10/15/2023
Washington. Egy név amit a világon mindenhol ismernek. Van itten Washington állam, folyó, megye, város, hegy, biztos vagyok benne, hogy patak és kutya is, de ami talán a legfontosabb: igy nevezték az USA első elnökét is. A kapcsolat pedig nem véletlen: az ember jött először, a kutyák és a hegyek pedig utána.
Szóval beszéljünk egy picit György bácsiról (George Washington) és hogy mégis miért övezi a mai napig megkérdőjelezhetetlen tisztelek és szinte már isteni szintű bálványozás Amerikában. És itt tényleg nem túlzok, ő Kossuth, Petőfi és Rákóczi egybegyúrva a helyi népeknek, és igen legalább annyi utcát, teret meg kutyát neveztek el róla is minden kis és nagyvárosban (felkészül: LaFayette).
A kis Gyuri 1732 február 22-én látta meg a napvilágot (pont, mint Lili 268 évvel később), egy békebíró és egy háztartásbeli (ez mondjuk annyira nem meglepő) fiaként. Volt neki ezen felül, 1, 2, 3… 9 testvérkéje is :) Ne feledjük ez még az újkor hajnala, ráadásul az angol gyarmatokon, itt még szülni kellett izomból, ha azt akartuk, hogy túl is élje pár gyermek a korai éveket. Gyurkó szerencsésnek bizonyult és bár klasszikus oktatást nem kapott, eljárogatott a helyi templomba, ahol megismerkedett a matematika és az írásvetés tudományával. Mindkettő eléggé megtetszett neki, és előre vetítve későbbi megfontolt és kissé zárkózott énjét már tinédzserként irt egy remek kis esszét az alábbi címmel (és most nem viccelek): A Civilizáltság Szabályai, Decens Viselkedés, valamint Beszélgetés Társaságban. Igen, Washington egy igazi vadóc humorzsák punk volt. Nem.
Karrierjét földmérőként kezdte, ami akkoriban menő dolognak számított, mert hiszen éppen egy egész új kontinenst foglaltak el maguknak az angolok. Fel kellett mérni, hogy az a rengeteg föld, amit frissében elcsakliztak az indiánoktól mégis melyik jóképű fehér fickó tulajdona lesz majd. „Igen az domb még az enyém, de ott az a nagy tölgyfa, amit két éve megmart a villám, na attól balra már a tiéd. Gyurika, írd már le kérlek egy papírra!
Jól ment a biznisz és Györgyünk szerette a földet, így 20 éves korára össze is vásárolgatott magának majd 1000 hektárt (és 8 rabszolgát), ami akkoriban is eléggé tisztességes teleknek számított. Persze azért ne az Alföld zsíros fekete földjére gondoljunk, ez javarészt nehezen megművelhető erdei talaj volt benőve Virginiai erdővel. A biznisz úgy nézett ki, hogy „szépen megkérted” a rabszolgáidat, hogy tisztítsanak már meg egy kis erdőt a két kezükkel jókedvűen dalolva. Majd a felszabadult területen dohányt ültettél, amit elkezdtél megműveltetni ugyanazokkal a jókedvűen daloló rabszolgákkal (ó az irónia) és közben reménykedtél, hogy az egészet nem gyújtják fel az indiánok a családoddal meg az elég drága rabszolgáiddal együtt. Good times.
Jött aztán az 1754-es Francia-Indián háború, amit mi Európában csak a „7 éves háború” néven emlegetünk, ami egyben talán a legmeghatározóbb katonai konfliktus volt a kora újkorban. A történetünket megelőző 200 évben nem igazán érdekelt senkit sem ez az észak-amerikai régió, mivel a két „legmenőbb” termék amiből itt valamennyi pénzt lehetett csinálni az a (dobpergés) sózott tőkehal és a hódprém volt. A dolog akkor kezdett változni, mikor a helyi népek rájöttek, hogy rengeteg afrikai rabszolgával még az amúgy használhatatlan erdei talajból is lehet rendes hozamot termelő dohányföldeket varázsolni. Na ez már felkelt***e mindenki (értsd az angolokon kívül a másik valamire való nagyhatalom: a franciák) figyelmét. Szóval ki is tört egy kis huzavona, hogy akkor kié legyen a föld. Az alap felállás az olt, hogy az angolok és franciák is behajóztak sok reguláris katonát Europából, majd ezek egymásnak estek az erdőben, olyan haditechnikával, ami az európai civilizált csatamezőkön akkoriban menő volt. Szépen felöltözött, két-három sorban álló/guggoló katonák lőnek frontálisan a velük szemben békés tempóban gyalogló ellenségre. Biztos láttatok már ilyet filmen, és biztos mindenki el tudja képzelni, hogy ez miért nem volt nagyon jó taktika egy erdős/dombos vadonban az Újvilágban. Szóval nem telt bele sok idő (kb 15 másodperc) és a katonai fejesek mindkét oldalon elkezdtek a helyi népek közül verbuválni (ők voltak a milícia) valamint szövetséget kötni helyi indián törzsekkel, hogy ugyan segítsenek már a helyi körülményeknek megfelelően megvívni a csatát. Na az egyik ilyen milícia csapat alezredese lett Washington, aki egészen jó katonai vezetőnek bizonyult, 23 évesen már a teljes Virginiai csapat (eget rengető 300, majd később 1000 emberről beszélünk) vezetője. És ha nem is halmoz sikert sikerre, de szeretik az emberei és jól helyt áll. A háborút végül az angolok nyerik megkaparintva az egész amerikai keleti partvidéket az ott lakókkal egyetemben, ez egyben megmagyarázva azt is, hogy miért beszélnek a mai napig franciául Québecben miközben a pénzükön meg az angol királynő mosolyog. Long live the Commonwealth!
Az ifjú, és most már köztiszteletben álló, Washington kihasználva frissen szerzett sármját, gyorsan el is csavarta egy elég jó partinak számitó helyi özvegy fejét, aki azon kívül, hogy mindenki elmondása szerint elég jól nézett ki még bedobott a házasságba 7300 hektárnyi földet és 84 rabszolgát is. Jól házasodni tudni kell, nemhiába bálványozzák Györgyünket a mai napig. A biznisz jól ment egészen addig amíg már nem ment jól. A nem jól menés szorosan összefüggött azzal, hogy a friss házasok nekiálltak menő luxuscikkeket importálni Angliából (értsd szőnyeget és kézzel festett TAPÉTÁT, ami az akkori abszolút menőségnek számított), valamint azzal, hogy a dohány világpiaci ára a háború után bezuhant. A két dolog együttes eredménye képen a friss házasok (viccelek, hiszen a nőket NYILVÁN nem engedték a pénz közelébe) rövid időn belül összehoztak egy egészen kevés kis tartozásocskát, tényleg nem sokat, csak félmillió fontnyit mai árfolyamon. És igen ez már akkor is elég soknak számított. Gondoltak hát egyet (és tényleg csak iróniából írom a többes számot mert a nők ekkoriban egészen komikus mértékben ki voltak zárva a saját vagyonuk menedzsmentjéből) és átálltak a dohányról a búzára, ami akkoriban elég meredek ötletnek tűnt minden szomszéd szemében, épít***ek malmot és még halászattal is elkezdtek foglalkozni a Potomac folyón.
Mindezek ellenére ez a földművelés dolog valahogyan soha nem akart nagyon összejönni Washingtonnak, egész életében küszködött és szinte mindig elég tetemes adósságot görgetett maga előtt. Ahol viszont egyértelműen felivelőben volt a csillaga, az a helyi politikai élet volt. Többször is indult a Virginiai törvényhozás egyik helyéért, de ezirányú kísérleteit egészen 36 éves koráig nem koronázta siker, amikor is rájött, hogyha a helyi választókat a választás napján ingyen sörrel, whiskyvel és ginnel kínálja, akkor rá fognak szavazni. így is tett, a siker pedig nem maradt el. A népek (értsd földdel rendelkező férfiak) 40%-a végül rá adta le kissé kacskaringósra sikeredett írásos szavazatát, bejuttatva ezzel a helyi parlamentbe.
Nem akarok belemenni az amerikai szabadságharc részleteibe, de a lényeg az, hogy az addigra már középkorú Washington vezető szerepet játszott az angol ellenes mozgalomban, amelynek gazdag fehér földesurai fel voltak háborodva a különböző extra adókon, amiket az óceán túlpartjából rájuk akartak erőszakolni. Györgyünk egyik nap még tüntetést szervezett a legújabb adócsomag ellen, másnap pedig már az angolok ellen szervezkedő gyarmatok kongresszusán érvelt a függetlenség mellett. Mikor aztán 1775-ben kitörtek a fegyveres összecsapások, a kongresszus vezetőinek kellett egy kellően közismert és katonai háttérrel rendelkező tisztességes férfiú, akit kinevezhettek a lázadó gyarmatok katonai vezetőjének. „Jééé az ott nem Washington? Gyere csak Gyuri, szóval lenne itt ez az új pozi…”
Igy találta magát Washington egy kis csapat gyengén felfegyverzett, képzetlen, de nagyon lelkes milicista élén, akikkel egyszerűen csak annyi volt a feladata, hogy győzze a világ akkori legerősebb reguláris hadseregét az angol vöröskabátosokat. Támogatás képen elvétve számíthatott… hát kb semmire. Nulla háttér, nulla képzettség, nulla bármi. Szerintem nehéz elképzelni, hogy mennyire reménytelennek látszott ez az egész kísérlet a legelején. Néhány gazdag földbirtokos összejött Philadelphiában, kiabáltak picit, megírtak egy papírdarabot, elnevezték „Függetlenségi Nyilatkozatnak”, majd meglobogtatták a parasztok előtt és elvárták, hogy a kevésbé gazdag népek eme lobogtatás hatására nekimenjenek az angol regulárisoknak a házilag összetákolt puskáikkal meg kaszájukkal. Na és az egész szarhalom tetejére odaültették Washington, a fejére nyomtak egy kalapot, kinevezték tábornoknak és elvárták, hogy pár hónap alatt győzze le az angolokat.
Szerintem ez Washington első igazi érdeme. Én biztosan azonnal arcon röhögtem volna mindenkit és hazamentem volna. De ő tényleg hitt az egészben és maradt.
Senkit nem akarok fárasztani a háborúval, de a lényeg, hogy a következő 6 évben az angolok gyakorlatilag tönkre verték Washingtont az összes létező csatamezőn. Az amerikai csapatok éhezetek, fáztak, menekültek, az emberek folyamatosan dezertáltak vagy csak simán meghaltak, Washington a beosztottjai le akarták váltani, a kongresszus hol támogatta, hol ellene fordult, de ő valahogyan mégis életben tartotta az egész vállalkozást és még néhány apró, de kulcsfontosságú győzelmet is el tudott könyvelni. Semmiképpen ne egy Napóleonnak képzeljük el Washingtont, bár egészen tisztességes taktikai vezető és stratéga volt, de alapvetően három dologban jeleskedett: logisztikában, szervezett visszavonulásban, valamint abban, hogy végig rendíthetetlenül hitt az ügyben, ott fázott és éhezett a katonáival, ezzel példát mutatva mindenkinek. A kitartása, meg persze az, hogy a franciák az amerikaiak oldalán beléptek a Függetlenségi Háborúba elég volt ahhoz, hogy kifárassza az angolokat, akik annak ellenére, hogy a szabványos csaták többségét simán megnyerték mégis csak az otthonuktól távol harcoltak. 1781-ben aztán az új szövetségesek összehoztak egy utolsó győztes csatát Yorktown-nál és az angolok egyszerűen feladták az egészet és inkább békét kötöttek, majd 1783-ban hivatalosan is elismerték az amerikai gyarmatok függetlenséget.
És itt jön az a pillanat, ami miatt szerintem Washingtonnak igenis helye van a legnagyobbak között a világtörténelemben. Adott egy győztes katonai vezető, akit imádnak az emberei, a közemberek is hősként ünneplik. Biztos anyagi háttere van és éppen megnyert egy nagy háborút. Övé az abszolút katonai hatalom 13 olyan gyarmat felett, amelyeknek nincs igazi kiforrott vezetése, az a néhány forrófejű idealista, aki kongresszus élén áll pedig egy olyan soha senki által nem próbált ötlettel áll elő az államszervezésre, ami enyhén szólva is polgárpukkasztó: legyen demokráciánk király nélkül! Kormányzás az emberekért, az emberek által. SKANDALLUM! És tényleg nehéz elmagyarázni, hogy mennyire újszerű volt ez az egész akkoriban. Az angoloknál már volt parlament, és nagyjából önálló kormányzat, de a királynak továbbra is erős volt a szava. A világ többi részén viszont MINDENHOL egy koronás fő fújta a passzátszelet. Magyar földön éppen a legalább kissé felvilágosult Mária Terézia uralkodásának örültünk, ezek meg itt DEMOKRÁCIÁRÓL beszélnek (persze a nők, szegények és rabszolgák szavazata nélkül… nyilván).
Minden adott volt tehát, hogy Washington egyszerűen csak átvegye a hatalmat és királlyá koronázza magát. Senki nem szólt volna egy szót sem (talán James Madison meg Jefferson kiabált volna picit). De mit csinált jó Györgyünk ehelyett? Besétált a kongresszusba és 1783 december 23-án visszaadta katonai megbízatását a polgári vezetésnek. Olyan precedenst teremtve ezzel, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az USA napjainkban világ vezető hatalma.
A katonai hatalmat rendeljük alá a civil hatalomnak. Forradalmi ötlet. Gondoljunk csak bele, egészen eddig (okok, tudom római köztársaság meg Cincinnatus, de most azt egy pillanatre felejtsük el) a katonai hatalom volt az, amiből a politikai hatalom származott és nem fordítva. A királyok azért tudtak uralkodni, mert övék volt a legerősebb katonai erő, és ha ez valakinek nem tetszett akkor azt jól meggyilkolászták. Néhány rövid életű kisérlettől eltekintve ez volt a meghatározó alapelv hát… mondjuk 10.000 éve? Az, hogy a köznép majd választ vezetőket 4 évente (ráadásul amilyen hülyék, majd mindig másokat) és azok rángathatják a katonai hatalmat néha jobbra, néha balra, hát erről akkor senki nem tudta még, hogy működni fog-e vagy sem. Kellett ehhez egy nagy halom csillogó szemű idealista (az USA alapitóatyák) és egy gerinces, elvhű katonai vezető (ez lenne Washington), akit nem tudott megrészegíteni a hatalom.
Ennek az egyszerűnek tűnő döntésnek, miszerint Györgyünk inkább visszamegy a farmjára búzát növeszteni ahelyett, hogy magához ragadná a hatalmat és dinasztiát alapitana, észbontó következményei lettek a modern világra nézve. Amerikában, egy vezető ipari hatalomban kialakulhatott egy olyan modernkori demokrácia (választott, limitált hatalmú vezetővel), ami azóta is megszakítás nélkül működik. Mindez, és a modell sikerei, például szolgálhattak a világ többi részének kialakítva a mai jóléti demokráciákat, amik iszonyatos fejlődést értek el mind technológiai, mind polgárjogi fronton. Minden itt indult, Washingtonnal és ezzel a gáláns kora karácsonyi döntéssel.
És persze nem, mert kellettek hozzá az athéni polgárok, a római köztársaság, a Magna Carta, a viking althing-ek, és még egy halom minden más… de mégis, sok minden múlt ennek az egyetlen embernek ezen az egyetlen döntésén, ott és akkor.
Washington ünnepelt közszereplőként vonult vissza virginiai farmjára ahol nem egészen 6 évig békén is hagyták, meg persze elhalmozták pénzzel és minden földi jóval (értsd földdel, rabszolgákkal és tapétával). 1789-re aztán a kongresszusnak végre sikerült összekalapálni egy alaptörvényt és kialakítani egy több kevésbé egységes államigazgatást, aminek az élére egy viszonylag nagy hatalommal bíró választott képviselőt, az elnököt vizionáltak. Az elnök jogköreit úgy nagyjából körvonalazták az alkotmányban, de azért sok mindenre nem gondoltak. Ezért is volt fontos lépés, hogy az első elnöknek Washington választották, aki ekkor még mindig dönthetett volna úgy, hogy elkezd kiépíteni egy egyeduralmi rendszert, de nem, ő csak a búzát akarta. A hatalomban eltöltött 8 éve alatt sikerült stabilizálnia az új államot, egységesítetté az államigazgatást és lefekt***e az elnöki intézményt mai napig is szabályozó alaptételek egyikét: miszerint 2-nél többször nem lehet megválasztani valakit. Mindezt 50 évvel az 1848-as magyar szabadságharc előtt. Hogy örülnénk egy hasonlóan felvilágosult és önzetlen vezetőnek a mai Magyarországon (vagy USA-ban) mi!?
Persze azért ő sem volt feddhetetlen lovag. Nyilván, ahol tudott okosan ferdít***e a dolgokat a mi telekspekuláns Györgyünk is. 1799-es halálakor picivel több mint 30.000 hektár földje és mai értéken közel félmilliárd dolláros vagyona volt. A tapétákat már nem számolta senki, ahogyan a rabszolgákat sem. Szerintem mindezzel együtt jó üzletet kötött a nép.
