik, hogy azért nem utaznak vagy hogy Claire azért nem találkozhat a barátaival egy kávéra, mert nem engedhetik meg maguknak. Arra kényszerítette őket, hogy engedelmeskedjenek önkényes szabályainak: „Pontosan ugyanarra a szintre kellett feltöltenünk a vízforralót, és ha nem így volt, teljesen kiborult, és napokig kiabált velünk”.
A hat hónappal korábban bűncselekménnyé vált kényszerítő irányításra felhívó plakátok hatására a testvérek felismerték, hogy apjuk mindig is bántalmazó volt. 2016-ra Luke és Ryan elég pénzt kerestek a mérnöki munkájukból ahhoz, hogy egy kis házat bérelhessenek édesanyjuknak és kishúguknak.
Alig néhány nappal azután, hogy segítettek nekik megszökni Lance-től, a testvérek a helyi rendőrőrs várótermében találták magukat, teljesen sokkos állapotban. „Apánk soha nem volt brutálisan erőszakos. Azon gondolkodtunk: hogyan történhetett ez? Honnan jött a gyilkossági szándék? Szinte olyan volt, mintha a válasz a falakról kiabált volna vissza”.
2015-ben Anglia és Wales lett a világon az első olyan nemzet, amely kriminalizálta az ilyen irányító viselkedést a kapcsolatokon belül, és akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja. Az egyik brit rendőrség tanulmánya szerint a nők teszik ki a kényszerítő kontrollt megtapasztalók 95%-át, és az elkövetők 74%-a férfi. És az is kimutathatóvá vált, hogy a családon belül vagy más kapcsolati formában elkövetett gyilkosságokat megelőzően, ha fizikai erőszak nem is mindig volt, a kényszerítő kontrollt meghatározó viselkedési formák minden esetben megtalálhatóak voltak.
„Ez olyan cseppfolyós hatású: minden egyes esemény egy kicsit rosszabb és rosszabb lesz. És akkor valaki átveszi az irányítást feletted.”
Ez egy sor nem fizikai viselkedésformát foglal magában - beleértve a fenyegetéseket, a megalázást, a megfigyelést, valamint a barátoktól és a családtól való elszigetelést -, amelyek szerintük ugyanolyan károsak lehetnek, mint a fizikai erőszak, és gyakran súlyos depressziót és poszttraumás stresszt okoznak.
A bűnüldöző szervek világszerte és évtizedek óta szinte kizárólag fizikai értelemben tekintenek a családon belüli erőszakra, annak súlyosságát az áldozat megverésében és fizikai sérülésekben mérve.
A világnak ebben a szegletében (2024. július 1. óta pedig már Ausztráliában is) azonban a döntéshozók valami újjal próbálkoznak. Írország és Skócia követte Angliát és Wales-t, és 2015. januárjában, illetve áprilisában meghozták saját kényszerellenőrzésről szóló törvényeiket. Azzal, hogy kriminalizálják a korábban sokak által csupán kellemetlennek tartott viselkedést, a családon belüli erőszak szószólói azt remélik, hogy ezek a törvények megváltoztatják, hogyan tekint a társadalom a kapcsolatokban elfogadható hatalmi dinamikára, és hogyan kezeljük a bántalmazást.
„Kezdjük megérteni, hogy nem egyszeri esetekről van szó. A bántalmazás egy minta, egy kimerítő háború, amely kikészíti az embert” - mondja Laura Richards brit bűnügyi viselkedéselemző, aki közel két évtizedes, a családon belüli bántalmazás területén végzett munka után segített a 2015-ös törvény kidolgozásában.
A bántalmazásnak a kényszerítő ellenőrzés a lényege, a feljogosítottság érzése, hogy hatalmamban áll a másik tetteinek, gondolkodásának és érzéseinek az irányítása.
A Hart testvérek kiállása rendkívül fontos, mert nem szakemberként, az áldozatok hangjaként, hanem áldozatként és egyben férfiakként álltak ki, hogy tájékoztassák az embereket. A testvérek előadásokat is tartanak a nagyközönségnek, és egy könyvet is írtak tapasztalataikról, Örökké emlékezni címmel. „A nyilvánosság felvilágosítása hatalmas változást hozhat, mert a családon belüli erőszak áldozatai néha maguk sem ismerik fel, hogy mi történik velük” - magyarázza Luke.
„Sok igazságszolgáltatásban dolgozó szakember mondta nekünk, hogy korábban nem értették a kényszerítő kontrollt, de most már látják a dinamikáját, és ez segített nekik beavatkozni sok olyan esetben, amelyek felett egyébként valószínűleg átsiklottak volna.”
Több száz beszélgetésen keresztül Luke és Ryan azt reméli, hogy a férfiasságról alkotott merev elképzeléseket is sikerül lerombolni. Luke szerint túlságosan leegyszerűsítő, hogy az apjukhoz hasonló, a partnerüket és családjukat meggyilkoló férfiakat egyszerűen „gonosznak” tekintsék anélkül, hogy felismernénk és összekötnénk az őket létrehozó társadalmi normákkal. „Apánk az identitását pusztán a férfiasságából kapta. Kint a világban „béta hím” volt, így a családon belül kellett kielégítenie az elvártnak hitt férfias identitását, ami azt jelentette, hogy dominálnia kellett, irányítania kellett”.
Kiállásukkal is erősíteni szeretnénk azokat a mozgalmakat, amelyek a férfiak közös felelősségvállalását hirdetik, amelyek eredményeként a férfiak egymást támogathatják felismerésükben és változni tudjanak.
Valahogy úgy érzem én is, hogy ahhoz, hogy változás jöjjön a kapcsolati és családon belüli erőszak megelőzésében más szavakkal, fogalmakkal kell kezdenünk kommunikálni, hogy érzékeljük azokat az alapvető viselkedési formákat, amelyekre adott reakciók valóban megelőzhetővé teszik a visszafordíthatatlan tragédiákat. A hatalmaskodás felismerése a kulcs és az arra adott megfelelő reakcióink a változás alapjai. Nem feltétlen hiszem, hogy a büntetés lehet a legmegfelelőbb megoldás, de mindenképpen fontos, hogy a jogszabályok nyomatékot tudjanak adni és kereteket tudjanak biztosítani.
