Interpress Magazin

Interpress Magazin A Gondolkodó Ember Lapja
Érdekességek múltról, jelenről és jövőről, szakértők tollából

A 70-es évek egykori sikermagazinja, az Interpress Magazin 2002 óta új köntösben, de változatlanul izgalmas tartalmakkal jelenik meg minden hónapban. Folyóiratunk szerkesztőbizottságának tagjai között olyan szakemberek foglalnak helyet, mint Csányi Vilmos és Juhász Árpád, rovatvezetőink között pedig ismert hazai és külföldi szaktekintélyek sorakoznak, mint Gazda István (tudománytörténet), Massimo

Polidoro (író) és Minya Károly (nyelvész).
Állandó szerzőink között tudhatjuk többek között Lukács Béla fizikust, Hahner Péter történészt, Szendi Gábor pszichológust, Kiss Róbert Richárd újságírót, Fáy Miklós kritikust, Winkler Nóra újságírót, Benda László külpolitikai újságírót és még sok más elismert szakembert. A szerkesztőség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minden tudományterületnek helyet adjon a lapban, így jelen van a természettudomány, történelemtudomány - benne ókori és újkori történelem -, pszichológia, társadalomtudomány, bölcsészettudomány és az orvostudomány is. A magazin állandó rovataiban környezetkultúrával, képzőművészettel, nyelvészettel, infotechnológiával, illetve a legfrissebb tudományos hírekkel is foglalkozik.

Titkok TikTok-módraAz utóbbi években a TikTok közösségi médiaplatform erős hatalmi-politikai tényezővé vált. Tavaly már ...
22/01/2025

Titkok TikTok-módra

Az utóbbi években a TikTok közösségi médiaplatform erős hatalmi-politikai tényezővé vált. Tavaly már az amerikai törvényhozásban vitatkoztak a betiltásáról és a helyi tulajdonosoknak való átadásáról. Donald Trump elnöki beiktatásával újabb fordulatok következtek az alkalmazás ügyében: néhány órás leállást követően a régi-új elnök 90 nappal elhalasztotta a betiltásáról szóló törvény végrehajtását, így az újra elérhetővé vált az amerikai felhasználók számára.

❔Mivel vádolják a videómegosztót?
❓Ki alapította a világsikert elérő vállalatot?
❔Hogyan gondolkodnak a TikTokról Európában?

A válaszokat a januári IPM-ben olvashatják, Benda László cikkében. Keressék az újságárusoknál vagy a Laptapir oldalon, amelynek linkjét az első kommentben találják!



Fotó: Getty Images

Új év, új én – vagy mégsem?Az év végi lakomákat és pihenést követően többnyire rendkívüli lelkesedéssel vetjük bele magu...
20/01/2025

Új év, új én – vagy mégsem?

Az év végi lakomákat és pihenést követően többnyire rendkívüli lelkesedéssel vetjük bele magunkat az új évre kitűzött céljaink megvalósításába. Azonban a statisztikák azt mutatják, hogy a fogadalmak átlagos „szavatossági ideje” nagyjából 3 hónap, vagyis a kezdeti lendület már a tavaszi időszakban kifullad. Ennek ellenére van remény, ugyanis az emberi agy valójában soha nem veszíti el a változásra való a képességét.

Dr. Csáky Dóra cikkéből kiderül, mik segíthetnek a fogadalmaink hosszú távú megtartásában, hogyan hagyjunk fel a rossz szokásainkkal, és milyen csapdákat állít számunkra a gondolkodásunk az életmódváltás rögös útján.

A januári IPM-et keressék az újságárusoknál vagy a Laptapir oldalon, amelynek linkjét az első kommentben találják.



Fotó: Getty Images

A delfinek tükörképe: intelligencia, empátia és öntudat a mélyben🐬A delfinek kognitív képességeinek kutatása a tengerbio...
17/01/2025

A delfinek tükörképe: intelligencia, empátia és öntudat a mélyben

🐬A delfinek kognitív képességeinek kutatása a tengerbiológia fontos területe. Ezek az állatok rendkívül összetett módon kommunikálnak egymással, kifinomult elméjüknek köszönhetően pedig nemcsak az egyéni tanulásra képesek, hanem a tudás átadására is a többiek számára.

❓Milyen technikával tájékozódnak a delfinek?
❔Miként működnek együtt a hímek a sikeres utódnemzés érdekében?
❓Hogyan reagálnak az állatok egy társuk halálára?

Varga Nikolett cikkét a januári IPM-ben olvashatják. Keressék az újságárusoknál vagy a Laptapir oldalon, amelynek linkjét az első kommentben találják!



Fotó: Alamy

🐕 Már kapható az IPM januári száma, amelyben többek között a majmok és az elefántok különleges kommunikációjáról, az újv...
06/01/2025

🐕 Már kapható az IPM januári száma, amelyben többek között a majmok és az elefántok különleges kommunikációjáról, az újvidéki vasútállomás tragédiájának okairól, a delfinek lenyűgöző intelligenciájáról, valamint a gyors ütemben fejlődő Üzbegisztánról is olvashatnak.

🔎 A legújabb IPM-et keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ahol az összes korábbi szám is elérhető.

A tél rejtett veszélyei: mítoszok és valóság Az évszázad legmelegebb nyara van mögöttünk – de mi vár ránk télen? A forró...
31/12/2024

A tél rejtett veszélyei: mítoszok és valóság

Az évszázad legmelegebb nyara van mögöttünk – de mi vár ránk télen? A forró nyár veszélyeiről rengeteget hallunk, de senki nem beszél a tél kockázatairól. A környezeti hatásokhoz a hideg évszakban is alkalmazkodnunk kell, méghozzá nem rutinból, vélekedések alapján, hanem a tényekre támaszkodva. Összegyűjtöttük a leggyakoribb tévhiteket és szembesítjük őket a valósággal. Ha néhány állítás meglepően újként hat, ne aggódj: mások is így vannak ezzel. Éppen ezért fontos, hogy tájékozódjunk.

Vélekedés: A téli napnak nincs ereje, télen nem lehet leégni.

Valóság: Napsütéses időben télen is le lehet égni, az UV-sugárzás erőssége nem függ szorosan az évszakoktól. Különösen érdemes óvatosnak lenni, ha hó is van, mert az megnövelheti az UV-sugárzás erősségét.

Vélekedés: A napszemüveg csak nyáron fontos, télen felesleges.
Valóság: Ha süt a nap, télen is erősen ajánlott napszemüveget viselni, és nem csak havas időben. Hiába nincs meleg, az UV-sugárzás ilyenkor is árthat a szemnek és a bőrnek. A megfelelő UV-védelemmel ellátott naptej és napszemüveg segít a megelőzésben.

Vélekedés: Fagyási sérülést csak rendkívül hideg időben lehet szerezni.

Valóság: Akár síelés, szánkózás vagy téli kirándulás közben is szerezhetünk fagyási sérülést, különösen akkor, ha a szél hűtőhatása is érvényesül. A leginkább veszélyeztetett testrészek a kezek, lábak (átázott cipőben, kesztyűben még inkább), az orr, fülek és arc, mert ezek kihűlnek. A fagyási sérülések elkerüléséhez fontos a réteges öltözködés, a száraz ruha és cipő, illetve a szél elleni védelem.

Ahogy télen sem érdemes tévhitekre alapozni a védekezést, úgy más területeken is fontos a pontos információkra támaszkodni – például a dohányzás füstmentes technológiáinak világában is.

Vélekedés: A füstmentes termékek használata közben is keletkezik kátrány.

Valóság: Az égés nélkül működő füstmentes technológiák használata során nincs égés, nincs füst, nem keletkezik kátrány. A káros anyagok száma lényegesen alacsonyabb a füstmentes alternatívák aeroszoljában mint a cigarettafüstben, azonban a káros anyagoktól kizárólag a leszokással szabadulhatunk meg teljes mértékben. Az egészségünk és a környezetünk egészsége érdekében a legjobb megoldás, ha egyáltalán nem fogyasztunk dohány- és nikotintartalmú termékeket.

Vélekedés: Elsősorban a nikotin felelős a dohányzással kapcsolatos legtöbb egészségügyi ártalomért.

Valóság: A dohányzással összefüggésbe hozható daganatos megbetegedések fő okozója nem elsősorban a nikotin, hanem az égés során keletkező füst. A füstmentes termékek esetében nincs égés, így füst sem keletkezik. Azonban a nikotin sem kockázatmentes: erős függőséget okoz, számos negatív hatása ismert, így például megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást, és káros hatással van az emberi reprodukciós rendszerre.

Az egészségünk szempontjából a legjobb megoldás természetesen az, ha el sem kezdünk dohányozni. Ha pedig már dohányzunk, akkor saját magunk és szeretteink érdekében, valamint a környezetünkért is azzal tesszük a legtöbbet, ha végleg leszokunk. A leszokással ugyanis egyértelműen csökkenthető a dohányzáshoz kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázata. Már a leszokás első napjától kimutathatók a pozitív egészségügyi változások, ezért aki elhatározza, hogy leszokik, azt fontos minden eszközzel támogatni.
Amennyiben a cigarettázásról történő leszokás valamilyen okból nem történik meg, mindenképpen indokolt tájékozódni az ártalomcsökkentésről. Mint ahogyan a téli kikapcsolódásnak is létezik kockázatcsökkentett formája – de csak akkor, ha a tévhitek helyett tájékozódunk a tényekről.

Aprónak látszó döntéseinken is sok múlik – de a kockázatokat csak a tényekre támaszkodva tudjuk csökkenteni.

A CIKK TÁRSADALMI FELVILÁGOSÍTÁS CÉLJÁBÓL LÉTREJÖTT, REKLÁMCÉLOKAT NEM SZOLGÁLÓ TÁJÉKOZTATÁS, AMELY A PHILIP MORRIS MAGYARORSZÁG KFT. HOZZÁJÁRULÁSÁVAL KÉSZÜLT.

🐋Már kapható az IPM novemberi száma, amelyben többek között a bálnák nyelvének AI-val történő megfejtéséről; a Lindbergh...
31/10/2024

🐋Már kapható az IPM novemberi száma, amelyben többek között a bálnák nyelvének AI-val történő megfejtéséről; a Lindbergh bébi mai napig kérdéseket és kétségeket felvető elrablásáról és a Nobel-díjas Robert Koch munkásságának rasszizmussal és kegyetlenkedésekkel átszőtt árnyoldaláról olvashatnak.

🔎Keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ahol az összes korábbi szám is elérhető.

A nő joga a nadrághoz, avagy évszázados harc egy ruhadarabért👖Farmer, capri, sort. A mai nő ruhatárának teljesen termész...
14/10/2024

A nő joga a nadrághoz, avagy évszázados harc egy ruhadarabért👖

Farmer, capri, sort. A mai nő ruhatárának teljesen természetes és alapvető eleme a nadrág, de nem volt ez mindig így. A 19. század folyamán a nők többször, több módon és több okból is igyekeztek megszerezni a férfiprivilégiumnak számító ruhadarab hordásának jogát, míg törekvésüket siker nem koronázta. S valamennyi alkalommal meg kellett birkózniuk az értetlenkedő, gúnyolódó vagy épp gyűlölködő közönséggel, újságcikkekkel.

Budai Lotti cikkében a női nadrágviselés legnagyobb élcharcosairól olvashatnak, és az is kiderül, milyen üzenetet hordoz az ezért a ruhadarabért folytatott harc a jövő generációinak.

Az októberi IPM-et keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu oldalon.

🩳

Kép: Fortepan/Korda Judit

📌Már kapható az IPM októberi száma, amelyben Fenyő Miklósról és a Hotel Menthol koncepciójáról, a Temze medrének buzgó k...
27/09/2024

📌Már kapható az IPM októberi száma, amelyben Fenyő Miklósról és a Hotel Menthol koncepciójáról, a Temze medrének buzgó kincskeresőiről, a Telegram alapítójának történetéről és hajszájáról, valamint megannyi más izgalmas témáról olvashatnak.

🔎Keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ahol az összes korábbi szám is elérhető.

Már kapható az 𝐈𝐏𝐌 𝐔𝐍𝐈𝐕𝐄𝐑𝐙𝐔𝐌, izgalmasabbnál izgalmasabb cikkekkel a világűr nagy titkairól.Keressék az újságárusoknál v...
24/09/2024

Már kapható az 𝐈𝐏𝐌 𝐔𝐍𝐈𝐕𝐄𝐑𝐙𝐔𝐌, izgalmasabbnál izgalmasabb cikkekkel a világűr nagy titkairól.

Keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ahol a korábbi számok is elérhetők.

❗Megjelent az IPM szeptemberi száma, amelyben többek között az absztrakt művészet miértjéről és mikéntjéről, Richard Sor...
02/09/2024

❗Megjelent az IPM szeptemberi száma, amelyben többek között az absztrakt művészet miértjéről és mikéntjéről, Richard Sorgéról, a szovjetek hírhedt szuperkéméről és Lebstück Máriáról is olvashatnak, aki az 1848-as szabadságharcban férfiruhába öltözve harcolt a magyarok oldalán.

🔎A legújabb IPM-et keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ahol az összes korábbi szám is elérhető.

🌏Már kapható az IPM Tudta-e?, közel 150 érdekességgel a nagyvilágból.Keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ah...
23/08/2024

🌏Már kapható az IPM Tudta-e?, közel 150 érdekességgel a nagyvilágból.
Keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ahol az összes korábbi szám is elérhető.

◼️Megjelent az IPM Pszichológia, fókuszban digitális világunk legégetőbb kérdéseivel.◼️Hogyan befolyásolja az online jel...
07/08/2024

◼️Megjelent az IPM Pszichológia, fókuszban digitális világunk legégetőbb kérdéseivel.◼️

Hogyan befolyásolja az online jelenlét az önértékelést és az önmagunkról alkotott képet? Miként változtatja meg a mesterséges intelligencia az emberi munkakörnyezetet, és ez milyen pszichológiai következményekkel jár? Létezhet-e valódi érzelmi kapcsolat ember és gép között, és egyáltalán: kik vagyunk mi a digitális térben?

A magazint keressék az újságárusoknál vagy a laptapir.hu-n, ahol az összes korábbi szám is elérhető.

Cím

Budapest

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 16:00
Kedd 09:00 - 16:00
Szerda 09:00 - 16:00
Csütörtök 09:00 - 16:00
Péntek 09:00 - 16:00

Weboldal

https://laptapir.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Interpress Magazin új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Interpress Magazin számára:

Megosztás

Kategória