Underhang - Doboktatás gyerekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek is

Underhang - Doboktatás gyerekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek is Doboktatás egy professzionális stúdió-próbateremben, egyéni fejlesztés, ritmusérzék fejlesz Parkolás ingyenes!. A terem nagyobb létszámú zenekart is tud fogadni.
(3)

Budán, a Bah-Csomóponthoz közel,megszületett egy kis zenei műhely, ahol új szolgáltatásként lehetőség van akár már 6 éves kortól is a doboktatás igénybe vételére, heti 1-2 alkalommal. Képesség és készségfelmérés, ritmusérzék fejlesztése, jó közösség, játékos és élményfoglalkozás, mely észrevétlenül fejleszti a jobb-bal agyféltekés harmonizációt, koncentrációs képességet is. "A zene az egyik legnag

yobb boldogságot tudja adni, azoknak, akik ismerik, művelik és élvezik. Nagy öröm, ha akár kisgyerekeket is bevezethetek a ritmus világába, vidám, személyre szabott fejlesztés, feladatok és gyakorlás képezi egy-egy dobóra alapját. Szívesen foglalkozom kamaszokkal, felnőttekkel is, a dobolást soha sem késő elkezdeni. Fantasztikus látni a dobolás érzelmi hatásait, ahogy a kamaszok kibontakoznak, a napi feszültséget levezetik, találnak egy belső utat magukban és a világ felé is.....ennek nem más a kifejező eszköze, mint a zene,a dob. Nyitvatartás rugalmas, oktatás kizárólag előzetesen egyeztetett időpontban. Zeneoktatás - 2-99 éves kor között
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt! Doboktatás az alapoktól egészen a zeneiskolai felkészítésig, igény szerinti időbeosztásban és tempóval, egyéni oktatással. Dob, gitár, zongora és basszusgitár oktatás profi zenészkollégákkal szintén a helyszínen, előzetes egyeztetés alapján. Stúdió
Ugyanitt, külön fülkében található a stúdió, melynek feljátszóhelyisége a próbaterem.
Élőben egyszerre 16 sáv rögzítésére vagyunk berendezkedve (próbatermi demófelvétel), de aki profi lemezminőségben szeretné sávonként felvenni a munkát, azok igényeit is ki tudjuk szolgálni. A stúdióban profi hangtechnikus gárda dolgozik, a masteringet pedig az adott műfajban dolgozó hangmérnök keveri ki. "Nagyon fontosnak tartottam,hogy az Underhang Stúdió helységei több zenei műfaj igényeit is ki tudja szolgálni, mint például rock, blues, jazz, pop vagy világzene, így lehetőség van több zenei irányzatban is kalandozni, azoknak, akik már megfelelő zenei alappal, hangszeres tudással rendelkeznek. Lehetőség van a fiatal dobosok hang és képfelvételére is, ahol saját magukat látják, hallják kívülről, így még jobban látszik a fejlődés." - fogalmaz Szöllő, azaz Szöllős Gergő, tulajdonos, dobtanár. Szeretettel várok minden zeneszerető, kedvelő, dobolni vágyó fiatalt és idősebbet is egyaránt, Szöllős Gergő

Szöllős Gergő, dobos, dobtanár, zeneíró
(ahol találkozhattatok Velem:Szabó Leslie, Caramel,Dopeman Torres Dani, Doors Emlékzenekar, Drustic Maesure, .....)

Cím

Zólyomi út 47
Budapest
1112

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Underhang - Doboktatás gyerekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek is új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Underhang - Doboktatás gyerekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek is számára:

Megosztás

Kategória


További Zenei produkció városi Budapest tematikájú vállalkozások

összes Megjelenítése