18/03/2019
Dr. Medveczky Mihály A MI VILÁGUNK ALAPÍTVÁNY
ZARÁNDOKÚT ÚTVONAL TERVE 2019. MÁJUS HÓ
1. nap.) Szentmise, Budapest Szent István Bazilika, tervezett ideje: 2019. 05. 02-03-án reggeli órákban. A szentmisét celebrálja Dr. Snell György Püspök úr, melyen a zászlószentelésen közreműködő evangélikus egyház, református egyház és más egyházak is képviselik magukat ökumenikus formában. A szentmise után a bazilika épülete elől indul a zarándoklat érintve a Magyar Nemzeti Múzeumot, majd a Kálvin téren áthaladva következik Népliget, majd Liszt Ferenc repülőtér bekötő kereszteződés, majd Vecsés és Üllő. Itt egy éjszaka pihenést tervezünk, melyhez szállás lehetőséget keresünk. A GPS szerint az eddig megtett távolság 26 km.
2. nap) Üllő – Monor – Pilis útvonalon haladva Dánszentmiklós a következő pihenőhely és az eddig megtett kilométer az 27 km.
3. nap) Dánszentmiklós - Albertirsa – Cegléd, ahol ismét megpihenünk, távolság GPS szerint 26 km.
4. nap) Cegléd –Szolnok GPS szerint 33 km.
5. nap) Szolnok – Törökszentmiklós – Fegyvernek, GPS szerinti távolság 32 km.
6. nap) Fegyvernek – Kisújszállás – Karcag GPS szerint 36 km.
7. nap) Karcag – Püspökladány – Berettyóújfalu, GPS szerint 52 km.
8. nap) Berettyóújfalu – Nagyvárad (Románia területe) GPS szerint 39 km.
9. nap) Nagyvárad – Élesd GPS szerint 40 km.
10. nap) Élesd – Körösfeketető GPS szerint 36 km.
11. nap) Körösfeketető – Bánffyhunyod GPS szerint 26 km.
12. nap) Bánffyhunyod – Kolozsvár GPS szerint 52 km.
13. nap) Kolozsvár – Torda GPS szerint 42 km.
14. nap) Torda – Marosludas GPS szerint 32 km.
15. nap) Marosludas – Nyárádtő GPS szerint 34 km.
16. nap) Nyárádtő – Marosvásárhely GPS szerint 10 km.
17. nap) Marosvásárhely – Koronka GPS szerint 6.6 km.
18. nap) Koronka – Ákosfalva GPS szerint 7.9 km.
19. nap) Ákosfalva – Balavásár GPS szerint 11 km.
20. nap) Balavásár – Szásznádas GPS szerint 13 km.
21. nap) Szásznádas- Segesvár GPS szerint 20 km.
22. nap) Segesvár – Székelykeresztúr GPS szerint 21 km.
23. nap) Székelykeresztúr – Székelyudvarhely GPS szerint 25 km.
24. nap) Székelyudvarhely – Homoródfürdő GPS szerint 17 km.
25. nap) Homoródfürdő – Hargitafürdő GPS szerint 23 km.
26. nap) Hargitafürdő – Csíkszereda GPS szerint 19 km.
27. nap) Csíkszereda – Csíkcsicsó GPS szerint 6.6 km.
28. nap) Csíkcsicsó – Csíksomlyó – a szentmise helyszíne – GPS szerint 6.6 km.
A XXI. századi GPS szerint az összes távolság 710 km Szent István Bazilikától a szentmise helyszínéig. A több éves világexpedíciós tapasztalatomból nyugodtan elmondhatom, hogy a kijelölt útvonaltól való jobbra, vagy balra eltérések, amik lehetnek szálláshely megközelítése, templomok, önkormányzatok megközelítése minimum 10 % többlet távolságot kell hozzáadni, így ebből adódóan a zarándokútvonal legkevesebb 800 km.
A zarándokút napjainak száma rövidülhet azáltal, hogy a kisebb távolságokat összevonjuk és azokat egy nap alatt teszik meg a zarándoklók, természetesen úgy, hogy az érintett településeken való köszöntés és tiszteletadás nem marad el.
A megadott útvonalon történő zarándokútra szeretettel várunk minden jelentkezőt, de mint tudjátok a zarándoklat fő célja a Ferenc pápa által celebrált szentmisén való részvétel, amelyhez méltó zarándokutat mindenki önerejéből gyalogosan tegye meg.
Természetesen az úton rászorulóknak a segítő kéz mindig jelen lesz.
Jelentkezni az alapítványunk dr. medveczky mihály a mi világunk alapítvány facebook oldalán lehet, amely természetesen ingyenes. Várjuk azokat is, akik csak a zarándoklatot útba indító szentmisén kívánnak részt venni és velünk együtt kérni a teremtő segítséget a zarándokút sikeres megtételéhez.
A fent leírt útvonal alapterve alapján mindenki bárhol bekapcsolódhat és testi, valamint lelki ereje szerint teljesíthet kisebb – nagyobb távolságokat. A zarándokúton bárki által őszinte szívvel felajánlott ételt, italt és szállást elfogadunk, melynek szervezése már folyamatban van. A zarándokút szentmisét megelőző napján, május végére érkezik meg Csíkcsicsóra, ahol a Polgármester úr és a képviselő testület vállalta a zarándoklók elszállásolását és ellátását.
Várjuk azokat a jelentkezőket is, akik a szentmise napján, azaz 2019. június 1-jén a kora reggeli órában csatlakoznak hozzánk, a mintegy 7 km-es útra, ami egyenesen a szentmise helyszínéhez, a Csíksomlyói nyereghez vezet. Gondoljuk sokan tudják már, hogy a szentmisén való részvételhez pontifex.ro honlapon regisztrálhat 2019. március 31-ig, minden jelentkezőnek regisztráltatni kell magát. Az alapítványunk által szervezett zarándokútra 2019. április 30-áig lehet jelentkezni, de tartsa mindenki figyelmébe, hogy a közvetlen szentmisén való bejutási lehetőség a regisztráció köteles az egyház honlapján.
Várunk minden támogatót, akik adományaikkal segítik alapítványunkat, hogy a zarándokút zökkenőmentes, méltó és áhítatos legyen.
Minden megtisztelő adományt alázattal és köszönettel fogadunk.
Dr. Sándor Ottó kuratórium elnöke
Dr. Rákóczy György a kuratórium alelnöke
Dr. Medveczky Mihály alapító
Dr. Medveczky Mihály A MI VILÁGUNK Alapítvány
Székhely: 1071 Budapest, Dózsa György út 80. III. 1.
Adószám: 18275210-42
Alapítás éve: 2011. 11. 24.
Nyilvántartási szám: 01-01-0011472 Fővárosi Törvényszék
Bankszámlaszám: 10400085-50526882-50551008
Budapest, 2019. március 11.