Magyar Kincsestár

01/01/2025

"Már megértük az új esztendőt,
lelkünkben is ujjuljunk!
Kilenc dobot megdöngessünk,
hét furuglát megfujjunk!
Istenünk hogy alászálljon,
adja reánk áldását,
gyarapítsa, boldogítsa,
oltalmazza a Hazát!

Erre a házra is szálljon áldás,
aprajára, nagyjára!
Emberére, asszonyára,
minden némű barmára!
Jókedvünk hogy égig érjen,
adjon hozzá kenyeret!
Legyen borunk, búzánk bőven,
hadd mulassunk eleget!

Adjon Isten szekeret, szekerünkbe kereket, kerekünkbe küllőt, pörölünkhöz üllőt, bikáinkhoz tehenet, szőleinkbe bő levet, hadd ihassunk eleget.”*

*régi rábaközi újévi köszöntő részlete, Máté Imre által jegyzett egyik változat

29/12/2024

21/12/2024

A téli napfordulóra

A december 21-i téli napfordulós szertartás egyik lehetséges folyamata és szövege a rábaközi Tudók tanításai szerint, részben Máté Imre bácsa Yotengrit c. könyve, részben az ő személyes tanításai alapján, ehhez a hagyományrendszerhez szorosan kapcsolódva.

Ezzel kívánok mindenkinek áldott ünnepeket.

Azért egyik lehetséges változat ez, mert a rábaközi Tudók szertartásai elevenek. Vannak kötött sorrendek és elemek benne, de ezen belül nagy a szabadság. A szabadság határa pedig az, hogy a szertartás egészében és részeiben is e világkép alapjainak megfelelő, vagy legalább azzal összeférhető legyen.
Ennek a szertartás leírásnak egy kezdeti változatát még 2012-ben jegyeztem le. Azonban Máté Imre javallatának megfelelően nem t***em közzé (és most sem teszem) a szertartásvezető(k) felkészüléséről szóló részt, valamint néhány fontos, de nem nyilvánosan átadható elemet. A szertartás leírása így is (ha nem is teljes, de) jó alapként szolgál.

(1. Ünnepre hívó)
„Szép napunk támadt,
tiszta víz áradt.
Tisztuljon lelketek Istent idézni,
Istent idézni, Egekbe nézni –
ej, no lám!”*
Meggyújtjuk a „régi tüzet”, körbeálljuk.

(2. Oltalom kérés, idézés)
Megnyilvánulatlan Őserő,
Öregisten Ősistenség,
teremtő női és férfi minőség,
idézlek Titeket!
Oltalmat kérek az öt égtáj felől,
Földünknek, népünknek,
levegő egünknek,
minden barmainknak,
tiszta vizeinknek,
testünknek-lelkünknek,
minden egybegyűltnek,
velünk ünneplőknek.

(3. Fohász, a Magyarok Istenéhez, és a Boldogasszonyhoz)
Oltalmazóink csak akkor oltalmaznak minket, ha hozzájuk fordulunk. Azok az istenek, akikhez nem fohászkodnak, erejüket vesztik, mint ahogyan istenüket elhagyva, elhagyatottá váló népük is.
A mi népünk, a magyarság legfőbb védelmezői: a Magyarok Istene és Boldogasszonyunk. Őket idézzük, hívjuk most.
„Magyarok Istene,
nemzetünk szent őre,
térj meg hozzánk,
maradj velünk,
örülj velünk,
vigadj velünk!
Szelídítsél, békéltess!
Ellenségeink barátainkká,
testvéreinké legyenek.
Áldó, munkálkodó
kezünkről ösmerjenek ránk,
ne kardunkról.
Ám ha gonosz, ostoba, ádáz
reánk támad,
vagy jogtalanságban
megátalkodik,
hadakozz velünk!
Zúgasd sebes nyilainkat,
suhogtasd véres szabláinkat, -
rontsd ellenségeink erejét!
Ellenségét kívül,
ellenségét belül.
Sújts haragoddal,
gyomlálj ki nemzetünkből
irigykedőt,
áskálódót,
okoskodót,
pártoskodót,
árulkodót,
hazudozót,
szenteskedőt,
bajkeverőt,
zsebre honfiskodót,
hogy hozzád szíthassunk
egyetértésben,
miképpeg tőlünk várod:
törvényben törvényesen,
törvénytelen emberségesen,
hozzád mindig hűségesen!”**
„Boldogasszony, égi ősöm,
téged hívlak örökösön,
mert csak te vagy már a remény,
keserűség sós tengerén!
Égi anyám ne hagyj el,
maradj mindig lelkemmel,
annak sebe hogy béforrjon,
sorsom meg jobbra forduljon!”***
(ének:)
Boldogasszony Anyánk…

(4. Közösségvállalás)
Ebben az órában, szerte az országban tüzek gyulladnak, kisebbek-nagyobbak, máglyák, gyertyalángok. Fényeiket ha most felülről látnátok! Egybeolvadnak mind. Köszöntsük hát mi is a Fényt köszöntőket! Gondoljunk egy kicsit most a többiekre, akik szintén ünnepelnek országszerte. Isten áldását kérjük rájuk is!
(ének:)
Isten áldja meg a magyart,
tartson neve míg a Föld tart.
Paradicsom hazájában,
éljen örök boldogságban,
éljen örök boldogságban.
Töltse békében napjait,
egyezve lássa fiait,
tatár,török s más ellenség,
Minket meg ne rendíthessék,
minket meg ne rendíthessék.
Isten áldja meg a magyart,
tartson neve míg a Föld tart.
Isten áldjon meg bennünket,
minden igaz magyar embert,
minden igaz magyar embert!

(5. Megbékélés egymással és önmagunkkal)
„Fölkelő hold sarlójából
égi vizek csónakjából
Istenanyánk szelleme
tekint le ránk.
Harmatozó hajnal hasad,
Napkeleten fölkel a Nap –
Istenapánk orcája tekint le ránk”****
Ezért: nézzetek most magatokba. Aki vétett a jó szomszédság törvénye ellen, bánja meg vétkét. Aki kárt okozott, térítse meg a kárt. A haragosok béküljenek meg egymással. Béküljetek meg mind szívetekben. Fodrozatlan víztükörként, egyenesen fölfelé törő lángként, egyenként és együtt, részesei legyünk az ünnepnek, ahogyan részei vagyunk a Teremtés láncának.
„Nem isten, - istenek,
nem nemzet, – nemzetek,
nem ország, – országok,
nem hit, – hitek,
nem szokás, – szokások,
nem kötés, – kötések,
nem oldás, – oldások,
nem bölcsesség, - bölcsességek,
nem út, - utak!”*****
Sokfélék vagyunk indíttatásban, vágyban, hitben. Mégis közös az utunk. „Mindenki az istenek kegyelmével születik, mindenki és minden”.

(6. A „régi tűzről” az ”új tűz” meggyújtása)
A résztvevők felírják egy-egy papírra ami az előző évben rossz volt, amit szívesen odahagynának, és bedobják ezt a papírt a „régi tűzbe”. Lehet ezt gondolatban, jelképesen is.
A lassan alábbhagyó majd elhamvadó „régi tűzről” meggyújtjuk az „új tüzet”:
„Örök Ég-Anyánk,
örök Ég-Apánk,
tekintsetek le ránk!
Erősítsétek lelkünket,
bátorítsátok szívünket,
hitet hogy tehessünk
jóságról, igazságról,
békés jó szomszédságról,
hont védő harciasságról!”******

(7. Megemlékezés a Téli napfordulós ünnep lényegéről)
A Karácsony (téli napforduló) mélyebb értelme: ez a Nap újjászületésének ideje. Az Égi Fény születését ünnepeljük ekkor, hiszen a téli napfordulótól a nyári napfordulóig apránként hosszabbodnak a nappalok. Ősi hitvilágunk szerint a Nap újjászületésében az ünneplő emberek is segítenek. Ezt tükrözik az ide kapcsolódó szertartások is.
„Régi tüzek eloltatnak, új tüzek gyújtatnak. /…/
Hét fából rakatik új máglya,
ha régi tüzek már elhamvadtak.
Ennek szikráján, parazsán ki átszökken,
megtisztul – így vélik.
Végül a barmokat hajtják át rajta.
Ez a vadászsólymok ünnepe,
a kara-katonák ünnepe is,
vadász madarak, halászmadarak ünnepe.
Ég-Isten atyánk ezek képében ragadá meg
Teremtésének elején a szökő Napot. /…/”*******
A téli napforduló, ahogyan a nyári napforduló és a tavaszi valamint az őszi napéjegyenlőség időpontja is, kitüntetett napja az évnek. A téli ünnepkör azonban régi szokás szerint már korábban elkezdődik, például az András napi rontáselhárító és a Luca napi bőségidéző szokásokkal, és folytatódik az újév köszöntésével. Ennek az időszaknak csúcspontja mégis a téli napforduló megünneplése.
(Ének:)
"Őseink törvénye, régi igaz törvény,
forgószéllel támadt
égi ikerörvény,
ebből ered minden:
élet, halál, törvény.
Ej, az ég ezt megadta,
Ősünk őse így kapta!
Öreg embereknek
padon az ülésük,
a kis gyerekeknek
porban heverésük,
megérett leánynak
parázslik az ágya,
rátermett legénynek
szép leány a vágya.
Ej, az ég ezt megadta,
Ősünk őse így kapta!
Jusson búzaföldön
búza vadgalambnak,
lónak termő zabból
jusson vad szarvasnak.
Legyen borunk, búzánk,
legyen békességünk,
örvendjünk, vigadjunk
ameddig csak élünk.
Ej, az ég ezt megadta,
Ősünk őse így kapta!”********

(8. jókívánságok az új évre)
A téli napforduló akár az új év kezdetének is tekinthető, a mostani ünnep és a hivatalos újév amúgy is egyaránt a téli ünnepkör részei, és időben is közel vannak egymáshoz. Ezért az új tűznél tegyük meg most gondolatban újévi jókívánságainkat. Fogalmazzuk meg magunkban, milyen célokat szeretnénk elérni. Az új tűz fényénél akár le is lehet írni ezeket.
„Már megértük az új esztendőt,
lelkünkben is ujjuljunk!
Kilenc dobot megdöngesünk,
hét furuglát megfujjunk!
Istenünk hogy alászálljon,
adja reánk áldását,
gyarapítsa, boldogítsa,
oltalmazza a Hazát!
Áldozzunk a szent, örök Égnek,
Tűzzel, vízzel szaporán,
Az új évnek virradatján,
Az ó évnek alkonyán!
Kérjük Boldogasszony anyánkat,
Ne hagyjon el bennünket.
Minden rossztól tisztítsa meg
Testünket és lelkünket.
Naporcájú Istenapánk meg
Ügyeljen ránk az égből.
Oltalmazza nemzetünket
Dögvésztől, ellenségtől!
Adjon Isten barmainknak
Dús legelőt, jó rétet,
Nekünk pedig bort, búzát,
jó kedvet, egészséget!

(9: Kötetlen beszélgetés, együttlét, evés-ivás)

Összeállította: Dibáczi Ambrus Enikő
A kép a 2012. évi téli napfordulón készült, melynek az írás szerzője szertartásvezetője volt, és ezt az évkörünnepet azóta is minden évben megtartjuk.

Az évkörnek megfelelő, Yotengrit szerinti ünneprendben eligazodáshoz ajánlom az Őseink törvénye honlapot. Ide kattintva az ünnepkör látható: https://oseinktorvenye.hu/
A téli napfordulóról bővebben itt lehet olvasni: https://oseinktorvenye.hu/unnepkor/teli-napfordulo-december-21-22/

*Máté Imre: Yotengrit 3., 79. o.
**Máté Imre: Yotengrit 3., 51-52. o.
***Máté Imre: Yotengrit 3., 50. o.
****Máté Imre: Yotengrit 3., 80.o.
*****Máté Imre: Yotengrit 3. 62. o
******Máté Imre: Yotengrit 3., 53. o.
*******Máté Imre: Yotengrit 2., 105-106.
********Máté Imre: Yotengrit 3., 82-83. o.
*********Máté Imre: Yotengrit 3., 56. o.

14/12/2024

Egy jó példa...

Kedves Ismerősök, Követők!
SOSEM SZABAD ELFELEJTENI, HONNAN JÖTTÉL! ÉRTÉKELD, AMID VAN!
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek gondolataimat. Emlékszem, mikor kicsi voltam, körülbelül 7-8 éves, mindig azért jártam be az Általános Iskolába, hogy egyek és igyak, télen pedig melegedjek. Ebben a bejegyzésben most nem részletezem, miért voltunk ilyen helyzetben, de aki ismer vagy hallott rólam, az tudja. Amikor sajnos hétvége volt, nem volt iskola, és otthon kellett lennem, ami nagyon jó volt, csak egy volt a baj, hogy nem volt otthon ennivaló, vagy kikerült az asztalra, vagy nem. De mikor bekerültem a Miskolci Befogadó Otthonba, a Károly utcára, egy világ tárult ki előttem. Eleinte azt hittem, meg fognak verni, vagy el fogják venni azt a kevés holmimat, féltem nagyon. De mikor beléptem az egyik fiúcsoportba, minden félelmem elszállt, hogy mire is gondolok? Kedves gyerekek fogadtak, ami nagyon jól esett. A nevelő megkérte az egyik fiút, hogy vezessen körbe, és mutassa meg, hogy lesz az én szobám. Kérdeztem a nevelőt: Jól hallottam, saját szobám? Felelte, igen, itt mindenkinek saját szobája van, amiben van: íróasztal, szék, ágy, szekrény és természetesen holmi is. Mondom örömömben, hogy ez nem lehet igaz. Én anyámmal és a testvéreimmel aludtam 15 éves koromig. Aztán el kellett mennem fürdeni, egy kicsit kellemetlen volt számomra, mert nem nagyon tudtam, hogyan kell használni a tusolót, meg igazán semmit sem. Aztán kértem segítséget az egyik férfi nevelőtől, mutassa már meg, hogyan is kell normálisan zuhanyozni. Mikor megvolt a tisztálkodás, mentünk vacsorázni a többi csoporttársammal.
Kapkodtam a fejemet, kérdeztem az egyik fiút: itt mindig így működik ez? Kérdezte, mire gondolsz? Feleltem, hát hogy itt minden nap van reggeli, ebéd és vacsora. Mondta, igen.
6 hónapot töltöttem a Károly utcán, aztán áthelyeztek a Miskolci Gyerekvárosba. Istennek hála, ott már ezek a dolgok nem voltak ismeretlenek számomra.
Igazán csak az, hogy a csoport összetétele lányokból és fiúkból állt. Voltak kisebbek, nagyobbak, és akkor éreztem azt fél év után, hogy nekem megint van családom.
Az intézménnyel nagyon jó kapcsolatban volt a Miskolci Egyetem, és így nagyon sok hallgató hozzánk járt, segítve a tanulásban. Hozzáteszem, én éltem a lehetőséggel, hogy tanítsanak a hallgatók és természetesen a csoport nevelői. Így sikerült befejeznem a 8. általános iskolát. A Gyermekváros, vagyis köznyelven az intézet, nagyon sok jót tett velem, például különböző helyekre eljuthattam. Támogattak a továbbtanulásban, és mikor úgy éreztem, egyedül vagyok ebben a nagy világban, segít***ek átvészelni a viharokat.
Szóval ettem, ittam, mostak rám. Szokták mondani, az ember a jó dolgokban bolondul meg. Eltelt 7 év, és elfelejt***em értékelni a dolgokat. Természetessé vált az, hogy mosnak, és főznek rám. Kritizáltam mindent és mindenkit, azt hittem, én vagyok csak a tökéletes ember. Idővel rájöttem, nem így van ez. Akkor szembesültem a tényekkel, mikor ki kellett költöznöm, nem volt, aki mosson, illetve főzzön. Magyarul, ha nem megyek munkát keresni, éhen halok. Azt gondolom, kellett ez a pofon nekem. De mikor felvettek a Miskolci Kisgergely Cukrászdába, minden megváltozott, akkor döntöttem el, értékelni fogok mindent, mivel Isten-től kaptam még egy esélyt. Azóta van családom, és a családomnak is el szoktam mondani, mikor közösen ebédelünk vagy vacsorázunk,
értékelnünk kell mindent. még azt is ami alapvetőnek tűnik❤
Aki teheti ossza tovább.

14/12/2024

Egy mély és szomorú vers, egy nagy és valós problémakörről.
Ratkó József: Apám

Apám elitta mindenét,
feleségét, hat gyerekét,
tagsági könyvét, bútorát,
elitta halotti torát,
csöpp húgom elől a tejet,
fogunk közül a kenyeret,
s filléres, rossz játékaink
eladta és elitta mind,
és ételéből nem hagyott
soha egy szíves falatot,
csak mustot adott eleget,
s amikor nyögtünk, nevetett,
röhögött, könnye is kijött
és csúfolt és úgy röhögött,
és aztán elment és ivott,
hazatántorgott, ordított,
anyámba rúgott. Mindenét
elitta, egész életét
elitta: szívét és agyát,
tenyerét, emberi szavát –
és végül semmi sem maradt
belőle. Elpusztult. Kihalt.

Arcomat, vonásaimat
az a vasgyúró indulat,
az az eszelős szenvedély
formálta, amely az övét,
s idétlenül se emberi
fásult, bomlott ösztönei
itt fortyognak még sejtjeim
földmeleg, forró mélyein –
de sem örököse, sem fia
nem akarok lenni soha!
Napjaim: emberi szemek,
óvjatok, melegítsetek! –
néptelen lelkű ne legyek –
mindig veletek, értetek
szóljak, tegyek; miattatok
legyek én ember. Adjatok
annyi erőt, annyi hitet,
hogy értelmesen s szabadon
szolgálhassak mindenkinek!

Ratkó József, Apám

(esti versek a drogriporterrel)

kép: James Ensor, Iszákosok

10/12/2024

„Hétre ma várom a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll”
A régi Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren (1908-1964)
Régi fényképek, Budapest oldalon t***e közzé ezt az 1963-ban készült fotót Ildikó Magyar

06/12/2024

A téli ünnepkörről - másképp (2.)

Mikulás vagy „láncos Miklós”?

Amint az András napi bejegyzésben írtam, az ősiségben a magyarságnak megvolt a maga „Adventje”, a felkészülés a belső újjászületésre.
Ennek első állomása András nap (november 30.), lényege az elmélyüléshez szükséges védettség és csend biztosítása. Ezt tükrözik az ehhez a nevezetes naphoz kapcsolódó szokásokat megőrző szólások is: „András napján az ollók száját békötik, ezzel a „farkasnak száját is békötik”, vagy: „András zárja a hegedűt”.

András nap után egy héttel, Miklós napon, a felkészülés második időszaka kezdődik. Ezzel kapcsolatban t***em fel a címben a kérdést: Mikulás vagy „láncos Miklós”?
Gyermekkorom idején a nagyszakállú Mikulás helyett éppen a „Télapót” próbálták bevezetni (az orosz „gyed moróz” mintájára).
De maga a Mikulás elnevezés sem túl régi. Csak a XIX. század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz elnevezése (míg a Mikulás elnevezést a Miklós név szláv megfelelőjének tartják a nyelvészek, a krampusz szót bajor eredetűnek). Magát a szokást meg osztrák eredetűnek vélik egyes kutatók (Kiss László, 1962)...
Valóban így lenne?! Akkor miért maradt fent Csepreg városából, 1785-ből egy írásos feljegyzés és tiltás: „...Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai üdőben némelyek különféle öltözetekben, álorcákban magukat elrejtvén, házrul-házra járnak ... keményen megparancsoltatik, hogy senkit sem Szent Miklós előtt való estve, sem Üdvözétönknek születése napján, éjszakáján akár alatta valói, akár gyermekei vagy leányai által az ilyetin szines öltözeteket, avagy házrul-házra való énekliseket, melyek által az éjszakai csendesség sértődik, megengedni ne merészeljenek…” (Bálint S. gyűjtése, 1977.).
Mikulás (és Télapó) előtt is volt tehát e nappal kapcsolatos hagyományunk. A sokkal régebbi eredetű „láncos Miklós”.
A tiltás ellenére a szokás tovább élt, sok helyen még a XX. század elején is. Méghozzá több formában. A láncos Miklósnak nevezett alakoskodók Vépen felkeresték a tollfosztót, Szilben megimádkoztatták a gyerekeket, Csornán a háziaktól ajándékot kaptak. Beleden az utcán is ijesztgették a gyerekeket, lányokat, de bementek a házakba is, a derekukon láncot csörgettek, a kezükben söprűt vittek, azzal zörgettek be. Csilizradványon a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból szakállat készít***ek. A kezükben levő csörgősbottal nagyokat csördít***ek a padlóra, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat.

Bizony már jónéhány éve, hogy Dobó József Szakál’ szervezésében, akkori csapata lelkes közreműködésével mi is felelevenítettük a láncos Miklóshoz kapcsolódó szokást. A gyerekek öröme határtalan volt, amikor felhangzott:
"- Rontom bontom csontom,
Csörgő-börgő láncos táncos.
Jó estét kíván Láncos Miklós.
Itthon van-e Jóska, András?
- Itthon vagyunk, szívesen látjuk,
Szánkat rátátjuk.
András, Jóska, álljatok sorba!
- Rontom bontom csontom,
Csörgő, börgő lánccal jöttem.
Van-e rossz gyerök a háznál?
Van-e jó gyerök a háznál?
A jónak kaláccsal,
A rossznak virgáccsal."

Megemlítem itt még a csákányi Miklós-járás szokását, melyben két alakoskodó volt a főszereplő. Az egyik Miklósnak, a másik „ördögnek” öltözött. A Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében. Az "ördög" rossz ruhába öltözött, néha szalmából púpot is készít***ek a hátára. Kolompot vitt magával. Ez a forma megjeleníti számomra e nap mélyebb lényegét. Az előző, éppen egy héttel ezelőtti nevezetes nap (András) az ártó erők elűzését és távol tartását, a jövő lehetséges megjóslását és jóra fordítását szolgálta, hogy a lelki újjászületésre felkészülés első lépése: a befelé fordulás a belső védettségben és csöndben megtörténhessen. A jutalmazó és büntető Miklós pedig azt jelzi, hogy megtörtént jónak és rossznak elválasztása. Kinek-kinek magának kell ezt megtennie magában. Ennek a lépésnek a megtételére biztat. Hogy ki-ki nézzen szembe magával. Ismerje fel a benne élő rosszat és jót. A rosszal ne vállaljon közösséget, ne azt válassza, amit pedig jónak ítél, azt gyarapítsa. Járja ezzel kapcsolatban az ész és a szív útját, a „Hetedhét ösvényt”.
Tehát az ember döntési szabadságára és felelősségére figyelmeztet. És arra, hogy választásainknak, t***einknek következményei vannak.
A belső csöndben eltöltött idő és törekvés ekkorra már lehetővé teszi, hogy a megkülönböztetés képessége és a választásainkkal kapcsolatos tisztánlátás kialakuljon. Hamarosan „színről színre láthat” és ott állhat „lelkileg mezítelen”, fénnyel megvilágítva az ember valódi lénye. Eljön az idő, és szétválik gazság és igazság. Ez jelképesen az évkörben egy hét múlva történik, Luca napján. De a valóságban is mindenki életében eljön „az igazság pillanata”. Tiszta lélekkel álljunk elébe. Erre készít fel a jót jutalmazó, a rosszat büntető, emberi létünkből következő felelősségünkre figyelmeztető „láncos Miklós”.
Mindez a lelki megújuláshoz vezető belső út része…
Most Magyar Adorján szavaival köszönök el:
„Az öreg, búcsúzó Napisten (megöregedett Toldi Miklós, Vajnämöjnen, Mikulás) ilyen féleképpen beszél:
- Eljöttem hozzátok, hogy tőletek elbúcsúzzak, hogy közületek minden rosszat elvigyek. Hogy tanításaim, tanácsaim reátok hagyjam. Hogy ti az új esztendőben ezeket követve, jobbak, igazabbak, boldogabbak legyetek. Édes gyermekeim, mindig a Lelkiismeret szavát kövessétek, azt soha el ne hallgattassátok. Én elmegyek, de örökségül az Aranytükröt hagyom reátok. Ez vezessen titeket. Az Aranytükör én magam vagyok, mert ő a Lelkiismeret és a Lelkiismeret én vagyok. A Lelkiismeret szava az én szavam, édesapátoké: a /lemenő, ezért vörösbe öltözött, öreg/ Napé.” (Magyar Adorján: A Lelkiismeret Aranytükre).
Ezt fejezi ki számomra „láncos Miklós”.

Dibáczi Ambrus Enikő írásának részlete: A várakozás időszaka a téli ünnepkörhöz kapcsolódó magyar néphagyományban.

Képen: Tóth Gábor alkotása: Láncos Miklós

05/12/2024

Dávodi menyasszony népviseletben.
Galkó Csilla fényképezte.
Népviselet a világ minden Tájárol!!! oldalon t***e közzé Erika Huszák

03/12/2024

Ezen a napon, 1937. 12. 03-án halt meg József Attila, mindössze 33 évesen. Versei azonban ma is hatnak, ahogyan tudta is magáról, és volt bátorsága is kimondani: "Én egész népemet fogom/ nem középiskolás fokon/ taní-/ tani! "
Leginkább a benne élő örök Gyermek tud szólni a mindenkiben élő örök Gyermekhez. Mint például ebben a versében is, amit azért választottam, mert kevésbé ismert, viszont mondanivalója annyira időszerű, megközelítési formája olyan eleven és eredeti, kifejezésmódja egyszerű és szemléletes, ami csak az igazán Nagyokra jellemző.

József Attila: A számokról

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

(1924 első fele)

Hozzáteszem, hogy a rábaközi Tudók felfogása szerint, amint azt Máté Imre a Yotengrit könyvekben leírta, az emberek szellemereje összeadódhat, akár hatalmas erejű, EGY szellemlénnyé "tekeredve"... van min elgondolkozni és van teendő bőven, ennek kapcsán.

Összeállítás és hozzáfűzések: Dibáczi Ambrus Enikő

03/12/2024

„Ez a fa a Hét hárs utolsó élő példánya. Még a falut is úgy nevezték régebben - Héthárs. Ma Ötvöskónyi.
Maga a fa egy igazi csoda!
Nem csak a mérete miatt, hanem kora miatt is. Joggal indulhat a Magyarország legidősebb fája versenyén, óvatos becslések alapján is legalább 450 éves, kerülete, így hiányosan is 10 méter feletti.”

Növényhatározó természetjáróknak oldalon osztotta meg ezt a fotót az idézett képfelirattal együtt Makai Győző Virágjáró

01/12/2024

Gyertyagyújtáshoz...

Dibáczi Pál: Négy gyertya
Béke, Hit, Szeretet, Remény

Végtelen csöndben négy gyertyaláng lebegett,
egymás között mit beszéltek, hallani lehetett.

1. gyertya szólt csendesen:
BÉKE az én nevem.
Nekem égnem már fölösleges.
Hiszen nevemben hoznak
értelmetlen áldozatokat,
tesznek tönkre végleg sorsokat,
fehér galamb álarca alatt.
Elfogyott már a türelmem,
kár lenne már így léteznem.
Szellő lebbent, és a Béke lángja
egy utolsót rebbent.

2. gyertya szólt:
SZERETET az én nevem.
Legalábbis ilyen néven
ismernek még az emberek,
úgy vélem.
De szeretet helyett
inkább már csak szavak,
semmitmondón, üresen hangzanak.
Sok hazug, áltató gondolat önzést üzen,
köztük nem gondol rám szinte senki sem.
Nem kellek már, nem táplál senki sem.
Nem égek már, elég volt énnekem.

3. gyertyán a sor:
Én képviselem az emberek HITét.
De ők ezt elfelejtették.
Pedig már az ősidőktől,
a legeslegrégebbi őstől
mindig tudták: van Valaki, aki segít,
minden bajtól megszabadít,
és táplál, ellát örök Energiaként,
bölcsőtől egész’ a sírig.
De ezt elfelejtették.
Nem lobogok hát tovább –
ezzel kialudt a láng.

Ekkor a szobába toppant egy kisgyerek,
és arcán mosollyal
a negyedik gyertyához tipegett.
Így szól hozzá:
„Látom egyedül Te maradtál meg REMÉNY.”
És az égő negyedik gyertyával
a másik háromhoz lépegetve
életre kel a többi fény.
Az emberek szeméből a könny kicsordul,
mikor látják, mire képes a Remény.
Visszaadja az emberek Hitét,
rájönnek, létezik még Szeretet,
és élniük csak Békében lehet.

01/12/2024

Téli ünnepkörről, az ősi magyar hagyományok szerint (1.)

Elöljáróban annyit, hogy a magyarság hagyományaiban is megvolt (a később ráépített keresztény hagyományokhoz hasonlóan) a magunk „Adventje”, a várakozás időszaka. Ez azonban nem passzív várakozás. Ahogy az évkörben a téli napforduló ellenpontjának, Ispilángnak legfőbb üzenete is szól a rábaközi Tudók hagyatéka szerint: „Nem várni kell a Lélekre, hanem elébe menni, önnönmagunk belső lajtorjáján”*. A téli ünnepkör többrétegű mélyebb jelentése, kitüntetett pontjainak üzenete analógiát mutat a rábaközi Tudók által ránk hagyott tanításokkal.
Itt van tehát a „Régi Rend szerinti Magyar Advent” első nevezetes napja. Hogyan is kezdjük? Ugyanúgy, mint a szertartásokat: a védettség és a belső csönd megteremtésével.
Ez az András napi szokások mélyebb üzenete.

1. Védettség, belső csend, "bekuckózás" -
András napról, kicsit másképp

Az őszi ünnepkörnek a „Küszöb ünneppel” („Lelkek ideje”, Halottak napja) vége. Átmeneti állapot követi: már nem ősz, de még nem tél…
Ezeknek az átmeneti állapotoknak a magyar néphagyományban nagy jelentőségük van: a természet változásaiban és az emberi élet nagy fordulópontjaival kapcsolatban egyaránt számon tartották. Most is egy ilyen időszakban vagyunk, az őszi-téli átmenet az évkörben András nap körül van.
„András napkor az ollóknak száját békötik,/mert avval a „farkasnak” száját is békötik” a csángó mondás szerint. Ez ahhoz a hiedelemhez kapcsolódik, hogy ha a gazda azt akarja, hogy a farkasok elkerüljék a házát és békén hagyják a jószágot, akkor András nap éjszakáján össze kell kötnie az ollót, mert így jelképesen összeköti a farkas száját is.
„András zárja a hegedűt” – tarja a közismert mondás. Bár a disznótorok kezdete hagyományosan összefonódik e nevezetes nappal, de igyekeztek azt valamivel előbbre vagy későbbre időzíteni. A hangos zenés-táncos mulatozásoknak mindenesetre András nappal egyszeriben vége szakadt.
Lehet ezt az adventi időszak kezdetével is összefüggésbe hozni, de ha a lélek nem érezné annak szükségét, bizony nehéz lenne csöndet parancsolni...
András naphoz jövőlátó és szerelmi praktikák is kapcsolódnak. Ezeket ilyenkor hatékonyabbnak tartották, mert vékonyabbnak érezték az elválasztó határvonalat a világok között. Amit ezért ekkor könnyebb átlépni, a fátylat föllebbenteni, ha… ha a világ zaját csökkenti az erre törekvő, és visszavonul, hogy a belső csöndet is megteremtse. Ez a mélyebb oka, hogy vége szakad a hangos mulatságoknak egy időre.
Mi szükséges még a belső csöndhöz, a befelé forduláshoz? Védelem. Egyfajta védettség megteremtése, hogy aztán a belső történésekre, a valódi összefüggésekre lehessen figyelni. A védelem igényét jelzi a régi juhásznóta is: „András nap felé az idő/ esdegél a havas eső/ sírnak-rínak a bárányok/ szomorkodnak a juhászok // Kérdi egyik a másiktól/ mit csináljunk a bárányokkal/ hajtsuk be a gazdájának/ adjon szénát bárányának.”
Az időszak minőségét megérezve, sokunknak jól is esik „bekuckózni”, akár ténylegesen, akár jelképesen. Miért? Mert ez a fölkészülés része. Mire is?...
Erről a következőkben írok majd.

*Máté Imre: Yotengrit
Írás: Dibáczi Ambrus Enikő
Kép: Elaine Bayley Illustrations f.b. oldalról.

30/11/2024

Milyen gazdag is a magyar nyelv! Ezt mutatja Villon Négysoros versének nyolc különböző magyar fordítása, melyet Horváth Péter gyűjtött össze és tett így egyben közzé Szeretem a verseket oldalon, egyik hozzászólásában.

Négysoros vers, melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
(Faludy György fordítása)

Francia volnék Párizs utcájából,
mely lábam alatt mocskos mélybe vagyon,
s most hosszan lógok egy hűs akasztófáról,
s nyakamon érzem, mily nehéz alsó tagom.
(Sütő Tamás fordítása)

Francia vagyok - s ez nagy bajom,
Párizsban, Pontoise táján lakom,
most a kötél vár rám: nyakamon
méri fejem, hogy mit nyom farom.
(Baranyi Ferenc fordítása)

Francia vagyok, mérgelődhetem.
Ponthoise-i Párizs volt szülőhelyem.
Most hát egy kenderkötéltől fejem
Megtudja majd, hogy mit nyom fenekem.
(József Attila fordítása)

Francia vagyok, ez bánt ma engem,
Pontoise mellett, Párizsban születtem,
S egy ölnyi kötél tudatja menten
Nyakammal, milyen súlyos a seggem.
(P. Győry Katalin fordítása)

Férfi vagyok, ízig-vérig gall jómadár
Pontoise-i – ki hálni Párizsba jár,
Nyakam végre arra kalkulál
Seggem terhe mily rövid halál.
(Faludy Judit fordítása)

Hogy francia vagyok, mérgezi agyam.
Pontoise szülötte, s eláll a szavam.
Hat láb hosszú kötél hurkolja nyakam.
Lengedező szél hintázza valagam.
(Szente Ibolya fordítása)

Francia volnék nem éppen öröm
Párizsi Ponthoise-nak köszönöm
Azt is hogy a nyakamon kötélen
Seggem súlyát nemsokára mérem.
(Laszlo Nemety fordítása)

Francia nyelven az eredeti változat:
Quatrain
Je suis François, dont il me poise,
Né de Paris emprès Pontoise,
Et de la corde d'une toise
Saura mon col que mon cul poise.

24/11/2024

"Kapu előtt a szekér/ Itt a legény, leányt kér..."

Képen: Lakodalmas szekér feldíszítve. Méhkerék, 1956. Maácz László felvétele. Közzét***e: Mester Lajos, Múltunk emlékei oldalon.

22/11/2024

„Édes kicsi galambom…”
Egy szép szerelmes népdal Török Tilla előadásában.
https://www.facebook.com/watch/?ref=search&v=545349471331594&external_log_id=81696285-9a61-4bc7-bf57-302c30cd8bdb&q=%C3%BAgy%20akarj%C3%A1k%20ne%20%C3%A9ljek%20v%C3%A9led%20ne%20is%20besz%C3%A9lje%20de%20%C3%A9n%20aztat%20megteszem

Édes kicsi galambom
Ne menj el az utadon
Ó ne menj el ne menj el
Háljunk ketten az éjjel
Háljunk ketten az éjjel

Úgy akarják ne éljek
Hogy véled ne is beszéljek
De én aztat megteszem
Mindig véled beszélek
Mindig véled beszélek

A képedet angyalom
A szívemben hordozom
Ha akarod hogyha nem
Mindig itt vagy énvelem
Mindig itt vagy énvelem.

22/11/2024

„Jellememben két fő, uralkodó alapvonal volt egész életemben: az igazságnak /…/ és a némbereknek határtalan szeretete.”

Bolyai János rövid életrajza, és Gausshoz kapcsolódó tanulságos története

„Bolyai János (Kolozsvár, 1802. december 15. – Marosvásárhely, 1860. január 27.) Az egyik leghíresebb magyar matematikus, a „geometria Kopernikusza”, „az erdélyi tudományosság legkiemelkedőbb képviselője.” 1831-ben megjelent Appendix című művével megalkotta a nemeuklideszi geometriát, amely nélkülözhetetlen alapot jelentett a 20. század fizikai elméletei számára. Ő maga is szorgalmazta egy nemeuklidészi alapokra helyezett mechanika kidolgozását, azaz „majdnem egy évszázaddal Einstein előtt megfogalmazta Einstein gravitációértelmezésének a célkitűzését.” Komplex számok, a számelmélet, illetve az algebrai egyenletek témakörében folytatott kutatásai kéziratban maradtak ugyan, és csak jóval később kezdődött meg feldolgozásuk, azonban mai szemmel nézve is igen figyelemre méltóak.”
Önmagáról így írt: „Jellememben két fő, uralkodó alapvonal volt egész életemben: az igazságnak /…/ és a némbereknek határtalan szeretete.”
Bolyai János matematikai tehetsége már korán megnyilvánult. Amint önéletrajzi írásában említ***e: már 3-4 éves korában ismerte a geometriai idomokat és ábrákat. Apja (Bolyai Farkas) megörökít***e a jó barátként számon tartott Gaussnak szánt egyik levelében, hogy a kis János ötéves korában krumpli szeletelés közben így kiáltott fel: „Né’, mit találtam, pityóka árkusnak pityóka sinusát!” (pityóka = krumpli, árkus = (szög)ív)
És a gyermek Bolyai János abban a kecsegtető reményben nevelkedett, hogy miután otthon minden megtanulhatót elsajátított, apja ifjúkori barátja, Gauss, aki időközben a göttingai egyetem nagy befolyású híres professzora lett, pártfogásába veszi. Az egyetem ugyan nem zárkózott el a tehetséges szegény diákok befogadása elől, de fő célja az volt, hogy gazdag és előkelő családok sarjait vonzza magához. Így Gauss támogatása nélkül az anyagi gondokkal küzdő Bolyai Farkas nem is gondolhatott arra, hogy fiát Göttingában taníttassa. Ezért 1816-ban levélben kérte Gausst a régi barátságra hivatkozva, hogy az akkor 15 éves fiút vegye pártfogásba. De ebben az esetben is az történt, mint a sírig tartónak vélt ifjúkori barátságok nagy részében: csak az alulmaradt tekintett rá teljes komolysággal, a nagy emberré vált másikat inkább feszélyezte a régi kapcsolat. Semmi válasz nem érkezett Göttingából…
Bolyai János azonban, aki úgy nőtt fel, hogy apja szobájának falán a „nagy Gauss” arcképét látta nap mint nap, alighogy az Appendix-ről az első nyomdai levonat elkészült, nyomban postázta azt Gaussnak. A küldemény a kolerajárvány miatt (?) nem érkezett meg (?). Bolyai Farkas fél év múltán egy levél kíséretében ismét elküldte fia művét. Március 6-án Gauss válaszolt is: „Most valamit fiad munkájáról. Ha azzal kezdem, hogy „nekem ilyent nem szabad dicsérnem”, bizonyára egy pillanatra meghökkensz; de mást nem tehetek, ha dicsérném, ez azt jelentené, hogy magamat dicsérném, mert a mű egész tartalma, az út, melyet fiad követett, és az eredmények, melyekre jutott, majdnem végig megegyeznek, részben már 30-35 év óta folytatott elmélkedéseimmel. /…/ Szándékomban állt, hogy saját munkámból, melyből egyébként mostanáig csak keveset t***em papírosra, életemben semmit nem hozok nyilvánosságra. /…/ Ellenben szándékomban állt, hogy idővel mindent úgy írjak meg, hogy legalább ne pusztuljon el velem együtt. Nagyon meglepett tehát, hogy /…/ éppen régi barátom fia az, aki engem ilyen csodálatos módon megelőzött”
Na. Erre szokták mondani, hogy: „Ügyes”…
Mindenesetre „Gauss a Göttinger Gelehrte Anzeigen hasábjain rendszeresen beszámolt tudományos eredményekről, de az Appendixről hallgatott. /…/ 1832. február 14-én kelt levelében Gerling marburgi matematikusnak az Appendix friss olvasásának élményével azt írta, hogy „ezt a fiatalembert, Bolyait, elsőrangú lángésznek tartom” – de a nyilvánosság előtt nem említ***e meg Bolyait. /…/ Amikor látnia kell, mégiscsak vannak, akik ezeket a végtelenül elvont geometriai kérdéseket nemcsak megértik, de tőle függetlenül megoldják és nyilvánosságra is hozzák, azonnal tudja, hogy mit kell tennie, s Gauss lovag és udvari tanácsos 1843-ban a Göttingai tudós Társaság levelező tagjává választatta - nem, nem Bolyai Jánost, hanem Lobacsevszkij professzort, államtanácsnokot . /…/ Hiába írta Gauss Bolyai Farkasnak, mennyire örvend, hogy régi barátjának fia előzte meg a párhuzamosok problémájának megoldásában, az elismerés pálmáját mégis a feudális hierarchia szerinti rangban magasabban állónak nyújtotta. /…/ a sok huzavona után végül is rávezetik Bolyai János minősítési lapjára, /…/ hogy egy matematikai művét Gauss államtanácsos megdicsérte. /…/ Aztán nyugdíjazták.”
Ennyi a történet. A következtetéseket ki-ki vonja le maga.

Felhasznált irodalom és forrás: Benkő Samu: Bolyai János vallomásai, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest 1968. 49-53. o., és 57-60. o.
Összeállította: Dibáczi Ambrus Enikő