Gubik Petra
Advent utolsó vasárnapján, az ünnep kapujában meggyújtjuk mind a négy gyertyát.
Mindenkinek békés, boldog várakozást és készülődést kíván Gubik Petra és a Csukás Meserádió!
#dankoradio www.csukasmeseradio.hu
Dankó Gála -
Az idei ünnepi, díjátadó Dankó Gála koncertfelvételét december 31-én 18 órától hallhatják a Dankó Rádióban, majd 18:50-től nézhetik meg a Duna Televízió műsorában.
A fellépő művészek közül ma a Dankó Rádió népzenei díjával kitüntetett Tükrös Zenekar tagja, Liber Endre, valamint Ferenczi György és Soltész Rezső osztja meg a gondolatait.
#dankoradio #video #dankogala #koncertfelvétel
Szalay László, Suha Balogh Kálmán és zenekara: Virágos kis ablak
Szalay László egy 1979-es tévéfelvételen énekelte el a Virágos kis ablak, selyemfüggöny rajta kezdetű nótát, Balázsy Zoltán és H. Ladányi Margit szerzeményét. A zenei kíséretről Suha Balogh Kálmán és zenekara gondoskodott.
#dankoradio #archiv #archivum #video
Matl Péter szobrászművész
A munkácsi származású Matl Péter monumentális szobrai több város közterein megtalálhatók. A szobrászművész faragta a szolyvai görögkatolikus templom oltárát is, mely rendhagyó módon kőből készült. Két évig dolgozott rajta. Tudják, hol van Szolyva?
#dankoradio #szobrasz #katolikus #video #nemzetsegi
Dankó Gála werk próba
Sűrű időszakon vagyunk túl, hszen december 9-én rendeztük meg a Dankó Rádió 12. születésnapi, ünnepi gáláját, aminek koncertfelvételét szilveszterkor 18 órától hallhatják majd a Dankó Rádióban, illetve aznap este láthatják a Dunán. Számunkra ez az év kiemelt eseménye, melynek előkészítése hónapokig tartott és a főpróbák is igen intenzívek voltak, egy teljes héten át zajlottak mindennap reggeltől késő estig. A fellépő művészeket a szünetekben kértük egy-egy kis összefoglalóra. Ma Soltész Rezső dalszerző, énekes előadóművészt, Tolnai Andrást, a Dankó Rádió magyarnóta-díj 2024 kitüntetettjét, valamint a gálazenekart vezető ifj. Sárközy Lajos prímást, a Dankó Rádió cigányzenei-díj 2023 kitüntetettjét láthatják.
#dankoradio #dankogala #proba #werk #video
Mikes Éva: Négyszemközt
Mikes Éva táncdalénekesnőre emlékezünk, aki 1938. december 22-én született. Majláth Júlia zeneszerzőnél kezdte zenei tanulmányait, majd a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójának képzésén 1961-ben szerzett hivatásos előadóművészi engedélyt, és vizsgadala, az Ahogy mentem az utcán lett az első slágere. Gyakran képviselte Magyarországot külföldi fesztiválokon, ám sikerei ellenére gyermeke születése után visszavonult a színpadtól, és elsősorban hangképzéssel, oktatással foglalkozott. Az énekesnő súlyos betegség után mindössze 47 évesen hunyt el. A Dankó Rádióban rendszeresen hallhatják örökzöld felvételeit, például az Engem nem lehet elfelejteni, a Te szeress legalább, az Angela, a Nem fogok szomorkodni vagy a Három harang című dalokat, melyeket kérhetnek Szív küldi szívnek szívesen című kívánságműsorunkban is. Ezen az archív tévéfelvételen Hoffmann Ödön Négyszemközt című szerzeményét énekli Mikes Éva.
A teljes műsort az 1965-ös év Qualiton lemezdal-válogatásával ide kattintva nézhetik meg: https://s.mtva.hu/Q3MVvSQx
#dankoradio #archiv #archivum #video
Dancs Annamari: Szeressük egymást gyerekek
Szeressük egymást gyerekek... 🎶💝 énekelte Dancs Annamari, a Budapesti Operettszínház művésze 2023-ban a Duna Televízió Jó ebédhez szól a nóta című műsorában Jónás Géza cimbalomművész és zenekara, valamint Patai Zoltán prímás kíséretével.
Tudják, ki szerezte ezt ezeket az örökérvényű sorokat? 🤔
#dankoradio #joebedhez #magyarnota #video
adventihivas
Szentestéig hallhatják Adventi hívás című műsorunkat mindennap 17:04-től, melyben Popovics László szerkesztő-műsorvezető rádióhallgatókkal és közkedvelt művészekkel beszélget karácsonyi emlékeikről, az adventi készülődésről és az ünnep üzenetéről. 🕯️
A népszerű nótaénekesnő, Talabér Erzsébet megható gyermekkori emlékét osztotta meg. Nagyon kevés játékbabája volt, ezért amikor meglátta a hidegben a jászolban fekvő kis Jézust, akkor úgy döntött, mindenképpen haza fogja vinni. Hallgassák meg újra ezeket az igazán kedves gondolatokat a Dankó rádió egyik legnépszerűbb előadójától!
#dankoradio #video #adventihivas #unnep #advent
Dankó receptkönyv
Hajdú Tibor ajánlja a Nótás kedvű fakanál című könyvet, ami az ünnepi időpszakban jelent meg a Dankó Rádió kiadásában. 📖
A rádió hallgatóinak, művészeinek és műsorvezetőinek receptjeit tartalmazó kiadvány a magyar népi és gasztronómiai értékek továbbadásához kíván hozzájárulni.
Most lehetősége van önnek is beszerezni a receptgyűjteményt a tvmacibolt.hu oldalon vagy az Etele Plaza Somogyi úti főbejáratánál karácsonyig nyitva tartó TV Maci-boltban.
#dankoradio #dankóreceptkönyv #video #ajanlo
Csináljuk a fesztivált! - Czakó Julianna
A Duna Televízió Csináljuk a fesztivált című nagyszabású zenés műsorában Czakó Julianna Junior Prima-díjas színművésznő, a budapesti Thália Színház tagja énekelte el a Piramis együttes rockballadáját, a Ha volna két életem című örökzöldet. Az eredeti dalt, valamint Czakó Juli felvételeit is rendszeresen hallhatják a Dankó Rádió műsoraiban.
#dankoradio #video #csaf #zene
Dankó Gála
A Dankó Rádió 12. születésnapját nagyszabású gálával ünnepeltük, amelyen minden zenei műfaj megjelent, amit csatornánk képvisel, így az eddigieknél is változatosabb műsorral kedveskedhetünk önöknek szilveszterkor.
A Dankó Gála koncertfelvételét december 31-én 18 órától hallhatják a Dankó Rádióban, majd aznap este megnézhetik a Duna Televízió óévbúcsúztató műsorán is.
A Gálán felléptek a Dankó Rádió-díj idei kitüntetettjei és vendégművészek, a kíséretről pedig az erre az alkalomra kibővített zenekar gondoskodott a Dankó Rádió cigányzenei-díj tavalyi kitüntetettje, a legfiatalabb Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a virtuóz ifj. Sárközy Lajos hegedűművész-prímás vezetésével.
A nagyzenekari hangzást pedig idén is kiegészítette a Kovács Erik zongoraművész által vezetett könnyűzenei együttes, hogy a lehető legnagyobb élményben részesülhessen a Magyar Zene Háza közönsége, illetve szilveszterkor a rádióhallgatók és a tévénézők.
#dankoradio #video #dankogala #ajanlo
Wass Albert: Az én titok-karácsonyom
„Megtanultam tisztelni az ünnepeket.
Az ünnep Isten ajándéka, más, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőződve tiszteljük önmagunkban az embert.”
Wass Albert
#dankoradio #video #vallasi #unnep