Tahitótfalu - Múlt, Jelen, Jövő

11/10/2024

Tahitótfalu Önkormányzatának Képviselő-testülete 2024-2028

10/10/2024

32 fiatal vonult be 1941. október 13-án Tahitótfaluból - Köszönjük az ehhez kapcsolódó írását G. Szalai Istvánnak:

Október, a katonai behívók hónapja…
A történelmi Magyarország területén általános volt az, hogy a hadköteles korú legényeket október
havában hívták be katonának. Amit persze megelőzött 2-3 hónappal a sorozás, majd az októberi
bevonulás/ berukkolás. Tahitótfaluból egy időben, a 20-as korosztály- 1941.Október 13.-án vonult be.
Közöttük Csörgi Sándor, és vele együtt még 32-en, akik közül az alábbiakat említem meg:Üller
András, Sípos István, Pittner István, Csörgő József, Debreczeni János, Szabó István, Németh István,
Jakab Károly, Kollár János, Kristóf József és Mihály, Liptai Lajos, Molnár István, Osswald Ferenc Papp
János, Pistyúr András, Seres Sándor, J.Szabó István,Szente István és László, Tordai István… Többükkel
egy időben, részidőben szolgálatot teljesített a Nagy Háborút is megjárt édesapa, mint pl. id.Csörgi
Sándor is. A képen az Ő behívójegye látható, amint a 45 éves férfit behívják 1941.május 21.-re,
néhány napos lőgyakorlatra. – Emlékezzünk rájuk az aradi vértanúkkal együtt!
G.Szalai István

06/10/2024

G. SzalaiIstván írása a Bekecsi Napokról, melyen Tahitótfalu delegációja is részt vett:

Erdély, Székelyföld, Bekecsi Napok…2024 Szeptember vége…
Minden év szeptember végén, - ez úttal 19. alkalommal - kerül sor a székelyek fővárosa,
Marosvásárhelytől 30 km.-re keletre fekvő Nyárád folyó mentén felfűzött gyöngysorhoz hasonló
kicsiny magyar települések egyikének, Nyárádmagyarós testvérközségünk megrendezésében a
„Bekecsi Napokra.” Az ünnepi eseménynek kettős célja van: a magyarság lovashagyományainak
megőrzése, valamint emlékezés arra, hogy az 1916.szeptember végén a közeli, 1080 m. magas
hegyen a szerződésszegő románok Háromszék lerohanása után idáig, eme fennsíkig jutottak el
„országrablási szándékaikban.”, s ahol megtorpanásra kényszerültek…. A lovasrendezvények
kezdeményezője a közeli Torboszló község kopjafás lófő székelyeinek hagyományteremtő indítéka s
egyben a betolakodó románokkal szembeni nagy fontosságú magyar győzelemre történő méltó
megemlékezés volt….Egy kis történelem: a Bekecsről ellátni szinte egész belső Erdélybe, tehát, a
románoknak stratégia győzelem lett volna, ha elfoglalják. A Bekecs – tetőt a 9 ezred 2 zászlóalja
tartotta megszállva Okt. 1.-én az oláhok heves támadást indítottak:ez kudarccal végződött. Okt. 2.-án
egy oláh vadászezred háromszoros túlerővel a köd leple alatt támadt. Estig négyszer támadtak: az
egyik szögesdrót előtt 129, a másik előtt 300 halottat hagytak maguk mögött…Okt.6.-ig több támadás
után olyan vereséget szenvedtek, hogy fegyvert,ruházatot, állati hullákat, s a társzekereken lévő
meggyilkolt magyarokat is hátrahagyták…Egy géppuskás szakaszvezető kiugrott a sáncból, és a vállára
vett géppuskával, mint aki arat, szedte le az ellenséget, mire a katonák egymásnak vicces
megjegyzéseket kiabálva, ők is a mellvéd elől lőtték az ellenséget…(Bizonyára az ilyen is a magyar
virtus része…) .(Magam is végigjártam a futóárkokat, a géppuska állásokat…)Az eseményen résztvevő
tahitótfalusiak részt vettek a „Falu erdeje” mellett létesített emlékmű, és a 28 magyar, két bosnyák
elesett hős emlékművének koszorúzásán. – Nem messze, a „Körtövés mezőn” is áll egy emlékmű,
elesett honvédeink neveivel. Az emlékművet a harcokat túléltek állították, miután 1940
szeptemberében É-Erdély a hazához csatoltatott. A tótfalusi küldöttség is elhelyezte a megemlékezés
koszorúját. Az egész napos megemlékezésen mintegy 4 ezer magyar vett részt. ( Kb. 60 huszár, 1848-
49 mintázatú ruhában.)Műsorral szolgált két itteni, és a felvidéki testvértelepülés kórusa is, piros-
fehér-zöld csoportosulásban. Felröppent a székely zászló, majd ismét üzent a lángba boruló
lármafa…(Az egész eseménysor csodálatos példáját adta a székelyek hatalmas összefogási
szándékának…)
Fénykép: hadisírok a „Falu erdejében”, és huszárok…

G. Szalai István, 2024. Október

06/10/2024

30/09/2024

Igaz, nem helyi hír, annyi helyi vonatkozása van, hogy a Tahitótfaluban élő G. Szalai István készítette ezt a kuriózumnak számító képet Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar íróról és feleségéről pusztakamarási házuk lugasa alatt 1987-ben. Mai aktualitása pedig az, hogy 2006-ban ezen a napon, szeptember 30-án hunyt el Sütő András.

Sütő András életpályája:

Mezőségi szegényparaszti családból származott, szülei Sütő András és Székely Berta voltak. 1940 őszétől a nagyenyedi református kollégium, majd 1945 januárjától kolozsvári református gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel.

1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol az Igaz Szó című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1958-1989 között a Művészet, illetve az Új Élet című marosvásárhelyi képeslapnak volt főszerkesztője. 1989-ig az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be.

1965–1977 között parlamenti képviselő, 1974–1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve.

1990. március 19-én a marosvásárhelyi fekete március idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során, melyet később fekete márciusnak, a marosvásárhelyi pogromnak neveztek el, az RMDSZ székház ostromakor veszítette el bal szeme világát. Saját kérésére Magyarországra szállították gyógykezelésre, 1990. március 20-án este érkezett meg katonai repülőgéppel Tökölre, ahonnan Budapestre vitték tovább.[6]

Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt.

Darabjait 1971 óta Magyarországon is folyamatosan játsszák, Kaposváron mutatták be a Pompás Gedeon című darabját. A színháztörténeti jelentőségű ősbemutató rendezője Komor István volt.

Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után melanómában hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomban volt felravatalozva, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra.
Művei
1989-ig

Hajnali küzdelem; Állami, Bukarest, 1949
Egy képviselőnő levelei; Irodalmi és Művészeti, Bukarest 195?
Mezítlábas menyasszony (dráma) Bukarest, 1950
Anikónén' felébred. Novella; Írószövetség, Bukarest, 1950
Emberek indulnak. Elbeszélések; Szépirodalmi, Budapest, 1953
Az új bocskor. Elbeszélések; Ifjúsági, Bukarest, 1954
Októberi cseresznye. Elbeszélések; Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1955 (Kincses könyvtár)
Egy pakli dohány. Novellák és karcolatok; Szépirodalmi, Budapest, 1955
Félrejáró Salamon (kisregény) Marosvásárhely, 1956
Fecskeszárnyú szemöldök. Vidám játék; Nyomtatványok és Kiadványok Állami Kiadója, Bukarest, 1960
Tártkarú világ. Válogatott elbeszélések; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1959
A nyugalom bajnoka. Elbeszélés; Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1959
Szerelem, ne siess! (színpadi játék), 1961
Az ismeretlen kérvényező; Ifjúsági, Bukarest, 1961
Fügedes a Paradicsomban; Nyomdaipari Vállalat, Marosvásárhely, 1965 (Népi Alkotások Tartományi Háza)
Félrejáró Salamon; 3. jav. kiad.; Irodalmi, Bukarest, 1967
Pompás Gedeon (dráma) Bukarest, 1968
Anyám könnyű álmot ígér. Naplójegyzetek; Kriterion, Bukarest, 1970
Rigó és apostol. Úti tűnődések; Kriterion, Bukarest, 1970
Misi, a csillagos homlokú; Dacia, Kolozsvár, 1972 (Tanulók könyvtára)
Pompás Gedeon. Vidám játék; Népi Alkotások és Műkedvelő Tömegmozgalom Irányító Központja, Csíkszereda, 1972 (Színpadi füzetek)
Istenek és falovacskák. Esszék, újabb úti tűnődések; Kriterion, Bukarest, 1973
Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma) Bukarest, 1975
Nyugtalan vizek. Válogatott írások; bevezette: Veress Dániel; Creangă, Bukarest, 1975 (Beszélő tükör)
Itt állok, másként nem tehetek... Két dráma / Egy lócsiszár virágvasárnapja. Dráma három felvonásban Heinrich von Kleist krónikája nyomán / Csillag a máglyán. Dráma három felvonásban; Kriterion, Bukarest, 1975
Egy lócsiszár virágvasárnapja / Csillag a máglyán; Magvető, Budapest, 1976
Káin és Ábel (dráma) Bukarest, 1977
Engedjétek hozzám jönni a szavakat. Jegyzetek hómezőn és porban; Kriterion, Bukarest, 1977
Három dráma; Kriterion, Bukarest, 1978
Káin és Ábel / Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. regénye nyomán színpadra alkalmazta Szabó József; Magvető, Budapest, 1978
Nagyenyedi fügevirág. Esszék, tűnődések; Szépirodalmi, Budapest, 1978
Évek – hazajáró lelkek. Cikkek, naplójegyzetek, 1953–1978; Kriterion, Bukarest, 1980
A szuzai menyegző; Szépirodalmi, Budapest, 1981
Gyermekkorom tükörcserepei; válogatta, szerkesztette: Ablonczy László; Móra, Budapest, 1982
Perzsák; Kriterion, Bukarest, 1982
Az Idő markában. Esszék, naplójegyzetek; válogatta, sajtó alá rendezte: Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1984
Kalandozások Ihajcsuhajdiában. Mesejáték; ILK, Budapest, 1986
Sikaszói fenyőforgácsok. Cikkek, naplójegyzetek; válogatta, sajtó alá rendezte: Ablonczy László; ILK–Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, Budapest, 1987
Advent a Hargitán. Három játék / Vidám sirató egy bolyongó porszemért / Pompás Gedeon élete, halála és feltámadása / Advent a Hargitán; vers Weöres Sándor, sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta: Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1987
Az álomkommandó (dráma) Budapest, 1987
A lőtt lábú madár nyomában; Szépirodalmi, Budapest, 1988

1990–2006

Omló egek alatt. Arcképvázlatok és tűnődések. Gyászőrségben; sajtó alá rendezte: Ablonczy László; Szépirodalmi–Kriterion, Budapest–Bukarest, 1990 (Sütő András munkái)
Naplójegyzetek. 1989. április 30–december 22.; szerkesztette: Marosi Barna, Cseke Gábor; Romániai Magyar Szó, Bukarest, 1990 (RMSZ zsebkönyvek)
Sárkány alszik veled. Beszélgetések könyve; válogatta, szerkesztette, sajtó alá rendezte: Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1991 (Sütő András munkái)
Mese és reménység. Válogatott elbeszélések; válogatta, utószót írta: Pomogáts Béla; Madách–MVSZ–Kriterion, Bratislava–Budapest–Bucureşsti, 1991 (Magyarok világkönyvtára)
Szemet szóért. Dokumentumok – naplójegyzetek; Csokonai, Debrecen, 1993
Az élet és halál kapuiban; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1993
Csipkerózsika ébresztése. Arcképvázlatok, esszék, úti-tűnődések II.; válogatta, sajtó alá rendezte Ablonczy László; Szépirodalmi, Budapest, 1993 (Sütő András munkái)
Heródes napjai. Naplójegyzetek az erdélyi magyarok exodusáról, 1984–1987; Csokonai, Debrecen, 1994
Vadpávamenyegző. Igaz mesék, csodás történetek; Tellér, Budapest, 1994
Az utolsó köntös. A szerző válogatása életművéből; Trikolor–Intermix, Budapest–Ungvár, 1994 (Örökségünk)
Kék álhalál. Elbeszélések; válogatta, sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta: Ablonczy László; Akadémiai, Budapest, 1997 (Sütő András munkái)
Napló; Helikon, Budapest, 1998 (Sütő András munkái)
Balkáni gerle; Helikon, Budapest, 1999 (Sütő András munkái)
Hargitai vadászkalandok. Igaz mesék, csodás történetek; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998
Fülesek és fejszések között; Impress, Marosvásárhely, 1999
Fülesek és fejszések között. Naplójegyzetek 1987–1992; 2. javított kiadás; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001
Erdélyi változatlanságok. Esszék, cikkek, beszélgetések; jegyz. Cs. Nagy Ibolya; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2001
Kalandok könyve; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001 (Sütő András munkái)
Erdélyország mit vétettem? Esszék, cikkek, beszélgetések, 1-2.; 2. bővített kiadás; Neptun, Csíkszereda, 2002 (Sütő András munkái)
Sütő András; válogatta szerkesztette, bevezetőt írta, jegyzetekkel ellátta: Bertha Zoltán; Alexandra, Pécs, 2002 (Kossuth-díjas írók)
Létvégi hajrában. Esszék, jegyzetek, beszélgetések, levelek; szerkesztette, jegyzetekkel ellátta: Ablonczy László, Cs. Nagy Ibolya; Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2006
Volt egyszer egy édesszájú medve; Cerkabella, Szentendre, 2006

2007–

Sikaszói fenyőforgácsok. Cikkek, naplójegyzetek; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2007
A készülődés éjszakái. Emlékek, beszélgetések, tanulmányok. Pusztakamarástól Marosvásárhelyig; szerkesztette: Ablonczy László; Helikon, Budapest, 2008 (Sütő András összes művei)
A máglya füstje; szerkesztette: Ablonczy László; Helikon, Budapest, 2008 (Sütő András összes művei)

Digitalizált művei

https://web.archive.org/web/20080915134336/http://www.pim.hu/object.417D5CB5-6FE8-490F-BD16-52CE48693BBF.ivy Digitális Irodalmi Akadémia

Díjak, elismerések

Román Népköztársaság Állami Díja (1951; 1953, harmadik fokozat)
Füst Milán-díj (1978)
Herder-díj (1979)
Alföld-díj (1986, 1987)
SZOT-díj (1989)
Bethlen Gábor-díj (1990)[7]
Kossuth-díj (1992)
Tiszatáj-díj (1992)[8]
Erzsébet-díj (1993)
Kisebbségekért díj (1995)
A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996)
Magyar Örökség díj (1996)
A Magyarság Hírnevéért-díj (1997)
Marosvásárhely díszpolgára (1997)[9]
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997)
Hazám-díj (2002)
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) (2005) – az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulása, kisebbségi jogainak védelme érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
A Magyar Kultúra Lovagja (2006)

Emlékezete

Pusztakamaráson emlékház őrzi az emlékét.
Tiszanána általános iskolája az ő nevét viseli.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%BCt%C5%91_Andr%C3%A1s_(%C3%ADr%C3%B3)

12/09/2024

10/09/2024

1965. december - A református templom építésének 160. évfordulóját így ünnepelték a gyülekezet tagjai (Reformátusok Lapja)

TAHITOTFALU A tahitótfalui gyülekezet története ott kezdődik, amikor a Wald Péter által hazánkba küldött igehirdetők lelkesen prédikáltak a Duna mentén. Majd a mohácsi vész után ott folytatódik, amikor a jobbágyi szolgásomban és a török uralom nyomorúságai között népünk szomjasan fogadta a hirdetett igét. Erről beszél a gyüle TjemftLúiti&ky falnak, gyülek £ Z&lek kezet ősi aranyozott úrvacsorái kelyhé Ú, melynek talpán ez a felirat olvasható: „Tótfalusi R fta sz. Ecclesiae Anno 1632”. Ebben az időben a gyülekezet lélekszáma is gyarapszik, mert a török világban megszűnt Torda és Szentpéter nevű községek lakói mind Tótfaluba költöztek. E két egykori község nevét ma is őrzik a határban a dűlőnevek. A gyülekezet első három templomát elvitte az árvíz. A mostani — negyedik — templom megálmodója és építtetője ifjabb Marton József lelkipásztor volt, aki negyven évig szolgált hűséggel. Tizenhárom gyermekének felnevelése közben is kapott annyi felülről való erőt, hogy 1801—1805-ig megépíttethette az idén immár 160 éves templomot. Utódai: Kontra János főesperes 17 évig, Váry Sándor 30 évig, Kontra Imre 17 évig szolgáltak a gyülekezetben. 1920-tól 1930-ig Tildy Zoltán a missziói lelkületű lelkipásztor. Az ő idejében telepedett a „Hit és Szolgálat” elnevezésű mozgalom magyarországi csoportja Tahitótfaluba. Akkor ment el oda Bereczky Albert egyházkerületi missziói lelkész, a mozgalom titkára, akit a gyülekezet presbiterévé is választott. Innen indult el a Sylvester Nyomda szolgálata, innen került a kezekbe a sok traktátus, hetilap, folyóirat, a „Keresztyén Család” és a „Református Igehirdető”. 1930-tól 1962-ig dr. Ecsedy Aladár a gyülekezet pásztora. Szolgálata idején Tahitótfalu az ébredés, a gyülekezeti és gyermekmisszió, az evangélizáció, az evangéliumi énekügy otthonává és imádkozó hátterévé lesz. Fónagy Zoltán, az 1962 tavasza óta szolgáló jelenlegi lelkipásztor arra törekszik, hogy az ősi magyar református múlt megszentelt hagyományain és az ébredés által munkált megújulás lelki erőforrásain fundált gyülekezetét tovább építse „lelki házzá”, a mai élet követelményeinek megfelelően. Advent első vasárnapján ünnepelte a gyülekezet a templom megépítésének 160. évfordulóját. Erre az alkalomra belsejében teljesen felújítva várta a szép templom Szamosközi István püspököt, aki ezen a napon generális vizitációt tartott az egyházközségben. A hatvan tagú presbitérium ünnepi díszben fogadta a családjával együtt érkező püspököt és I. Madarász Lajos esperest. A kedves vendégeket B. Csereklye József gondnok üdvözölte. A zsúfolásig megtelt templomban Szamosközi István püspök a Lukács evangéliuma 12. részének 40. verse alapján hirdette az Igét. Református kegyességünk mély titka az a hit — mondotta —, hogy Jézus Krisztus, aki az idők teljességében egyszer már eljött, most is itt van életünkben, s ugyanő ismét eljő majd. Dicsőségben való érkezése mennyei felelet lesz naponként elmondott imádságainkra: »Jöjjön el a Te országod.« A velünk járó Megváltó most itt van közöttünk Bibliánkban, ő szólal meg az igehirdetésekben, ígéreteit megpecsételi a sakramentumokban. Mellénk szegődik Mesterül, hogy megtanítson a keresztyén életre, óemberünk megöldöklésére, új emberünk felöltözésére. De emberi sorsok mögé rejtezve is találkozhatunk Vele. Mellénk szegődik, mint megfáradt, sok türelmet igénylő édesanya, mint nehezen fegyelmezhető fiatalember, mint látogatásunkra váró beteg, mint a gyógyításra szoruló családi életek áldott orvosa, mint vigasztalást igénylő felebarát. Ő mondotta: »amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtetek meg.« Befejezésül arra buzdította a püspök a gyülekezetet, hogy épüljön tovább lelki templommá, amelyből Jézus Krisztus szeretete és szolgálata árad ki sokak javára. Az ünnepélyes egyházközségi közgyűlésen a gyülekezet énekkarának szolgálata után, Nagyházy László gondnok köszöntötte a vendégeket, majd a gyülekezet tagjai részéről hangzottak el üdvözlések. Fónagy Zoltán lelkipásztor előterjesztett jelentésében ismertette az egyházközség történetét, jelen életét és jövendő terveit. Ezt követően I. Madarász Lajos esperes az egyházmegye, Borzsák Sándor pócsmegyeri lelkipásztor a környékbeli gyülekezetek, Szentirmai Károly plébános a helybeli római katolikusok, Udvarnoki András a helybeli baptisták áldáskívánását tolmácsolta. Mikler Gusztáv evangélikus lelkipásztor levél útján fejezte ki jókívánságait. A budapesti teológiai akadémia táviratban küldte el köszöntését. A gyülekezethez tartozó fiatal házaspárok és kereső ifjak az ünnepi alkalomra új bársony úrasztalt és szószéki térítőt ajándékoztak a templom ékesítésére.

31/08/2024

A második bécsi döntés 84 . évfordulójára (1940. augusztus 30.) küldte alábbi írását G. Szalai István. Köszönjük!

Mint tudjuk, ennek értelmében
tért vissza az anyaország ölelő karjaiba Észak Erdély. Ez eredményezte azt, hogy Magyarország
területe 171.751 nkm. legyen, és lakossága 14.7 millió. A mai magyar az ismert klasszikus
értékrendet felforgató, helyettesítő, eljelentéktelenítő, súlyos nyomás közepette egyre jobban felejti
a korábban örök megtartó értékeknek tartottakat. Elfelejt közösségben, baráti körben nótázgatni,
dalolgatni. Hogyne feledné akkor a nagy időket megidéző dalokat, katonanótákat! Megkísérlem
bemutatni azoknak az időknek a katonanótáit. Jól ismert tény, hogy a zene, a dal, a nóta sokszor
szebben, hitelesebben, mélyebben fejezi ki az ember bizonyos dolgok iránti gondolatait, érzéseit,
mint a szavak. De ezeken túl elmondja azt is, amit szóval nem lehet. Mint jól tudjuk, Észak - -Erdély
hazatérésére a trianoni döntés utáni 20. évben került sor. Néhány nótán keresztül azt szeretném
bemutatni, mit érzett, mit szenvedett akkor a Kárpát-medencei magyar, különösen az elszakított
területeken élő a haza megcsonkítása miatt, - s kifejezni a meg nem szűnő reményt is. Az alant
felsorolt tahitótfalui honvédek énekelték ezek többségét, akik részt vettek azon dicsőséges
eseményekben, ill. szolgáltak Erdélyben: (de közülük néhányan nekem magnóra is elénekelték a 70-
es évek elején.) Benedek István, Bordás Gábor, Fehér István, Bujdosó Sándor, Csömör Mihály,
Debreczeni János, Debreczeni Sándor, Jakab Károly, Karnevál Károly, Keszler László, Kormány József,
Lakatos András, Marton József, Németh András, Pintér János, Rajos József, Rebe János, Sági István,
Sípos Lajos, Sille István, Szabó András, Zagyvai János, Zsellár János.)

-Szomorú a magyar nóta, bús völgyeken száll át. Szomorú lett amióta másé lett a Kárpát. Nem veri a
hangját vissza büszke Kárpát orma: Úgy sír, zokog, mintha halotti dal volna. Búsan zengő magyar nóta
szállj át a határon, Mondd el azt, hogy már leomlóban van ez a bús járom. Jön a tavasz nemsokára,
kinyílik a rózsa, A Kárpátok hegyei közt lesz még magyar nóta!
-Fenyő, fenyő, jaj de magas fenyő, Miért zúg a szél ott fenn a hegyeken? Fenyő, fenyő, árva magyar
fenyő, Miért sír a nép ott fenn a hegyeken? Kalász, kalász, árva búzakalász, Miért csüng a könny a
búzaszemeden? Kalász, kalász, árva magyar kalász, Miért csüng a könny a gyémántszemeken?
Gyergyó felől hírt hoz a szél, Árva magyar kalászokból panaszos a kenyér. Kalász, kalász, árva magyar
kalász, Ezért csüng a könny a búzaszemeken.
-A gyergyói hegyek alól üzennek a székelyek: kedves magyar testvéreink, sokáig ne késsetek! Ne
késsetek már tovább! Piros vérünk kiontják, Horthy Miklós hős fiait rég várja Erdélyország.
-Erdélyországban van az én hazám, Ott temettem el az Édesanyám. Magyar dalt dalol ott minden
madár, Ahol most rabló, oláh csorda jár. Szegény székely nép, akármerre lép, Akármerre jár, az itala
könny, a kenyere sár. Erdélyországban van az én hazám, Ellenség kezén Kincses Kolozsvár. Sorsunk
fájdalom, könnyes néma gyász, Ahol mostanán rabló had tanyáz. Szegény székely nép ….
-Csíkországi fenyvesekben elhervadtak mind a gyöngyvirágok. Csíkországi kis falukban elfeledtek
kacagni a lányok. Ellopták a székely nótát, ellopták a gyöngyvirágot a csíki hegyekből, És azóta
bánatosan hallgatnak a csíki székely lányok. Majd ha egyszer újra nyílnak azok a sok elhervadt
virágok, Majd ha egyszer valóságra válnak azok az eltitkolt álmok, Magyar bakák sapkájukra kitűzik a
harmatozó fehér gyöngyvirágot, Akkor újra megtanulnak kacagni a csíki székely lányok.
-A gyimesi havas alján vadvirágok nőnek, A gyimesi havas alján véresek a földek, Nem csilingel
alkonyatkor kis templom harangja, Nem hallik a lánykacagás este a fonóba. Zsindelytetős kicsiny
házunk virágos ablaka, Zöldre festett, kifaragott tulipán kapuja, Nem nyílik ki alkonyatkor daloló
legénynek, Piros vér folyik az utcán, befesti a földet.
-Élt a Maros partján valahol egy aranyhajú lány, Minden tavasz estén kiszökött a házuk kapuján.
Csókos piros ajkán ragyogott a napsugár, Remegve várja, jön - e a párja, egy vidám magyar huszár.
Nem lehet azt parancsolni senkinek, Hogy szeresse, akit szíve nem szeret. Amíg lesz egy piros rózsa,
amíg lesz egy magyar nóta, Felejteni parancsszóra nem lehet. Lent a Maros partján árva lett az

aranyhajú lány, Csend ült dalos ajkán és az arca nagyon halovány. Kint már virág sincsen, a régi kert
csupa gyom, Kinéz a rétre, a kis szívébe valami fáj nagyon. Nem lehet azt parancsolni senkinek …
-Szatmár alatt sírva folyik a Szamos, Szőke vize magyar könnytől zavaros. Csendes partján felzokog a
bánat, Magyar Isten mért ölted meg az én drága hazámat? Szatmár alatt megárad még a Szamos,
Oláh vértől lesz a vize zavaros, Csendes partján örömre gyúl a bánat, Magyar Isten feltámasztod az én
drága hazámat!
-Édesanyám ablakára rászállott a bánat, Édesanyám udvarába móc katonák járnak. Ablakában oláh
rongyot fújdogál a szellő, Hogy nézheti, hogy tűrheti ezt el a Teremető? Székely asszony az én anyám,
Sír a szíve lelke, Hogy a székelyt a jó Isten ennyire megverte. Földönfutó gyermekei a világot járják,
Verje meg a magyar Isten az átkozott oláhját! Ne sírj, ne sírj Édesanyám, elmúlik a bánat, Ha majd
kicsiny udvarodba székely fiúk járnak. Piros-fehér rózsa nyílik harmatozó zöldbe, Hazamegyünk
Édesanyám, tavaszra, vagy őszre.
-Kolozsvár, Kolozsvár kincses Kolozsvárom, Virrad már a hajnal lent a láthatáron. Ébrednek a csíki
hegyek, Nóta zendül Gyergyó felett, Kolozsvár, Kolozsvár, régen visszavárunk! Kolozsvár, Szalonta,
szabad már a nóta! Honvédnek nyílik ott minden piros rózsa. Fel a fejjel magyar testvér Miénk lesz
még egész Erdély Elég volt! Elég volt! Él a magyar nemzet!
-Vásárhelyre bevonultak a vitéz honvédek, Horthy Miklós katonái, deli szép legények. De szeretnék
én is, én is, hej, közétek állni, Magyar hazám, édes Hazám parancsára várni. Székely fiúk már ezután
leventére járnak, Kis puskával a kezükben vigyázzba is állnak, Végig mennek a Fő utcán levente
ruhába’, Büszke is a székely anya levente fiára!
-Menetel az ezred előre, Székely leány várja már Erdélybe. Kinyílik majd minden ablak Kincses
Kolozsváron, Visszavesszük egész Erdélyt még ezen a nyáron. Ünnep lesz az a nap minékünk, Mikor a
határon átlépünk, kinyílik a Királyhágón az oláh sorompó, Büszkén szökell helyébe a dicső magyar
zászló! Nézik a székelyek, örömkönnyük lepereg a földre. Könnyű most a honvéd bakancsa, Virágok
nyílanak alatta. Oszlop elején menetel a híres első század, Adjál neki csókot kislány, ezerháromszázat!
-Hadnagy Uram, hadnagy uram, Csak az a kérésem, Székelyföldre, Székelyföldre vezessen el, kérem!
Székelyföldre sej, haj, Kincses Kolozsvárra! Ezt vártuk, soká vártuk, Ezt vártuk, ki is vártuk, Eljött
valahára!
-Maros menti kis temető, nóta is van róla. Ott fogok én megpihenni, ha majd üt az óra! Szívesen
meghalnék szép Erdélyországért, Meg azért a kócos hajú csinos székely lányért. A puskámat is
eltöröm a csíki hegy aljában, A kardomat is eltöröm a Hargita csúcsán. Mindent odaadnék szép
Erdélyországért, Meg azért a kócoshajú, csinos székely lányért. Ha meghalok, a síromra fonjatok
koszorút, Tűzzétek fel a fejfámra a harcoló csákóm, Írjátok fejfámra: meghalt a hazáért, Meg azért a
kócoshajú, csinos székely lányért.
-Az erdélyi havasokon Sír az őszi szél, közeleg a tél. Szegény székely lába nyomát belepi a dér, mikor
útra kél. Könnye pereg, sír a lelke, kis hajléka, ősi telke, ellenség kezén, Azért ilyen földönfutó, koldus,
és szegény. Szegénységben, árvaságban nyögünk, szenvedünk, pusztulunk, veszünk. Mindenfelől oláh
rablók törnek ellenünk, jaj, mi lesz velünk? Havas erdő sűrűjébe, messze száll a sötét éjbe, síró
sóhajunk: Felragyog - e még valaha fényes csillagunk, tündöklő napunk?
-Turul madár sebes szárnnyal, átal repül az országon. Megpillantott minden árnyat, szívébe sír
minden bánat. Erdélyország közepében síró - rívó búsulások. Turul madár szállj, sehol meg ne állj,
Vidd el az én üzenetem: lesz még magyar nyár. Lesz még kikelet, Kolozsvár felett, Ha elpusztul a
határinkról a „ holló ” sereg.
-Szép Erdélyország nagy hegyei alján, Nyílik sok apró, kis tarka virág, Sok vitéz székely vérrel írott
harcán Buzdul a néped, a rögre vigyáz. Őrt áll a végen, pallos a jobbjában, Másikkal rendre dönti a
kalászt, Egész szívében, és egész lelkében Védi az édes, szép magyar hazát. Érted élünk csudaszép
országunk, És ha kell, érted halunk, Vész, ha fenyegetne, mind ott állunk, Mind, akik még csak
vagyunk. És ha mégis rabló népek járják Drága, szentelt testedet, Száz halállal vívunk meg teérted,
Esküszünk, mi, székelyek. Szép Erdélyország nagy hegyei alján, Elhervadt minden apró kis virág Sok
vitéz székely könnyel írott harcán Nincs aki buzdul, nincs, aki vigyáz. De majd ha egyszer véres sírok
szélén Százezer székely öreg baka áll, Százezer kürtös fújja könyörögve Minden magyarnak a hívó
imát.

-Kárpáti fenyőből legyen a koporsóm, Felvidéki lányok szőjék szemfedőmet, Havasi rózsából fonják
koszorúmat, Erdély küldjön fejfát néma őrizőmnek. Búzatermő Bánát, Bácska drága földje, Boruljon
rám mikor sírom felhantolják, hadd álmodjon szépen, virrasszon felettem A hajdani, régi, dicső
Magyarország, Szabad Magyarország.
-Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz. Ez az ország újra csak a miénk lesz. Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Magyarország újra nagy, és boldog lesz!
-Nem kell nekünk a más folyója, Nem kell nekünk a mások bérce, csak magyar hegy, és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte. Nem kell nekünk idegen égbolt, Egy porszeme sem a világnak, csak az
kell, ami a miénk volt: Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak!
-Helyhiány miatt kimaradtak:-Valahol a Hargitáknak vadvirágos táján, Marosmenti kis kocsmában,
Csendes Maros vizén, Ott, ahol a Maros vize, A kaszárnya széles udvarában, Kincses Kolozsváron áll a
babám háza, Magyar huszár lelke szállt az egekbe, Szőke Tisza haragjában,-Millió csillag,-Levente
csárdás, Szabadka, Zombor, Hajnalodik, pirkadat jön, A szívemből felsír, A Kárpátok mély árkába,
Édesanyám lelkem, Írom a levelem, haza Csíkországba, Elindult a vonat, Magyar földről Székelyföldre
szállnak fellegek, Ipolyságon magyar zászló, Erdélyország ősi hazánk, Nagyváradi kávéházban,-Jön - e
még a magyarra kikelet …?
Ezzel a kérdéssel, - de nem kételkedve egy jó válaszban - köszön el: G. Szalai István, 2024. Augusztus
végén…

Fotó: Csáky István külügyminiszter aláírja a döntést, forrás Wikipedia

16/08/2024

Közeledik augusztus 20-a, Szent István napja, ez alkalomból küldte G. Szalai István egy korábbi, erre az ünnepre szánt írását, amelyet köszönettel közzéteszünk. Egyúttal kívánunk neki is nagyon boldog névnapot! Köszönjük a sok-sok ajándékba kapott, falunk történetéről szóló írást.

2012. Augusztus 20.

Megtisztelő felkérés okán, korábban volt alkalmam szólni arról, hogy mit jelent a magyarságnak augusztus 20.-a Ezúttal azonban írásban fordulok korábbi idők jeleseihez, akik imádságaikkal, verseikkel jelenítik meg Szent István királyunk, és sok minden mellett a magyar kenyér felséges - fenséges ünnepét.
Azért teszem ezt, mert a vers, az imádság (és a zene) az emberi talentum, és érzés legőszintébb, leghitelesebb, legigazabb, és legtöbbször legszebb megnyilvánulása. Amiben úgy a szépség, mint az igazság sűrítve jelenik meg, hordozva egyúttal olyan üzenetet, amely ápolhatja a lelket, emelheti a tudást, és egy magasabb értékrend, és értékteremtés felé fordíthatja a halandó embert. Tehát a mindenkori augusztus 20.-ák, és mi, magyarok, először Szent István királyunkról, a Kós Károly szerinti „ Országépítőről ”, avagy a hon - és nemzetteremtőről:
vitéz Somogyváry Gyula:” István király Itt az idő, évek mennek Ködébe a végtelennek S Duna - Tisza dús közébe’ Él, virágzik Árpád népe. Árpád úr dédunokája: Géza vezér vigyáz rája. Géza vezér bölcsen, szépen Ül a fejedelmi széken S nagy gondot hord öreg válla, Hogy a népe olyan árva. Tudja, érzi: pogány hittel - Meg nem marad népe itten, Addig tépik szomszédnépek: Míg legyőzve szerteszéled … –Édes fiam, szép, erős Vajk, Halljad, amit apád óhajt: Ez a nép csak úgy marad meg, Ha keresztvíz alá vitted. Krisztus hitét tanítsd nékik S akkor megél ezer évig. Géza vezér elszenderült, Vezérségbe fia került. Fia, Vajk, ki keresztségben István nevet nyerte éppen. István úr most messze tájról, Messze földről, más országból Papokat hív, térítőket S népe közé küldi őket. Száll az ige, Krisztus szava S járja földjét István maga. Térít, buzdít, békét hirdet S neve, Szárnyán száll a hírnek. Eljut a hír ős Rómába.”Apostol jár a világba, pogány népét térítgeti, Harcos népét békítgeti.” Meghallja a hírt a pápa Szent Péternek templomába. Örül rajta szíve-lelke S követséget küld sietve Magyaroknak országába, István úrnak udvarába. Koronát hoz a szövetség, És a pápa szent keresztjét: S alig múlik egy és más nap Magyar királyt koronáznak, Apostoli fejedelmet, kinél soha bölcsebb, szentebb Ura nem volt még e népnek S őrzője a békességnek S ma is, hogyha baj szakad ránk Hozzá sír föl kérő imánk.”
v. Somogyváry Gyula:
„ Szent Jobb
Magyarok királya oltalmazza népét, Kertté varázsolja Sok pusztult vidékét. Kegyes jámborsága, Nagy, bölcs igazsága, Futó hír szárnyain Világot bejárja. Nagy hitét próbálja Egyre a jó Isten S bölcs István királynak nyugovása nincsen. Volt egy szép, jó fia, Tündöklő dalia – Jámbor Imre herceg – S ím az is elhagyja. Alig nőtt ifjúvá .Mennyekbe költözött S íme: örvendezik Dicső szentek között. Őszül és bánkódik Magyarok jó atyja: Veszendő országát Ugyan kire hagyja? Bús betegágyához Gyilkosok suhannak, Csillog a hegyes tőr, Jaj, ölni akarnak! De kezük megriad, Térdükre omlanak S bűnbánó sírással Földön vonaglanak. S íme a nagy király Megbocsát szívesen És azok dicsérik Jóságát szüntelen … .Szent István sírjánál Vígaszt és írt talál: Ki hívő lélekkel Gyógyulást tőle vár. S nagy idők multával Hogy sírját fölbontják, Romlatlan meglelék Jótevő, Szent Jobbját. Azóta szentségünk, Bajban reménységünk. –Áldott és szent jobbkéz- Csak te vagy minékünk.”

Minden elődöm száz évekre visszamenően a földdel küszködött, hogy termővé tegye azt. Sorsom úgy hozta, hogy életem nagyobb felében a kenyér már csak részben a föld műveléséből került családom asztalára. De sohasem tudtam és nem tudnám feledni azt az érzést, ami még fiatalkorban ivódik az emberbe, a föld, és munkásainak, megművelőinek, a magyar paraszt embernek a tisztelete, szeretete. A hajnalban kezdődött aratásokat, az asztagrakást, cséplést, és azt az örömöt, amit az ember akkor érzett, amikor a hambárba került búzát a 120 éves fagerendák hűvösében átcsorgatta egyik tenyeréből a másikba. És az ember ekkor érezte a hitet és az erős reményt, hogy az Úr megáldotta a föld munkásait, és életre bíztatja őket ez által. Ugyan így, nem lehet feledni a
falu fenséges templomát, ahol a kérges kezű parasztemberek fohászkodtak az Úrhoz a kenyérét, az esőért. De nem lehet feledni az ilyen nehézsorsú elődök nyugvóhelyét, a temetőt, az emlékezetben megtartott poros, de mégis virágos, az életbe be -, és abból kivezető utcákat, a zsupptetetős szerény házakkal. Nem lehet feledni azt a szent áhítatot, ami öregapám arcáról sugárzott, mikor letérdelve, kalaplevéve a búzatábla előtt megköszönte a termést és egy „ Isten segíts ”-el belesuhintott kaszájával a búzába. És azt sem, amikor megszegték azt a megyeri, vagy a tótfalusi malomból hozott lisztből sütött kenyeret. És nem lehet feledni sohasem azt a paraszt embert, aki úgy élt, hogy egyik kezével a honvédő fegyvert, másikkal az eke szarvát tartotta. És úgy vélem, mind ez kicsiben az is, amit hazaszeretetnek hívnak …
De lássuk, mint mond mind ezekről Ecsedy esperes úr közel nyolc évtizeddel ez előtti, „ Krisztus az eke nyomában ” c. írásában:”… Isten a földet szent szolgálatra teremtette. A föld egész lénye szolgálat. Szolgálja mindazokat, akiket hordoz. Termőereje is áldott szolgálat … Az eke szarvára vetni a kezet annyit jelent, mint elindulni a munkára, cselekedni …” És ebben a munkában az ég választott madarai közül a pacsirta az, amelyik legközelebb áll a szántóvető ember szívéhez … és Isten általa üzen nekünk, melyek által a lelki mezőkön szántóvető embert, a lelki munkást, a lelki aratót is megörvendezteti … Az aratás az örvendezés ideje, bármilyen fárasztó is … Akik könnyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd, - mondja a Biblia.…” a határunkat borító keresztek áldást rejtenek magukban … bennük rejlik a fehér kenyér, a mindennapi kenyér áldása … azért rejtenek áldást, mert bennük van az élet …”
És ez így van Pósa Lajos, „ A Haza ”c. versében is:” Délibábos arany róna, Hol a szellő messze síkon Sárga kalász ringatója, Hol a népnek verítékét Issza be a föld göröngye, Kenyeret ád, áldást terem Munkájának hulló gyöngye …”
Végezetül, falunk parasztköltője, néhai Szente János bácsi, aki májusi számunkban szépen vallott fogságbéli reményiről, hazaszeretetéről – így vall hitéről, lelki kenyeréről, alábbi két versében:
„A kenyér
A kovász az még nem kenyér hatását idövel el is veszti
De ha tésztába belekeverik az egész tésztát megkeleszti
Krisztusba rejtett kovász életed ne tartsd meg soha magadnak
Keverd a világ tésztája közé és meglátod hogy hogyan dagadnak
A hitnek erői, és az égig felérnek és parányi kis kovász életed
Hajtó anyaga lesz a világot tápláló mennyei kenyérnek.

A só
A só önmagában meztelen igazság kibirhatatlan és nem élvezhető
De az élet vizébe belekeverve tőle lesz a világ gonoszsága elviselhető
A reménytelenek reménykednek a megfáradtak erőt nyernek
A bánat is örömre derül ha a hivö életek sója elkeveredik és belevegyül.”

Oly sok a fentiekben lévő igazság, szépség, hogy a magam összefoglalója helyett három, a mai magyarnak szóló üzenettel köszöntöm mind azokat, akik a mai napon megállnak annyi időre, hogy emlékezzenek és fejet hajtsanak Szent István királyunk emléke előtt, és magukban hálát adjanak a mindennapi kenyérért: Pósa: „ Nyárban : Hajnal hasad, harmat esik, Munkálkodjunk sötét estig! Gyűl a marok, hosszabb a sor, majd alhatunk karácsonykor. Édes hazánk boldog ország, A jó Isten beh jó hozzánk! Amit szívünk, szemünk kíván, Bőven terem halmán, síkján.”
János bácsi verse: „ Aratási ének
Lantomon uj ének csendül Magyar földön kasza pendül Hullámzik a kalásztenger Indúl a sok kaszás ember.
Munkában a kasza sarló Keresztel telik a tarló s nem sokára a sok kereszt új életet, magot ereszt.
Megértek a búza mezők Várják már a sok éhezők Asztalúkon legyen kenyér régi magyar omlós fehér.
Eljött már a rég várt béke Munkában van a föld népe kit meghagyott a zivatar Újra arat a bús magyar. Tahitotfalu, 1945 július”
Pál apostol, 9/10.” Aki szánt, azzal a reménységgel szántson, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből.”
Mind ezek legyenek megvalósuló reményeink a Kárpát-hazában, most, és mind örökké!

G. Szalai István, 2012.Június