21/12/2024
EPIKA
Váradi Anita: Kisfényű a világban
Egy szép este, Zsófi és Tomi ismét Kisfényűről faggatták a nagymamát. A kislány, maga mellé fektette rózsaszín maciját, és gondosan betakargatta. Tominak pedig megengedte a nagymama, hogy a piros pöttyös bögréből meleg kakaót szűrcsöljön. Ő pedig a kopott karosszékében ülve, szép lassan belekezdett a mesébe.
Kisfényű barátunk, már egy ideje a Nap szolgálatában állt. Még nem tudta, de ő lett ennek az égitestnek a legkedvesebb fénysugara. Hiába ő volt a leghalványabb, a legügyetlenebb, de mégis, oly kedves lett a szívének. Egyszer a kis sugár óvatosan megközelítette a Földet, de nem számolt Szél úrfival, akinek a fuvallatától dideregni kezdett. Sebtében egy felhő mögé bújt, és onnan figyelte a többi sugarat, ahogy magabiztosan, nevetve közelítettek a világhoz.
- Mit keresek én itt? – Kérdezte a távoli bércet.
- Látom, te is magányos lehetsz. Mégis oly fenségesen, méltóságteljesen tündökölsz.
- Hol tanultad ezt? - Kérdésére semmi válasz nem érkezett.
Óvatosan kikandikált a felhő mögül, és egyre erőteljesebben kiengedte fényét, a havas hegytetőre. Örömmel töltötte el, ahogy rávilágíthatott a fagyos tájra, és apró gyémántdarabokat szórt a rideg hegy fehér takarójára.
- Talán megköszönhetnéd! Látod mit varázsoltam neked? - De az orom nem válaszolt.
- De ha te ezt természetesnek veszed, hát legyen! Tudod mit? Szívesen!
Ezzel sarkon fordult és úgy gondolta ideje visszatérni a Nap birodalmába. Azt már nem vette észre, hogy a hegy mosolygott utána.
A fénysugarak vacsorához készülődtek. A Nap palotájának tágas termében sárga és fehér színek domináltak. Kisfényű, épp belépett volna az ajtón, amikor meghallotta, hogy a közelebbi asztalnál ülő fénysugarak róla beszélnek.
- Láttátok, hogy meg ijedt ma is? Az egyik felhőbe bújt az a szerencsétlen! - Mesélte a többieknek Tűzgömb, aki az egyik legerősebb fénysugár volt közöttük.
- Utána meg a hegyhez beszélt, aki persze tett rá magasról!
- Most már az egész terem rajta nevetett.
Kisfényű gyorsan elszaladt, palota lépcsőjén lefelé menet egy tóhoz ért. Körülnézett, egy teremtett lelket sem látott, így nyugodtan zokoghatott.
- Ne foglalkozz a többiekkel, csak magaddal törődj!
- Ki beszél hozzám? - Gyorsan letörölte könnyeit és felpattant a szikláról.
- Nem mindegy, hogy ki vagyok? Inkább arra figyelj, amit mondok! - Felelt a mély, tiszteletet követelő hang.
- Menj vissza a többiekhez és fejezd be a nyavalygást!
- De engem nem szeretnek, és nem is tudom mit keresek itt! Nem vagyok idevaló!
- Válaszolnál egy kérdésemre?
- Hát persze!
- Zavar, hogy a többiek nem szeretnek?
- Nagyon! - Hajtotta le a fejét szomorúan.
- És az nem zavar, hogy te sem szereted saját magad?
- Miből gondolod?
Kisfényű nem tudta, hogy magával a Nappal beszélget. Így észre sem vehette annak sejtelmes mosolyát.
Hamarosan visszatért a többi fénysugárhoz és elfoglalta helyét az egyik asztalnál.
Másnap, mikor beköszöntött a hajnal, elsőként ugrott ki az ágyból és várta, hogy végre megmutathassa igazi fényét. Már pont készült a sugaraival leereszkedni a Föld felé, mikor látta, hogy Tűzgömb még az ágyában fekszik. Halkan hozzálépett, és látta, hogy még mindig alszik. Gondolta, óvatosan felébreszti, de aztán eszébe jutott a tegnap este, hogy miket mondott róla.
- Nem! Aludjon csak tovább, megérdemli, hogy száműzzék ebből a birodalomból. Nem kell a Napnak ilyen gonosz sugár. Már pont készült volna leereszkedni a palota szobájának ablakából, de hirtelen megszólalt benne egy hang.
- A francba, én mégis felkeltem! Ezzel egy gyors mozdulattal kirángatta Tűzgömböt az ágyból.
- Gyere, siessünk! Lassan a hajnal is véget ér, a te fényed meg még itt henyél.
Kézenfogva, együtt érték el a Földet, a magányos bércnek most már ketten köszöntek.
Miután elaludtak a gyerekek, nagymama lábújhegyen kisétált a szobából. Az ajtónál járt, amikor Zsófi felébredt.
- Nagymama, ugye lesz még története ennek a mesének?
***
Szerkesztő: Márkus László ([email protected])
Illusztráció: Balogh Hanna 7. oszt. tanuló
