25/09/2023
Aki még nem csekkolta volna az Új alapítványi dalunkat, annak ajánlom figyelmébe! 😇😇😇
Ha tetszik pedig segítsetek egy megosztással!
Köszönjük nektek!🥰
A Tégy Jót!® együttműködő partnere
(1)
Aki még nem csekkolta volna az Új alapítványi dalunkat, annak ajánlom figyelmébe! 😇😇😇
Ha tetszik pedig segítsetek egy megosztással!
Köszönjük nektek!🥰
A Tégy jót a fogyatékkal élőkért alapítvány 1. önálló jótékonysági bálját rendeztük meg 2023.05.06.-án Súr-on!
Büszkén kijelenthetem, hogy remekül sikerült, hiszen egy elég komoly összeg gyűlt össze Nolinának és Hannának is ( fejenként 398 761 Ft ), valamint minden résztvevő kifogástalanul érezte magát!
Köszönjük szépen mindenkinek a segítségét és támogatását!
A jövőben pedig a Tégy Jót a fogyatékkal Élőkért Alapítvány, valamint a Szlabik Music Records úgy döntött, hogy ott és annak fog segíteni, ahol és akinek éppen szüksége van rá!
Így az Ország teljes területén szervezünk, rendezünk a jövőben jótékonysági bálokat, ahol nem csak hogy segíteni tudunk, de egyben akár egy remek kis kikapcsolódási lehetőséget biztosítunk ezzel a helyi embereknek, családoknak, rokonoknak!😇
https://www.youtube.com/watch?v=qYFMbRkQRP8
Fogadjátok sok szeretettel legújabb munkámat!
Zene - Stúdió - Klip : Szlabik Music Records
Szöveg : Sebő Dániel Attila
Zene - stúdió- keverés: Szlabik Music RecordsVideó - Vágás: Szlabik Music Recordshttps://www.facebook.com/szlabikmusicrecordsSzöveg: Sebő Dániel AttilaElőadó...
A tegnapi napon sikeresen leforgattunk két klipet Csaba Kovács barátomnak, amelyben Kemmer Róbert kollégánk, barátunk is segített szereplésével, közreműködésével.
Hamarosan érkezik az egyik klip, "Nélküled félember" címmel!
Addig is íratkozzatok fel a Szlabik Music Records YOUTUBE csatornájára, ha szeretnétek értesítést kapni a klipek megjelenéséről!😊😇🤗
https://www.youtube.com/watch?v=yk4bTYCspX8
Hamarosan érkezik egy új alapítványi dal! 😉
Addig is fogadjátok sok szeretettel! 🙂
--- M A N A G E M E N T: Ganyi Károly Elérhetőség: +36 20 323 4679--- F A C E B O O K: https://www.facebook.com/szlabikerik/--- ...
Ééés végre hazakerült a stabilitás nagy mestere!
DJIRS3!😅🤣😂
Jöhet a következő videóklip!😊😉😇
https://www.youtube.com/watch?v=pyoAcnLmTUE
Ma 17 órakor érkezik Joci Balogh barátom vadi új dala, klipje, amit a Szlabik Music Records készített A-tól Z-ig! 🤟😁
Zene - Stúdió - Videoklip: Szlabik Music Records
Fogadjátok sok szeretettel! 😇
Zene, stúdió, keverés: Szlabik Music RecordsVideó - Vágás: Szlabik Music Recordshttps://www.facebook.com/szlabikmusicrecordsSzöveg: Sebő Dániel AttilaElőadó ...
A Tégy jót a fogyatékkal Élőkért alapítvánnyal a fejünkbe vettük, hogy sajat részre készítünk ez évtől (2023-tól) cover videókat, valamint a Zenei stúdióban is már egy ideje cél volt ugyan ez, valamint igény is van illetve lenne rá!
Ez a cél és elképzelés kb. a hétvégétől útjának is indul, mivel az egyik tőrzsgyökeres előadónknak készül is a Szlabik Music Records által egy vadi új videóklip, amely a Szlabik Music Records -nál készült dalra fog elkészülni. Így, aki szeretne egy Cover videót, kis reklám videót ( céges reklám filmek, stb...akár narrátorozva profi minőségben ), videóklipet, azoknak szeretettel várja jelentkezését a Szlabik Music Records!
Most pedig Lorinával egy is kis családi Cover videó, amíg anya és Beni fortnite-oznak! Egyébként is influenszer szeretne lenni Lorina.😅 Akkor gondoltam Ő lesz a stúdió cover felvételek tesztalanya a stabil beállításokhoz!🤟😅🤣😂😇
Elkészült egy új projekt a Szlabik Music Records-ban!
Hamarosan a teljes dal hallható, illetve látható lesz Videóklip formájában a Szlabik Music Records Youtube csatornáján!
Egy kis tanulás a stúdiózás mellett! 😊😁😅
Yeeeah🤟🤟🤟
https://fb.watch/jmOEvPqOoc/
Ma 15:30-kor kezdünk a Zenebutik csatornána!
Tartsatok velünk!😇🤟😊
SztereóLáz most a Zenebutikon!😇😊
Ma 12:30-tól láthattok minket a Bakelit Fesztivál műsorban!
15:30-tól pedig érkezik a SztereóLáz a Zenebutikon!😊😊😊
Tartsatok velünk!😊
Sziasztok! Ma 12:30-tól vadonatúj adással érkezik a Bakelit Fesztivál a Zenebutikon! színpadra lépnek többek között mindenki, aki a képen látható 🙂 Szlabik Erik Vikee Chee Berecz János hivatalos oldala Radics Márk hivatalos oldala Tartsatok velünk! Ismétlés: pénteken 22:45-től.
https://www.youtube.com/watch?v=P5GzICPMuzY
Tégy jót a fogyatékkal Élőkért Alapítvány Adó 1 % !
Segítsetek, hogy segíthessünk! 😇
Ganyi KárolyTégy jót a fogyatékkal élőkért AlapítványAdószám: 19165011-1-05Törvényszéki bejegyzés száma: 15.Pk.60.056/2019/4.KSH szám: 19165011-9499-569-05Ny...
Egy kis demo az új Korg pa5x 76 billentyűvel!😇🥰😍😘🤩
Valami újdonság készülőben!😇
A héten vasárnap ismét SztereóLáz a Zenebutikon!😇🙏
Végre átadhatjuk minden előadónak a hivatalos SztereóLáz platinalemezeket! Ezt is elértük!😊🤩🥰
https://www.youtube.com/watch?v=yk4bTYCspX8
Hamarosan érkezik egy új alapítványi dal a Tégy jót a fogyatékkal élőkért alapítványtól és tőlem!
Addig is fogadjátok sok szeretettel a Gyermekem című dalt! 😇
https://fb.watch/ilXnR2l4Uz/
Ma 15:30-tól ismét SztereóLáz a Zenebutik csatornán! Kapcsoljatok ránk! 😇😊🤩
Egy új dal van készülőben az egyik előadónak, amit 100%-ban a kollégámmal, Mr. Korg Pa5x-el pakoltunk össze!😇😊🤩
Február 4.-én SztereóLáz Platinalemez átadó!
Jegyek még korlátozott számban kaphatók!
Gyertek és bulizzatok velünk!😇😊🤩
A mai napra egy 97 % -os ágazati alapvizsga p**a!
Jöhet a stúdiózás! 😇😊🥳🙏💪
https://www.facebook.com/reel/847191339704016
A héten, vagyis Vasárnap 15:30-tól érkezik a SztereóLáz új epizódja! 🤩😇
Tartsatok velünk! 😊
Ismét esti meló a stúdióban Berki Dávid gitáros barátommal! Hallgassátok szeretettel ezt a kis gitár szóló ízelítőt!😇😊🤩
Készülőben egy új dal, egy új munka. Hamarosan a dal a Zenebutikon, Facebookon és a Youtubeon!😇😊🤩
😇😊
SztereóLáz új évad!😉
2023.01.15.-én 15:30-tól!🤩
https://www.youtube.com/watch?v=SPUEWXwYZK0
Hamarosan érkezik egy új alapítványi dal!
Addig is fogadjátok sok szeretettel a tavalyi dalunkat! 😇
--- M A N A G E M E N T: Ganyi Károly Elérhetőség: +36 20 323 4679--- F A C E B O O K: https://www.facebook.com/szlabikerik/--...
https://www.youtube.com/watch?v=nfIw0K2YKus
Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek! 😇
Ének: Tóth Viktória, Zsiga Szabolcs, Szlabik Erik, Sebő Dániel AttilaZene és Szöveg: Tóth Viktória - Szlabik ErikHangszerelés: Szlabik Music RecordsOperatőr,...
Ózd
3600
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szlabik Music Records új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.
#szlabikmusicrecords #szlabikerik #baloghjoci #bármitelvehetsztőlemistenem #újdal #tégyjót #tégyjótadóegyszázalék Elkészült egy új projekt a Szlabik Music Records-ban! Hamarosan a teljes dal hallható, illetve látható lesz Videóklip formájában a Szlabik Music Records Youtube csatornáján!
#szlabikmusicrecords #tégyjót #újdal #nemsaját #korgpa5x Egy új dal van készülőben az egyik előadónak, amit 100%-ban a kollégámmal, Mr. Korg Pa5x-el pakoltunk össze!😇😊🤩
#szlabikmusicrecords #berkidávid #tégyjót #újdal #stúdió #gitár #zenebutik #sztereólaz #szatmárivigadó Ismét esti meló a stúdióban Berki Dávid gitáros barátommal! Hallgassátok szeretettel ezt a kis gitár szóló ízelítőt!😇😊🤩
#szlabikerik #szlabikmilán #szlabikmusicrecords #jólérzemtevagyavégzetem #tv2 #zenebutik #sztereóláz #szatmárivigadó Egy kis gyakorlás a fiammal, Milánnal!😇🤩😘
#szlabikmusicrecords #szlabikerik #hangstúdió #dobfelvétel #tégyjót Elindult az élő dob felvétel is a Szlabik Music Records hangsútióban! 😇 Készül az új 2022- es Tégy jót alapítvány dal! Hamarosan új klip!😇
#szlabikmusicrecords #szlabikerik #budaidávid #rapfeldolgozás #tégyjót Rap feldolgozás felvétele a Szlabik Music Records-ban! A mikrofonnál : Budai Dávid 😉
#szlabikerik #szlabikmusicrecords #hangstúdió #clubdance #újdal #tégyjót Készülőben egy új nyárias kis muzsika a Szlabik Music Records-ban!😁 Csekkoljátok!😊😉🙃
TV2 - Zenebutik élő interjú velem 2022. Május 1. -én, ahol a fő téma a Tégy jót a fogyatékkal élőkért alapítvánnyal való szoros együttműködésem, a SztereóLáz című Zenés tv műsorom, valamint a jövőbeli célok és a Szlabik Music Records hang stúdió! Érdemes belenézni, belehallgatni, mivel a két alapítványi dalunk is hallható! 😉😊😇
#szlabikmusicrecords #szlabikerik #RLóri #hangstúdió #újdal ✅️R-Lóri barátom vadi új dala hamarosan kész! Az alap egy része hallható a videóban! ☝️😇🎧😉😎
#szlabikmusicrecords #szlabikerik #baloghjoci #újdal #sláger #gitár #akusztikusgitár Hamarosan elkészül egy új dal a Szlabik Music Records hangstúdióban! Kövessetek bennünket!🙏☝️❗️
#szlabikmusicrecords #szlabikerik #kethaver #szatmárivigadó #fülöpszállás #biczócsárda #február5 #popdance A Két Haver zenekar vadi új dalának szólója Szlabik Music Recorda módra! Pop Dance!😉😊😇
#szlabikmusicrecords #stúdio #szlabikmilán #alkotás #apautódja #apanyugdíjbavonul Amikor a fiam átveszi a céget, apa pedig nyugdíjba vonul! Ennyi! 😅🤣😂 Viktória Tóth te mit szólsz ehhez? Most úgy kajak? 😁
#szlabikerik #szlabikmusicrecords #stúdió #mulatós #szólórecording #korgpa4x #focusrite #audiotechnika #abletonlive #sound ✅Egy kis lagzis, mulatós dal szólójának rögzítése Szlabik Erik módra a Szlabik Music Records hangstúdióban❗ 😇 ✅Saját dalt szeretnél? Vagy stúdió minőségű rögzítést énekre vagy hangszerre? Keress bátran! 😉 Üdv: Szlabik Erik
#szlabikerik #szlabikmusocrecords #tv2 #zenebutik #sztereóláz #szatmárivigadó #stúdió ✅Egy új POP dal születése, rögzítése, mielőtt küldeném leendő előadójának! 😇😉
#stúdió #szlabikmusicrecords #szlabikerik #sztereóláz #szatmárivigadó #tv2 #zenebutik #mulatós ▶️▶️▶️Egy mulatós dal szólójának rögzítése Szlabik Erik módra a Szlabik Music Records-ban❗❗❗✅✅✅
#szlabikmusocrecords #szlabikerik #mulatós Új dal született a Szlabik Music Records hangstúdióban! 😀 Ha te is szeretnél egy saját dalt, keressétek a Szlabik Music Records hangstúdiót! 😉
#szükségemvanrád #tv2 #zenebutik #vikee #szlabikerik #szlabikmusicrecords 🥳🤩🤗Miután sokan kérdeztétek, hogy mégis milyen volt a közös "Szükségem van rád" című dalunk előadása a Zenebutik szilveszteri különkiadás ÉLŐ interjúban a TV2 mokka stúdiójában, így most ezt is megmutatjuk nektek!🙏😇😎 🎬Videoklip: https://www.youtube.com/watch?v=SPHRUwfvjb8