Az 1991-ben alapított pozsonyi Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft. a magyar irodalom és könyvkiadó
13/02/2025
Boltunkban már kapható az Élet és Irodalom 2025/07. száma, amit a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljunk.
FEUILLETON
Hermann Zoltán A nagy experimentátor című esszéje a 200 éve született Jókai Mórról szól.
„Az utóbbi két-három évtized Jókai-monográfusai, Szilasi László, Szajbély Mihály, Fried István, Hansági Ágnes figyeltek fel arra, hogy a Jókai-filológia sok olyan sztereotípiát görget maga előtt, Jókai „mesemondói szerepkörét”, „a fekete-fehér jellemeket”, a „mindentudó narrátori önkényt”, ami eredetileg Gyulaiék, talán politikai értelemben is elfogult véleménye, vagy a nyomasztó médiajelenlétével megbarátkozni nem tudó kortársainak a hangja volt. Ez a recepciótörténet festette Jókairól a lektűr-író képét, emiatt, a romantika-realizmus hamis kettősségére áthangolt értelmezéstörténet miatt maradt alul egy időre Jókai Kemény Zsigmonddal szemben. Legendák keringenek arról a 70-es évek végi, hallgatók által szervezett miniatűr tiltakozásról – és talán Wéber Antal tanár úr volt az, aki engedett –, hogy ne kelljen a „középszerű”, „romantikus” Jókai-regényekből vizsgázni. A régi olvasási statisztikák az 1970-es években egyébként azt mutatták, hogy még mindig Jókait olvastak a legtöbben, és csak Fekete István vetekedett akkor ezzel az olvasói népszerűséggel.
Ennek a XX. századi popularitásnak már feltehetőleg nem a hagyományos olvasás-médiumokban való jelenlét volt az egyetlen oka, amennyi abból fennmaradt, az nagyrészt a Jókai-adaptációk XX. századi történetének volt köszönhető, az új tömegmédiumok distant-reading műfajainak.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Egyszerű történet vessző hétszáz oldal című kritikája Michael Köhlmeier Joel Spazierer kalandjai című regényét mutatja be.
„Nem akarom innen tovább részletezni a cselekményt, sorolni a kalandok egymásutánját, hiszen minden újabb mozzanat elárulása csak rontana egyet a teljes olvasói örömön (a közel hétszáz oldalas regény ötvenedik oldala tájékán járunk). Az már eddigre is világos, hogy egy modern pikareszk regényt tartunk a kezünkben, az osztrák mindennapokban már Andres Phillipként futó főhős ezután kibomló, egyes szám első személyben elmondott története valóban összefüggő kalandsorozat, egy vonzó, okos, a közvetlen környezetéből minden tekintetben kiemelkedő, mindig a középpontban lévő ember önmaga életéről közreadott rajza, aki tulajdonságait idősebb korában is megőrzi (akárcsak négyéves korában, hatvanévesen is a nekiszegezett kérdésekre mindenkor a „nem”, az „igen” és a „nem tudom” feleletek variálásával válaszol, és ez a legkiélezettebb helyzetekben is hatékonynak bizonyul), annak ellenére, hogy az iskolával mint intézménnyel és a munkával mint pénzkereseti lehetőséggel általában hadilábon áll. Ragadnak rá a nyelvek, ambicionálja is a nyelvtanulást, és miközben a klasszikus pikareszk mintájára bejárja a fél világot, az életében mindig bekövetkezik egy véletlen gikszer, egy balul sikerült lépés, ezek következményei elől pedig nem mindig tud kitérni.”
AZ ÉS KÖNYVE FEBRUÁRBAN
Radnóti Sándor Történet a verseskötetben című kritikája Halasi Zoltán Megváltás vég nélkül című válogatott verseskötetét elemzi.
Halasi Zoltán félelmetesen keserű világlátású költő, kérlelhetetlen komolysága teszi őt hosszabb ideje költészetünk újra meg újra fölfedezendő titkos opciójává.
A mai költők – ellentétben a talán két legnagyobb magyar költő-zsenivel, Petőfivel és Adyval – már nem írnak rossz verset, melyet ők bezzeg bőven ontottak. Szép és jó verseket írnak; ez minimumként megtanulhatóvá vált. Halasi extrém kései indulása – első, szélsőségesen takarékos verseskötete negyvenhárom éves korában jelent meg, válogatott kötetének legkorábbi verse harmincöt éves korában keletkezett – talán azzal függ össze, hogy a magára mért magas mércének akkor kezdett megfelelni, amikor megtanult nem-szép verset írni. Még a kötet elejére helyezett, s ezért kiemelt hangsúlyú Macskabölcső is szép vers, amely nem tagadhatja elkötelezettségét a ritka magyar filozófiai líra Csokonai néhány verse melletti csúcsprodukciója, az Eszmélet iránt.
VERS
A szám versrovatában Kurdy Fehér János Domonkos István-emlékverse és Pion István versei olvashatók – ezek ugyancsak emlékversek, a halott apát idézik meg. Közülük mutatjuk be itt az egyiket:
hótakaró
lehetetlen fehér – ilyen volt a hajad;
én megyek, házak sehol sincsenek,
és a vakító, üres utcán rádöbbenek:
a hótakaró talán örökre megmarad –
talpamra tapad alóla egy falevél;
évek múlva kezd olvadni, lassan,
ősz dörög még a tavaszi viharban,
de nem esik: sírok – és lobog a fehér
PRÓZA
Bartalos Tóth Iveta, Balajthy Boglárka, Beck Tamás és Petőcz András prózája.
Tárcatár: Gurubi Ágnes.
Részlet Bartalos Tóth Iveta Fehér című írásából:
„Mikor utolértem, már a folyó partján ült, a Vág megáradt vizét nézte, az örvényeket nézte, a hatalmas víz sötét színét nézte, csendben meredt maga elé, miközben fehér zsebkendőjét a szájából még mindig szivárgó vér centinként színezte át. Némán álltam mögötte. Nekem még szinte ismeretlen volt a nyelve, ahogy neki is az enyém, a Lajos értette meg egyedül, ő hozta ide ezt az idegen nőt, ahogy anyánk fogalmazott dühében, tót kurvát, úgy mondta ezt apámnak, mintha azt csak ők ketten értenék meg, pedig ezektől a szavaktól
Alzsbetka mindig apró virágú rezgővé változott anyám virágoskertjében.
Nem tudtam, mit jelent ez, a tótról is csak sejtettem, hogy az maga a gonosz, a rossz, a veszedelem lehet, rontás, minden fehér és rózsaszín barackvirágot feketére festő májusi fagy, jégverés vagy sáskajárás, csupa olyan dolog, amitől rettegni kell, miközben Alzsbetkának mindig finom virágillata volt, tavaszi szellő, és én tudtam, hogy a bőre alatt egy egész rét virágzik.”
FILM
Stőhr Lóránt a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról (BIDF) írt.
„A BIDF programjának sajátossága, s ezt az egyes szekciók címe is jelzi, hogy minden bú és baj ellenére keresi a világban a remény történeteit, hogy a globális kapitalizmus anyagiasságával, logikájával szemben túlélhetnek a helyi életformák és közösségek, és a hitét, hogy a hazugsággal szemben győzhet igazság, az erőszakkal szemben a jóakarat.”
RÁDIÓ
Károlyi Csaba a Flamingótoll című Tolnai Ottó-podcastot értékelte.
„»Nem too much-e mindez egy olvasónak?« – kérdezte egyszer Borsik. De hát Tolnai poétikája direkt azzal játszik, hogy minden, de minden, ami csak eszünkbe jut, bekerüljön az írásba, tehát nem lehet olyan pozíciót elképzelni, ami túl sok lenne. Bátor döntés, hogy a róla szóló diskurzus közelítsen csak nyugodtan a csapongó gazdagsághoz – amelyet be akar fogni – hasonlóan gazdag csapongással. Akit ezek a lelkesen kavargó beszélgetések megragadnak, biztos otthonosan érzi majd magát a Tolnai-életműben. Ha már eddig is nem érzett volna így.”
TÁRLAT
Mélyi József Fantomkép című kritikája a Fantomszál kiállítássorozat Vajda Júliáról szóló első részéről, mely március 30-ig látható a szentendrei Ferenczy Múzeumban.
„Tavaly novemberben kezdődött és a tervek szerint 2027-ig tart a szentendrei Ferenczy Múzeum állandó – és egyben bizonyos részeiben változó – kiállításához kapcsolódó hatrészes kamaratárlat-sorozat, amelynek címe Fantomszál – Művészfeleségek nyomában. Különös cím, nemcsak az első tagja miatt, amely egy nyolc évvel ezelőtt készült amerikai filmre utal, hanem mert a mostani sorozat Vajda Júliával kezdődik, akiről az elmúlt években, évtizedekben – többek között egy hat évvel ezelőtti szentendrei kiállításból vagy az Európai Iskola tavalyi összefoglaló tárlatából – legalább egy kicsit szélesebb közönségréteg számára nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy korántsem csupán művészfeleség volt. Vajda Júlia 1913-ban Richter Júliaként született, a háború előtt rövid ideig Vajda Lajos, a háború után pedig Jakovits József felesége volt, de gyakori megtorpanásokkal és újraindulásokkal is jellemezhető életműve az életrajzi adatok és a férjek művészetének összefüggései nélkül is a huszadik századi magyar művészettörténet fontos része.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
