24/08/2022
Ő volt a mi szürke eminenciásunk
A lapoknak közismertek lehetnek a sztárriporterei, szelídebb vagy maróbb tollú publicistái (véleményvezérek, mondják róluk mostanában, nemcsak az írott sajtóban, méginkább a hírtelevíziók világában), az irodalom- és sajtótörténet még néhány főszerkesztő nevét is nyilvántartja, inkább a markánsabbakét, a lapjuk rangját, presztízsét személyükben is meghatározókét. De a szerkesztőségek közkatonái, akik a mindennapi „szürke” munka dandárját a vállukon hordozzák, csak a legritkább esetben lesznek közszereplők.
A mi Katicánk, bár csak rövid időre, a ritka kivételek közé tartozott. Miután jó két évtizeden át a korrektori aprómunkától lényegében eljutott a rengeteg tudást, tapasztalatot igénylő olvasószerkesztő státusáig, (arra sem hivatalosan, megfelelő munkahelyi besorolás, és persze illő fizetés nélkül), akinek már nemcsak a munkatársak helyesírásának, később a stílusának a pátyolásában lett szava, de amikor már a főszerkesztőknél is részletesebben „áramoltatott át” magán teljes lapszámokat, diszkréten, csöndesen tett tartalmi megjegyzéseit még a főmunkatársaknak is illett megköszönni.
Történt pedig a kilencvenes évek elején, amikor bizonyos okokból, itt most nem mehetünk bele a részletekbe, a lap vezető nélkül maradt, Katica lehetett a legjobban meglepődve, hogy a munkatársak bizalma őt, a szerkesztőség régóta elismert szürke eminenciását emelte a főszerkesztői székbe. Alapképzése (nem valami pártegyetemen, hanem a kolozsvári bölcsészkaron, magyar szakosként végzett), szakmai alázata, emberi szerénysége abban a pillanatban őt t***e a legalkalmasabbá arra, hogy az átmenet legnehezebb éveiben a szerkesztőséget összetartsa. Ráadásul, és nemsokára ez lett a döntő, rendezni kellett a szerkesztőség jogállását, gazdasági, pénzügyi önállóságát, a szerkesztőség így csakhamar menedzser típusú főnökkel kényszerült kísérletezni…
D. VÁSÁRHELYI KATALIN, mert Katicánk ezen a néven lett néhány esztendőre közszereplő, zokszó nélkül lépett ismét hátra, bizonyára meg is nyugodva, végül is a saját helyére került vissza. Szakmai alázattal, jelképes honoráriumért korhatár előtti nyugdíjasként is tovább végezte a régi, megszokott munkáját. Életének utolsó évtizedét családjának, unokáinak szentelhette.
A búcsúzás fájdalmas, emlékét megőrizzük. Nyugodjék békességben!
(K. N. K.)