31/08/2024
A Nagy családtól, pontosabban Nagy Ádámné Hajnitól jön a következő élménybeszámoló, ami nem rövid, ellenben jó hosszú, de – szerintünk – olvasmányos. Köszönjük Neki, hogy tekintélyes mennyiségű írásában fejtette ki a véleményét és nem volt rest foglalkozni a témával! A Nagy család inkább megéli a találkozót, minthogy megörökítse, így képekből nem sok érkezett, viszont jó volt olvasni a történetüket! :-)
(Még mindig szívesen látunk bárkitől hasonló képes beszámolót.)
„Elöljáróban egy réges-régi történet: mikor először kibukott belőlem a tanfolyami padtársammal szemben (aki már jó ideje a férjem), több mint 15 évvel ezelőtt, hogy szeretnék örökre vele maradni, legalábbis amíg meg nem halok. Ő az első sokk feldolgozása után megtalálta az első kifogást:
- De mi nem fogunk nyaralni. Mert azt nem szeretem.
- Nem baj - mondtam. - Akkor is...
Végül aztán mégiscsak nyaralunk, már hetedik éve, a SzoJBaT-on. Mert LÉTEZIK az a nyaralás, amit mégiscsak szeret.
Próbálom összegezni, miért, de nem leszek rövid, ugyanis bőbeszédű vagyok, meg bár családként veszünk részt a találkozókon, mind a hárman eléggé különböző személyiségűek vagyunk, mindenkinek más tetszik igazán. Itt mind megtaláljuk a kedvenc programjainkat, mert ez a találkozó minden tekintetben sokszínű. Mikor alsós kisgyerekkel jöttünk, akkor is mindhárman jól éreztük magunkat, most, hogy a rajtunk túl nőtt, "tipikus kamasz" fiunk van velünk, szintén. Az első, legegyértelműbb dolog, hogy szeretjük a szoci járműveket. Nekem személy szerint megvannak a kedvenceim, jól esik minden évben viszont látni a púpos Wartburgot, (tavaly sikerült utána következni a konvojban, így végig láthattam ) imádom a Trabantok mosolyát, és sorolhatnám. Mindig van valami, amire rácsodálkozunk. Tavaly a román mentőautó többek között. A Csajka az már más kategória, az az elérhetetlen csodálni való számba megy, de a szombati kiránduláson volt alkalmunk csodálni. Idén lenyűgözött a '60-as évjáratú Skoda Felicia, a tulajdonos házaspárral együtt, az új kedvencem, naponta többször arra oldalogtam, örültem, hogy ott parkol az ajtónktól nem messze, és jó volt látni a néni és bácsi közti összhangot, szeretetet. A másik, hogy évről évre rokonszenves, barátságos emberek gyűlnek össze, az új résztvevőket is ideszámítva. Jó érzés újra találkozni az utoljára tavaly ilyenkor látott ismerősökkel, barátokkal. És úgy beszélgetni, mintha nem is telt volna el egy egész év. Mintha csak a tavalyi találkozót folytatnánk. Ehhez kell a többiek kedvessége, nyitottsága. A férjemnek saját bevallása szerint ez a legkedvesebb a nyári találkozón, szerinte minél több a szabadidő, annál jobb lesz a kötetlen beszélgetéssel, hülyéskedéssel töltött idő. Sok időt tölt a munkahelyén, és itthon is mindig dolgozik valamin. Legfontosabb neki, hogy találkozhat azokkal az emberekkel, akikkel rögtön megtalálja a közös hangot. Mikor kiszállunk a kocsiból, ő máris beszélgetésbe kezd a mellettünk parkolókkal, meg elindul felkutatni a barátokat, még mielőtt a regisztráció vagy szobakulcs átvétel megvalósulna. Ezért megyek mindig én a kulcsért és regisztrálni. Pedig én is nagyon szeretem, hogy olyan emberek gyűlnek össze itt, akikkel jól esik találkozni. Na de azért úgy vagyok, ha már nyaralunk, akkor ne csak üldögéljünk, hanem vegyünk részt minden olyan programban, amiben lehet. Idén nagyon örültem a sétahajózásnak, apát "otthon" hagytuk, a gyerekkel ketten vettünk rajta részt. Nehéz egy kamaszgyereket kimozdítani abból az állapotból, hogy heverészget és minden felvett energiát a növekedésre fordít, de ezzel sikerült. Személy szerint engem a nyomozós játék érdekelt, regisztrációnál ezt jelöltem is. Sajnos a férjem alapból a minél több szabadidő híve (szabadidő= megszabadultam a családtól, és azzal beszélgetek, akivel akarok,). A fiam meg azt a korszakát éli, mikor semmiért nem lelkesedik, amiért meg kéne mozdulni. Egyedül szégyenszemre nem akartam elindulni, vagy másokra ráerőltetni magam. Így ebből kimaradtam, pedig nagyon szerettem volna, de legalább van mit vagdosni a gyerek fejéhez a következő 1 évben. Az activity már lassan hagyományos program lesz, rajtam kívül álló okok miatt idén ezt is csak nézőként figyeltem, láttam, hogy jó a hangulat, és tudtam is, ugyanis tavaly aktív résztvevője voltam. Hagyományos programoknál maradva, a növésben levő gyereküknek kedvence, mikor pelmenyit ehet. Tanultam abból, hogy bármennyit képes lenne ebből elfogyasztani, ezért évek óta dupla adagot kérek a részére. Így is még vevő volt arra, hogy ami máson kifogott, azt ő szívességből elfogyassza. Idén egyébként minden étkezés telitalálat volt. Nagyon jó, hogy volt vasárnapi ebéd, az, hogy csikósnak öltözött bácsik főztek, még hozzáadott. Pont a mi első találkozós-nyaralós évünkben volt először pénteki ebéd a pelmenyi. Akkor még nem tudtam a glutén allergiámról, így nekem is van emlékem róla, milyen finom! Sajnos, az utóbbi időben a munkahelyi emberhiány miatt egyre inkább kifacsart állapotban érkezem, és már nem az vagyok, aki a pár éjjeli bagollyal együtt pár évvel ezelőtt rácsodálkozott "Főtitkárunk" üzeneteire (azt hiszem, Patyi Lajos telefonjára érkeztek), hogy azonnal oszoljunk, menjünk aludni, reggel túra, hangosak vagyunk, stb.
Már évek óta korán visszavonulok, de most péntek este, nem sokkal eligazítás előtt gyanús jelekre lettem figyelmes. Gyorsabban kapcsoltam, mint az uram, hogy amit Hajnal Gabi előszed és összerak, az a retro filmvetítéshez való gépezet!!! Az első SzoJBaT nyaralásunk óta az egyik kedvenc programom! Ezzel tudtam az antiszoc korszakát élő, "alvásnál/evésnél nincs jobb szórakozás, ha nincs kéznél semmi kütyü" elvet valló kamaszunkat rábírni, hogy kidugja az orrát a szobából! Elég volt kilátásba helyeznem, hogy talán Mézga család lesz (rendesen rá van kattanva), de a Vízipókot is imádtuk. Szünetben visszamentünk a szobába némi harapnivalóért (mint a madárfiókáknak, óránként ennie kell), aztán rohantunk vissza, mikor meghallottuk a Frakk zenéjét! A Mézga családra az eligazítás miatt várni kellett, de megérte. A fő filmet már nem néztük végig, győzött az álmosság meg a tisztálkodás utáni vágy. Na de abban egyetértünk, hogy a filmvetítés az egyik olyan program, ami az első alkalommal megfogott mindhármunkat, és közülünk legalább 1-2, évente különböző felállásban, lelkesül érte és végig ott is marad (tavalyelőtt, vagy azelőtt én maradtam le róla, mert idő előtt elaludtam, a fiúk végig nézték az akkor vetített háborús filmet). Abban mindhárman egyetértünk, hogy a szombati túra a legkülönlegesebb program a 4 napban. Bár az ember gyakran morog, hogy ki kell mozdulni a komfortzónából, de nem hagyná ki. Ha sofőr vagyok a konvojban, rendesen rágörcsölök, nehogy miattam szakadjunk szét, de semmiért oda nem adnám, mikor egy kanyarban vagy körforgalomnál látom a konvojunkat, és a falvakon áthaladva rácsodálkoznak és integetnek az emberek. Idén volt az első év, hogy jobbnak láttuk a saját kocsinkkal (gonosz kis BEU-s, piros Skoda 105, aki mostanában mindig rosszat forral - na jó, hűtővizet) el se indulni a túrán. Jenőék és Dobos Attiláék beengedtek minket a személyes terükbe, és a kocsijukba. Köszönjük nagyon! Igaz, eszemben volt, hogy ez az első év, mikor mi járművel nem vagyunk ott. Eddig volt, hogy apa vezetett, én vissza, volt, hogy ő beugrott lezárást biztosítani, és én a saját Trabantunk sofőrjeként, hátsó ülésen a gyerekkel vettem részt a túrán. Az úticélok is fontosak, kb. úgy vagyunk vele, mint az osztály kirándulással réges-régen, hogy eszünkbe se jutna magunktól odamenni, vagy lehetőség se lenne rá, meg nem is hallottunk róla, aztán rájövünk, hogy milyen jó volt ezt is megnézni. Gyakran mondom a kollégáknak, ha pl. a Mini Magyarországit emlegetik, "tudom, voltunk ott SzoJBaT-os nyaraláskor!" Idén telitalálat volt az Univer gyár, (ahol a cégén az éhségtől szenvedtünk családilag, olyan jó pizzakrém illat volt), meg utána a vízmű. A vízműről azt hittem, uncsi lesz, de tévedtem. Főleg az előtérben lévő vízzel működő óra tetszett meg, rögtön elképzeltem más dizájnban, nálunk 30 falióra van az előszobában ilyen- olyan elven működők, de ilyen vizes (még!) nincs, csak ez az art deco kialakítás nem illene a képbe. A szombati kirándulás az, ami nélkül nem lenne teljes értékű a találkozó, mint ahogy nekem hiányzik a régebben hagyományos vasárnapi "nyílt nap" is, mikor bárki megcsodálhatta a csillogó villogó járműveinket, és ha engedtük, be is ülhetett, nagyon sok pozitívumot kaptunk aznap, jó volt látni mások örömét és érdeklődését, kisgyerektől nyugdíjasig. (Tudtátok, hogy vannak még Trabant mániás alsós gyerekek? Tavaly találkoztunk ilyenekkel a tanösvénynél, jól esett, hogy nekik az a nagy élmény, hogy végre beülhetnek egy igazi Trabantba, bármihez hozzányúlhatnak és kérdezhetnek, ami eszükbe jut.) A másik, amiért a vasárnapi rendezvény hiányzik, hogy arra ösztönzött miket, hogy megjelenésünkkel is próbáljunk korhűek lenni. Emlékszem, akkoriban többen a találkozó minden napján beöltöztek egy időre. Köztük a férjem is. Ezt lehetne valahogy visszahozni, vagy ösztönözni erre a résztvevőket? Örülök, hogy Koppány tartja ezt a hagyományt! Tudom, hogy nyílt napra a mostani keretek közt nincs lehetőség, ehelyett sikerült a vezetőségnek egy másik hagyományt kialakítani, az emléklapok átadása, értékelő beszéd, amelyet veszteség volna kihagyni! Zúgolódhatunk, hogy sose lesz vége, mégis nagyon kevés a távol maradó, mert jól esik megtapsolni a többieket, amiért a jelenlétükkel hozzájárultak, hogy jól érezzük magunkat.
Nekem személy szerint az tetszik legjobban a SzoJBaT-on, hogy járművek és programok tekintetében is sokszínű. Éppen ezért élvezzük mind a hárman, pedig nem vagyunk egyformák még családon belül sem. Amikor először nyaraltunk veletek, a nagy szabadság fogott meg, hogy itt milyen rokon lelkek vannak, és milyen jó mások kocsiját nézegetni, beszélgetni, jönni-menni, közben a 7 éves gyerekünk önálló életmódot folytatott, így nekünk is jutott 7 év után először szabad program, ő meg úgyis előkerült, ha éhes volt, vagy meghallotta, hogy valami érdekesség van kilátásban. Azóta a gyerek kamasz lett, tavaly első este attól óvtam, hogy pálinkához jusson (akkor azt hitte, hogy ő már elég nagy, ezért az ilyen felnőtt dolgok is jöhetnek), előtte 2 évvel meg a kávéra volt rákattanva (igaz, a tudtunk nélkül,) de idén tényleg érettebb és értelmesebb lett, a szombati pezsgőbontáskor gond nélkül belátta, hogy neki az alkoholmentes pezsgő való. Tervezi a következő találkozón való részvételt. Az Ember úgy van vele, hogy ő akkor is remekül érezné magát, ha nem lenne ennyi szervezett program, hiszen itt olyan járművek között sétálhat és olyan emberekkel találkozik, hogy egy percre se unja el magát. Nekem viszont kellenek és tetszenek a programok.
Még ha többnyire passzív résztvevők voltunk is, látszik, mekkora idő - és energiaráfordítás van a szervezésben, több ember részéről! Köszönet érte, mindenkinek, aki segített! Bocsánat, ha nem sorolok fel név szerint embereket, ugyanis nagyon sokan hozzátettek az esemény sikeréhez, meg úgy gondolom, hogy aki "csak úgy" ott volt, járművestől, az is sokat jelent, és köszönöm.”
