05/09/2024
Mehetnék a hegyekbe,
Igen, ott jobban érezném magam.
Mehetnék máshova,
Ahol talán jobban megbecsülnének.
De nélküled:
Minek?
(Ez csak vers gondolat... semmi dráma)
Muskóczi a történeteiben úgy nő fel, hogy észre sem veszi, és talán felnőve sem veszi észr
28/08/2024
(Lassan összeáll a "Muskóczi iskolába megy" füzete. 24 iskolai történet lát benne napvilágot. Itt az egyik, amit ma írtam meg. Ugyanis szinte kimaradt a könyvből. Napokon belül átkerül a Karina kiadóhoz, egy Dévai garázsnyomdához és valószínű kevés példányban fogom kinyomtatni. Őszintén, még nem tudom mit kezdjek vele. Természetesen minden történet nemcsak publikus lesz, hanem nemsokára hangoskönyv formájában is életre fog kelni. Csak hát közben dolgozni is kéne...)
A tolómérce
A fizika laboratórium a legfurcsább osztályterem volt az iskolából. Nem egyenesen voltak a padok, mint minden más, rendes osztályban, hanem lépcsőzetesen. A tanár katedrája lent volt, a padok meg felfele.
A fizika tanár sánta volt egyik lábára, ezért sosem ment fel a felső padokhoz, viszont a szemei olyanok voltak mint a sasé, mindent észrevett. Nem lehetett packázni vele.
Meg elég szigorú is volt.
Az a rengeteg képlet mindig elrettente Muskóczit attól, hogy valahogy megszeresse a fizikát. Bár néha úgy érezte, talán érti is, meg lehetne szép is, de amikor azokat a kucifántos képleteket kellett volna megértenie, szemei előtt összefutott a világ, és ha netán felelésre hívta ki a fizikatanár, Muskóczi szemei előtt lepergett egész élete a legapróbb részleteiben, de abban egy egérfarkincányi képlet nem sok, de annyi sem találtatott.
Na de egyszer úgy nézett ki, hogy a Sors kegyéből megfoghatta egy pillanatra Isten lábát, mert egy órán a tanár úr a tolómércét mutatta be. Hogy, hogy nem, Muskóczi egyből megért***e a dolgok spiljét, és bármit adtak neki, tökéletesen le tudta olvasni a tolómércéről, hogy mennyi az annyi.
A tanár úr hüledezett, hogy sosem nézte volna ki Muskócziból, hogy a tolómércét seperc alatt megtanulja.
Az óra végén a tanár úr azt adta házi feladatnak, hogy aki jövő órára csinál kartonból egy tolómércét, az most bekaszálhat egy jobb jegyet.
Mert szó ami szó, az osztály nagy része elég rosszul állt fizikából. Muskócziról ne is beszéljünk. Bukásra állt. Kegyetlenül. És minden jóindulattal sem lehetett felfelé kerekíteni. Valami jó jegy kellett volna ahhoz, hogy azt a sok hármast meg négyest valahogy az átjutásig emelje.
Otthon, kis segítséggel nem kartonból, hanem fából vágott ki lombfűrésszel egy tolómércét Muskóczi. Mert ugye azt mondani sem kell, hogy ekkor Muskóczinak már saját lombfűrészes asztala is volt az apukája mellett. Az apukája inkább csak felrajzolta a fára a tolómércét és a munka oroszlánrészét, a vágást, csiszolást már Muskóczi végezte.
Meg kellett adni, szépen vágott a lombfűrésszel. Főleg a német Eberle-Blitz élekkel. Amit úgy őriztek otthon, mint más az aranyat. Vágás közben folyamatosan kenték nedves szappannal és minden ötödik vágás után szusszanásnyi időre pihentették az élet, hogy ne forrósodjon fel, mert olyankor szokott elpattanni. Olyan ügyesen vágtak már, ő is meg apukája is, hogy az élek elkoptak, de szinte soha nem szakadtak el. Már több tucatnyi kopott élük volt félretéve nehezebb napokra, amik aztán be is szoktak köszönni, mert németből nagyon ritkán szokott hozni valaki éleket.
Este későig dolgozott a fa tolómércén Muskóczi, szépen berajzolta ceruzával a beosztásokat, hogy mérni is lehetett vele.
Következő fizika órán félénken vette elő a tolómércéjét Muskóczi, kicsit izgult, hogy mit szól majd a tanár úr? Elhiszi majd, hogy ő csinálta? Vagy úgy fog járni, mint a rádióival, amikor senki nem akarta elhinni, hogy ő szerelte össze azokat?
Na de mikor meglátta a tanár úr a tolómércét, nézegette, forgatta, nem hitt a szemének, meglepetten fel is kiáltott, hogy: “Ide süssetek! Még mérni is lehet vele! És pontosan mér!”
Nosza, Muskóczi irult, pirult, nem volt hozzászokva a dicséretekhez. Mindig kaptak kifogást rajta. Hol a körmei voltak piszkosak, hol a füle volt sáros, hol a ruhája volt gyűrött vagy pecsétes, kövér az pedig mindig volt, bármit csinált.
Most nem volt mit kezdjen a dicsőségével, már már felkészült, hogy na most fog kiugrani a valós áradozás, amikor léket kapnak rajta, vagy a tolómércéjén.
De nem!
Bekaszált egy tízest! Ezzel teljesen egyenesbe jött a fizika jegyek háztartásával.
Muskóczi ritkán érezte ilyen jól magát. Nem bukik fizikából?
Micsoda szép világ!
És akkoriban lett sláger a “Paloma blanca” sláger, egész nap azt dúdolta magában:
“Sokszor voltam már a vesztes,
fogva tartott száz bilincs.
De ma végre rád találtam,
és most semmi gondom nincs.
Csupa napfény fenn a hegycsúcs,
fut az éjjel messze jár.
Mintha széles szárnyon vinne,
felemel a napsugár.
Szénaillat vár a réten,
sokszor arra járok én.
Fehér galamb száll az égen,
aranyeső hull körém.
Ó, la paloma blanca,
fel-fel az egekig száll.
Ó, la paloma blanca,
boldog, mert itt van a nyár.
Hát gyere velem, a szerelem vár!”
Szünetben hozzáment a tanár és külön megdicsérte Muskóczit, hogy tényleg ő készít***e a tolómércét? A tízese megvan, nem vonja vissza, ha mégsem ő készít***e.
Muskóczi elmondta, hogyan készít***e, és miben segít***e csak az apukája.
A tanár úr elégedetten bólogatott, hogy az elmondásból tisztán látja, hogy ő csinálta a tolómércét. De kis gondolkodás után megkérdezte Muskóczit:
“Hogy van az, hogy a technikai dolgokra ilyen jó rálátásod van, érzéked van hozzá, nem vitás, és mégsem szereted a fizikát? Hogy lehetséges ez?”
Muskóczi újra elpirult, nem szólt semmit, csak vonogatta szégyenlősen a vállait.
“Furcsa…” mondta a tanár úr. Aztán mielőtt elment volna, kérdezte, hogy neki adja Muskóczi a tolómércét? Persze, mondta boldogan.
A tanár úr a tolómércét lobogtatva elbaktatott a sánta lábával.
Muskóczi egy darabig még nézte, ahogy elbiceg, és szívében forgatta a tanár elismerő szavait, melyek az elmúlt években először tűntek emberinek.
Sajnos a fizikával továbbra is hadilábon maradt.
De tolómércéje azóta kettője is van, fémből méghozzá.
28/08/2024
Nem vittünk semmi sajátost a piacra, ezért elfogadtuk, amit mások eladtak nekünk.
Most meg sírunk, hogy a hanyatló, deszakralizálódott nyugati kultúra.
Hol van a miénk?
Amint megjelenik valami, ami nem majmolt, kommenthuszárok hada hitelteleníteni, szánalmasítja fantázia hiányos véleményeivel.
Ki kérte számunkra a kapitalizmus kultúráját? Mert csupán erről beszélhetünk, nem ama valódi nyugati kultúráról, ami tetszik vagy sem, de értékes.
Az EU-hoz való csatlakozások idején a szkeptikusok laposföld hívőknek voltak káromolva. Ma azok örjöngenek az EU ellen, akik annó a csatlakozásért tették tűzbe a kezüket.
Mi nem a nyugati kultúrából kértünk, hanem a kapitalizmus bevásárló kosarát akartuk.
Én pedig, a mindenkori negativista, kiloptam a könyveket a papírbegyűjtőhöz megrakott nagymagyar autóból, és bet***em a stúdiómba.
Én, az örök negativista, a tűzre szánt, száz éves szentképekből kollázst csináltam, és a stúdiómban főhelyre, dupla ledes megvilágítással t***em.
Talán egyedi ritka példánya vagyok ama Erdélyi marhának, aki amikor megjelent az állami (!) kiadású Károli Biblia hasonmása, kölcsönpénzből megvettem egy példányt.
Mikor külföldön szétdolgoztam a lelkem, én marha nem új autót vettem, hanem a stúdióba vettem keverőt, monitor ládákat, kábeleket, mikrofonokat, hogy lesz egy helyi stúdiója a naaagy magyar kultúrának. Létrehoztam a rádiót.
Erre: Minek még egy netrádió? Úgysem fog menni.
A napokban egy fontos ember megkérdezte: "És a rádiód még működik?" És mások is, akikről azt hittem, hogy nekem fontosak, megkérdezték: "És a rádiód még működik?"... Rájöttem, hogy nem is tudják, hol elérhető, nem is tudják mennyi munka ven benne, sosem hallgatták...
Bennem már csak az az egy dilemma van, hogy ezek az emberek, akik a rádió statisztikáiból kiderül, miért hallgatják a rádiót?
Könyörgöm, ha valaki a hallgatóim közül olvassa ezt a posztot, írja meg, hogy miért hallgatja, mit szeretne hallani a továbbiakban? Nekik kedveskedve szeretnék tartalmakat szerkeszteni, alkotni.
Köszönöm!
28/08/2024
Mátrikszlav
Ha sóvárgásom, epekedésem,
vágyam kielégítését
el kell vennem,
ki kell könyörögnöm:
bippelek magamban.
Ha simogatásod, ölelésed,
megvilágosodás,
megbeszélés,
kiegyezés kérdése:
vibrálok magamban.
Ha létem, jelenem:
adat és energiacsere,
absztrakt ezotéria,
szerelmem:
lemerült batéria.
(a karikatúra csupán algoritmust érzékenyítő hekkmém, nincs köze a vershez...)
26/08/2024
Akkorát nevettem. Magamban persze. Hangosan nincs miért, úgysem hallja senki. Ha csak magamban nevetek, többet tart az effektus.
Szóval ezt is kipipálhatom a "muszáj megcsinálni" kézműves listáról, íme a Muskóczi font.
Amikor megláttam a betüimet szövegben, egyből felismertem: Jé, hát ez tisztára én vagyok! Ákombákom, nehéz kiolvasni, emiatt nehéz érteni... pedighát elég ránézni és tudni lehet ki s mi ez a Muskóczi.
Ilyen betükkel kiírni az alábbihoz hasonló szöveget... ki fogja komolyan venni?
Hallatlan! Ez a Muskóczi amikor komolynak kéne lennie, akkor is marhaságokon jár az esze... Reménytelen.
"Látod... szokták mondani, ez az egy hibád van!"
Persze, gondolja magában Muskóczi, mindenki, mindig ezt mondja, hogy csak ez az egy hibád van, de a mindenkitől jócskán összegyűlnek a csak "egy" hibák...
🤣😂🥹🫣🤥
Gyönyörűséges szép napot nektek...🥹😍🥸
23/08/2024
Szerzői dilemma. Ki kéne nyomtatni egy könyvemet. De melyiket? Elkezdtem dolgozni a "Muskóczi iskolába megy" könyv szerkesztésén, de az is megfordult a fejemben, hogy adjam ki a "Sorsomra köntost vetett az Úr" című könyvsorozatom első részét.
A Muskóczis könyvvel az most a bajom, hogy ha nem volt dolgom, csináltam magamnak, elkezdtem saját fontkészletet tervezni, a "Muskóczi Font"-ot. Plusz, kicsit javítok az újságban kiadott történeteken is, mivel ott limitált voltam a karakterszámokkal, a történetek ízéből le kellett kanyarítsak, gondoltam most ezalkalommal visszakenem rájuk. És a 24 történethez járó 24 rajzot is nagyjából újra rajzolnám, még inkább bevállalva az "infantilis giccs" (szakmai kritika defineálás) elemeit.
A Sorsom könyhez megvan már az első, közel 100 kiválogatott írásom a 2000-ből, ami életbeli történeteim, meglátásaim látnának napvilágot.
Ha valaki késztetést érez valamelyik irányba bátorítani engem, igen jól esne. Kösz.
Ugyanakkor, ha valakinek van valami konkrét ötlete, hogyan lehetne értékesíteni egy magán kiadványt, azt is megköszönném: Kösz!
Ebben a témában viszont van öt éves rálátásom, tehát nem most nyitom a csipáimat, tudom, hogy teljesen esélytelen egy magánkiadás piacra vitele, sajnos a házaló, emaillistás gerilla marketing sem illik elképzelésemhez, de gondoltam ki tudja... valaki tud valamit amit én nem... Volt már ilyen... 🤣
10/08/2024
Hírdetésféle:
Asztalos műhelyem használatba adásán gondolkodom.
Dévától 5 km-re, autópályától 2km-re.
Déva és Marosnémeti (Mintia) közé ékelt, mezőre néző csarnokban helyezkedik el a 20 éve működő, alap gépszerszámokkal felszerelt asztalos műhelyem.
Adnám hozzá a 31 éves asztalos tapasztalatomat, mely megjegyzem, nem a hitech, újgazdag világot szolgálta, hanem inkább a középréteget. Továbbá megjegyzem, hogy nem alkalmazni akarok asztalost, hanem keresem azt a vállalkozásra elszánt ügyes embert, aki ebben az ágazatban szeretne elindulni. Az induláshoz ajánlom a szakmai segítségemet.
A műhely első perctől használható, és legalább 3-4 embernek munkát tudna adni.
A hely alkalmas letelepedésre, a csarnok emeletén lakás kialakítható. Én magam is itt élek.
Az első forgácstól számítva az első hónap ingyenes. Utána 3 hónapig 500 euró lenne a bér, aztán folyamatosan növelve, a cél számomra a havi 1000 euró. Persze abban az esetben, ha a dolgok jó fele mennek.
A történet alapja, hogy amennyire szorgalmas ember voltam, legalább annyira béna üzlet ember, így, ahogy egészségem romlásával lassan elmaradt a szorgalom jótékony és eredményes hatása, így a munkákat is kezdtem visszafogni, nem mertem többet vállalkozni, mígnem jó öt éve teljesen visszaléptem, és csupán mára értem el azt, hogy végre nincs munkám. Ezzel azt szeretném illusztrálni, hogy Déva és környéke bőségesen el tudott látni munkával, tehát nem egy lepukkant szituációt akarok valaki torkán lenyomni. Annyi, hogy én már nem bírom erővel.
De szeretném, ha méltó ember keze és gondoskodása alá kerülne az asztalos műhelyem, mely az életemet t***e ki.
Köszönöm, ha megosztjátok hírdetésemet.
09/08/2024
Teljesen felesleges a kütyüktől megrémülni: AI, 5G, stb... a Data áramláshoz csak eszközök. Mióta lemondtunk az Igéről, a Data futtatja életünket. Ne aggódjatok. Késő.
08/08/2024
-Szar idők jönnek, kéne csinálni valamit!
-De mit? Nem látod milyen szar idők jönnek?
(muskóczi)
28/07/2024
Muskóczi falura megy sorozat első története:
Az első éjszaka
Muskóczi annyit hallotta ettől is meg attól is, hogy milyen jó falun, hogy egyszer kérdezte apukájától, hogy nekik van hova falura menni néha?
Hát nincs, sajnos, mondta az apukája. Az anyukájának sincs rokona falun, így Muskóczi falusi álmodozása szinte kudarcba fulladt.
Pedig hát annyi jót hallott a falusi életről, hogy nagyon megkívánta.
Például, hogy ott finom ételeket főznek, a sütik a tálakból ki nem fogynak, s ha éppen kedvük szottyan, csak kimennek a kertbe s ott az eper, a málna, az alma, a szilva. Hatalmas terek vannak, lehet nyugodtan játszadozni, hangoskodni, gyönyörű rétek, patak, nemcsak fürödni lehet benne, hanem inni is lehet belőle, annyira tiszta a vize. S a rengeteg állat.
Falun például rengeteg barátot lehet találni.
Szóval nincs mit feleslegesen ecsetelni az idillikus világképet, Muskóczi gazdag fantázia tehetségével, képzeletében már több falnyi festményt megalkotott a boldog falusi életről.
Volt egy néni, aki sokat járt Muskócziékhoz, sőt még náluk is lakott egy ideig, hogy keresi helyét a világban, szóval ő faluról származott és felajánlotta, hogy hozzájuk falura szívesen elviszi Muskóczit egy hétre.
El is jött a falura menés napja. Az ismerős néni éppen hazament hétvégére falura, így magával vitte Muskóczit is, aki nagyon izgalomban volt.
Vonattal mentek egy darabig, aztán már délután lett, mire a falu állomásához értek, ami hát egy kicsit messze volt a falutól. Mire elgyalogoltak a csomagokkal a falu másik végéig, jól elfáradtak és már szürkült az ég.
Muskóczinak feltűnt, hogy a néni minden járókelőnek köszönt, így egy idő után úgy érezte, hogy neki is köszönnie kell. Muskóczi “Jó napottal” köszönt, mire a néni csendben kioktatta, hogy itt nem szeretik, ha városiaskodik, köszönjön “Adjon Istennel”. Csak amíg a néni szülői házához értek sok embernek kellett adjistenezni.
Nem is beszélve a sok kutyaugatásról. Minden kerítés mentén vad kutyák hada fejezte ki, nemtetszésüket az idegen járókelő iránt.
Amikor megérkeztek, bementek a kapun, a házból egy öregebb néni jött ki, Erzsébetnek hívták. Bár jóságosnak nézett ki, de kicsit mmogorván fejezte ki meglepetését, nem számított vendégre.
A néni bizonygatta, hogy Muskóczi nem rossz gyerek, muszáj volt elhoznia, ellesz ő ott a priccsen a konyhában.
Be is mentek egy sötét, alagsori konyhafélébe, ahol kendőzetlen falusi szag áradt: trágya, vizelet, nyirkosság. Szanaszét volt minden, lámpa nem volt, egy petróleum lámpa fényénél rendezkedtek. Muskóczinak megvet***ek egy padon, régi szőnyeget t***ek rá matracként és takarónak egy borzalmasan szúrós és nyirkos pokrócot adtak, párnának meg egy mosatlan pufajkát, mely borzalmasan büdös volt.
Az asztalra vacsora gyanánt kit***ek Muskóczinak valami avas szalonnát, csípős túrót és száraz kenyeret. Meg egy kést. Már csak a szagtól elment Muskóczi étvágya.
Alig feküdt le a priccsre Muskóczi, már azon volt, hogy elfordulva sírjon egy sort, hogy nem így képzelte az első falusi éjszakáját, amikor a konyha ajtaja kitárult és egy öreg ember részeges, káromkodó hangja töltötte tele a hagyományos falusi lakteret, folyamatosan Istókot emlegetve melegebb éghajlatokra. Erzsi néni csitítgatta, hogy gyerek is van, ne csinálja. “Mi az Istókját neki, ki hozta ide a gyereket?” - morgott az öreg és leült egy székre. Ekkor látta Muskóczi az arcát, egy ráncos, morcos ember volt, a néni apukája.
Kint egy hatalmas motorzúgás, ropogás után bejött egy magas, derék fiatalember, az is rázendítve, hogy: “Mi az Istók van ebben a házban örökké sötétség? E a bitang mit keres itt? Hogy ki? Ja, annak a gyereke, ahol a mi Jucink lakik?”
“Na meglátjuk holnap milyen hasznát vesszük neked itt,” - mondta szigorúan - “Mert gondolom nem nyaralni jöttél.”
És még későig ittak, veszekedtek az asztalnál.
Muskóczi elfordult és némán sírt a nyirkos takaró alatt.
(Függelék:
A Muskóczi falura megy sorozat a Délerdélyi Életben fog napvilágot látni, így a szerkesztőnek köszönhetem, hogy általa biztatva kezdem el megírni azt, amit rugdosás nélkül sajnos nem írnék meg.
A publikálási felület miatt a történetek terjedelmét 3800 karakterre kell szűkítsem, melyeknek zamatos és teljes kiírásához 38000 karakter is kevés lenne.
Kellemes szórakozást!)
15/07/2024
Szubkultúra: Ludas Matyi.
Celebkultusz: Döbrögi.
05/07/2024
Az igazi zenebanda
(Újságban publikált verzió. Alant az eredeti, teljes változata, mely "Az Élet kereke" címen írtam meg. Borzasztó nehezen mondtam le a történetet körülölelő környezetéről, de adottak voltak a karakter számok. Részemről a rövidített változata hiányos. Da annak aki csak ezt olvassa majd, nem lesz az. A Muskóczi oldal követői viszont most belelátnak egy olyan kulisszába, ahol a hivatalos kiadások nem adnak bejárást. Kösz!)
Fláviusznak hirtelen ötlete támadt, hogy tud ő egy jó helyet, ahol igazi zenebanda próbál minden délután.
Kettejük barátságát az kötötte össze, hogy Fláviusz gitározni akart, Muskóczi meg dobolni. Együtt kóricálva a városban szoktak arról álmodozni, hogy milyen nagy zenekart fognak alapítani.
Ez a kettejük titka volt, mert hiába próbáltak másokat is beavatni terveikbe, mindenki azt mondta nekik, hogy: „Óh, és mikor lesz belőle valami?” vagy: „Tudtok ti valamit a zenéről? Ismeritek a hangjegyeket? Miből vesztek hangszert? Jártok ti zene iskolát? Van e egyáltalán zenei tehetségetek?”
Noha senki sem bátorította őket, lelkesedésük mégsem lankadt.
El is mentek a próba helyszínére, mely egy nagyobbacska terem volt, rozoga színpaddal. A falakon a vakolat omladozott, sok padló be volt törve, az ablakok homályosak és roskadozók, egyedüli karbantartójuk az idő volt. A teremben nem volt semmiféle bútor, se csillár, semmi. Csak sok pókháló és por.
Hát itt nincs semmi, mondta Muskóczi, de Fláviusz bizonygatta, hogy hamarosan lesz.
Megjelentek valami gyerekek, fiúk, lányok, kisebbek, nagyobbak, sőt, még végzősök is voltak közöttük. Muskóczi nyugtalan lett, mert cigányok voltak. A sok mendemonda miatt rettegett tőlük, de mivel Fláviusz nem volt ideges, Muskóczi is inkább nyugton maradt. Viszont a cigányok egyre csak gyűltek. Lehettek már vagy ötvenen, amikor megjelent három felnőtt, és a közönség elkezdett tapsolni meg hangosan kurjongatni. Egy rozoga, lelakatolt szekrényből elkezdték kirámolni hangszereiket, közben a jókedvű hangos zsivaj fokozódott a nézők körében.
Először kiszedtek egy hatalmas kopott és piszkos nagybőgőt, néhol szegek helye mutatta, hogy sűrűn volt javítva, hiányzott egy húrja, és a többi is megvolt bogozva. Aztán kivettek egy hasadt nagy dobot, egy kisdobot meg egy cintányért. A cintányér el volt repedve. Azt rátették a nagy dobból kiálló rúdra, melybe egy szeg volt verve. A kis dob pedig egy ülés nélküli székre került. A harmadik zenész egy régi rádiót szedett ki a szekrényből, melynek hiányzott a lemezjátszó része, és egy régi elektromos gitárhoz kötötte, mely folyton szakadozott, rengeteget sípolt és recsegett.
Mindenféle hangolás nélkül belecsaptak a húrok közé, a dobos meg lelkesen váltotta a nagy dobot a kis dobbal, közben a cintányért kalapálva. A közönség táncolt és énekelt. Valami rock and rollt utánzott a banda, nagyjából egyformák voltak a számok, csupán az ének volt más, amit a közönség lelkesen egy hangban énekelt.
Közben hol a gitáros hangolt a koncert közben, hol a dobos igazgatta meg a kisdobot vagy a nagydob pedálját, hol a nagybőgős húzott egy kortyot a söréből, majd egy slukkot a szivarjából. Egy pillanatra sem állt le a zenekar, és a hangulat ereje sem lankadt.
Ahogy kezdődött a koncert, úgy is végződött. Csupán néhány lány szemérmes pislogása jelezte, hogy észrevették Fláviuszt és Muskóczit.
Hazafele aztán beszámoltak egymásnak az élményről, noha Muskóczi hiányolta a felszerelés minőségét és a zenei tudást, abban igazat kellett adnia Fláviusznak, hogy hangulat azért volt. Mintha egy rendes koncert lett volna.
Fláviusz bizonygatta Muskóczinak, hogy ezt a hangulatot sajnos a mi fajtánk nem tudja megteremteni: “Senki nem áll úgy mellénk, mint ezek a cigányok a sajátjaik mellé. Mindenki csak kritizál minket, hogy sosem leszünk zenészek, sosem tanulunk meg zenélni, sosem lesz hangszerünk, és látod, ezek a semminek is hogy örvendenek!”
Úgy is volt.
Hiába próbálkoztak győzködni, senki nem akart nekik próbahelyet adni, mondván: mit képzelnek magukról?
Ha hiszitek, ha nem, ezen múlott, hogy Fláviusz és Muskóczi nem alapított híres bandát.
Fláviusz aztán kiszökött nyugatra, gitárt is vett, de sosem alapított bandát.
Muskóczi nem szökött sehova, igaz bandát sem alapított, inkább stúdiót épített. Aki nem hiszi, járjon utána.
(S akkor jöjjön az eredeti verzió):
Az Élet kereke
Egyszer Muskóczi a barátjával Flaviusszal a főtéri Mátyás Király szobor kőtalapzatán ülve beszélgettek. Próbálták megfejteni, hogy mit jelent a régi felirat helye, ami csak halványan látszott: „Mathias Rex”? Valamikor díszes, kovácsolt fémbetük alkothatták a feliratot, most csak a helyük látszik halványan.
Muskóczinak eszébe jutott, hogy ismer valakit, akinek a kutyájának a neve Rex volt. A nyulas Gyurinak, aki a város végén, a Kaján tó fele vezető úton lakik egyedül egy nagy kertben a nagy kutyájával, akit Rexnek hívnak. Gyurit azért nevezte nyulasnak, mert nyulakat tartott ketrecekben.
Flaviusz szerint, aki Muskóczinál nagyobb volt két évvel, a Rex az azt jelentheti, hogy király. Mátyás, a király.
Mindketten felnéztek a magasba emelkedő szoborra, amint Mátyás király a lován ül és szigorúan a messzibe néz. Aha, bólint rá Muskóczi, tényleg úgy néz ki mint egy király: szigorú és elszánt. Muskóczi már többször megnézte magának ezt a Mátyás királyos szobrot, mert kiszúrta, hogy van egy közös vonásuk, hogy mindketten göndör hajúak. Ez azért volt fontos, mert Muskóczi jobban szerette volna, ha sima haja lenne, mint minden menő iskola társának, mert meg volt róla győződve, hogy a göndör haja miatt nem tekintik őt menőnek. És mégis, Mátyásból király lett göndör haja ellenében. Hogy lehet ez?
Amint ott nézték a szobrot, Flaviusznak hirtelen ötlete támadt, hogy tud ő egy jó helyet, ahol igazi zenebanda próbál minden délután. Ha elindulnak, talán éppen idejében oda érnek, hisz a szobor hátánál a templom tornyán éppen négy órát mutatott, és a próba öt órakor kezdődik. Muskóczit felvillanyozta a gondolat, hisz úgy tudja magáról, hogy egész életében zenész akart lenni, pontosabban dobos.
Elindultak a Mócok útján, azon az utcán, amely a város másik felében visz ki a hegyi emberek, a favágók közé, akik voltak a mócok.
Amíg odaérnek, csendben, hogy senki se hallja elmondom, hogy Muskóczi és Flaviusz barátságát tulajdonképpen a zene kötötte össze. Ez abban állt, hogy Flaviusz gitározni akart, Muskóczi meg dobolni. Együtt kóricálva a városban szoktak arról álmodozni, hogy milyen nagy zenekart fognak ők ketten alapítani, és milyen híresek lesznek.
Ez tulajdonképpen a kettejük titka volt, mert hiába próbáltak másokat is beavatni terveikbe, mindenki azt mondta nekik, hogy: „Óh, és mikor lesz belőle valami?” vagy: „Tudtok ti valamit a zenéről? Ismeritek a hangjegyeket? Miből vesztek hangszert? Jártok ti zene iskolát? Van e egyáltalán zenei tehetségetek?”
Mivel senki nem látta el őket bátorító szavakkal, így magukban maradtak a titkukkal és egymásnak folyton arról álmodoztak, hogy csak azért is zenészek lesznek. Fáradhatatlanul és vég nélkül tudtak naphosszat álmodozni róla.
Közben odaértek arra a helyre, ahol Flaviusz szerint esemény lesz. Egy kis templomtól a második udvarban volt egy eléggé elhanyagolt épület, inkább olyan nagyobb házféle, aminek ajtóján még zár sem volt, csupán egy riglivel volt kiakasztva, hogy a szél be ne csapja. Muskóczinak gyanús volt a dolog, de Flaviusz csak bátorította, hogy menjenek csak be.
Az épületben bent egy nagyobbacska terem volt, és a terem egyik végében egy rozoga színpad volt, az egész olyan volt, mint egy elhagyatott kulturális otthon. A falakon a vakolat omladozott, a színpadon sok padló be volt törve, az ablakok homályosak voltak és roskadozók, egyedüli karbantartójuk az idő és az időjárás volt. A teremben nem volt semmiféle bútor, se csillár, semmi. Csak sok pókháló és por.
Hát itt nincs semmi, mondta Muskóczi, de Flaviusz bizonygatta, hogy várjanak még, hisz nincs még öt óra pontosan.
Igaza volt Flaviusznak, mert pár perccel öt óra előtt megjelentek valami gyerekek, vegyesen voltak közöttük fiúk, lányok, kisebbek, nagyobbak, sőt, még végzősök is voltak közöttük. Muskóczi nyugtalan lett, mert cigányok voltak, a sok mende-monda miatt retteget tőlük, de mivel Flaviusz nem volt ideges, Muskóczi is inkább nyugton maradt, mert hát mit is csinálhatott volna mást? Viszont a cigányok egyre csak gyűltek. Lehettek vagy ötvenen, amikor megjelent három felnőtt cigány, és a közönség elkezdett tapsolni meg hangosan kurjongatni. A három felnőtt felmentek a színpadra és egy rozoga, lelakatolt szekrényből elkezdték kirámolni hangszereiket, közben a jókedvű hangos zsivaj fokozódott a nézők körében.
Először kiszedtek egy hatalmas nagybőgőt, kopott és piszkos volt, néhol szegek helye mutatta, hogy sűrűn volt javítva, hiányzott egy húrja, és a többi is meg volt bogozva. Aztán kivettek egy nagy dobot, egy kisdobot meg egy cintányért. A nagydob be volt hasadva, ezért valami fóliát ragasztottak rá. A cintányér el volt repedve. Azt rát***e a dobos a nagydobból kiálló rúdra, melybe egy szeg volt verve. A kis dobot pedig egy ülés nélküli székre t***e. A harmadik zenész egy régi rádiót szedett ki a szekrényből, melynek hiányzott a lemezlejátszó része, és egy régi elektromos gitárhoz kötötte, mely folyton szakadozott, rengeteget sípolt és recsegett. Jó félóra is eltelt, mire összeálltak, közben már mindenkinek csúcson volt a hangulata.
Mindenféle hangolás nélkül belecsaptak a húrok közé, a dobos meg lelkesen váltotta a nagy dobot a kisdobbal, közben a cintányért is kalapálva. A közönség táncolt és énekelt. Valami rock and rollt utánozott a banda, nagyjából egyformák voltak a számok, csupán az ének volt más, amit a közönség lelkesen unisonban énekelt.
Közben hol a gitáros hangolt a koncert közben, hol a dobos igazgatta meg a kisdobot vagy a nagydob pedált, hol a nagybőgős húzott egy kortyot a söréből, majd egy slukkot a szivarjából. A lényeg, hogy egy pillanatra sem állt le a zenekar, és a hangulat ereje sem lankadt, csak a por emelkedett szép lassan feljebb és feljebb a teremben, mely egy hihetetlen koncertnek volt a helyszíne.
Ahogy kezdődött a koncert, úgy is végződött, a zenészek elpakoltak, a közönség meg énekelve elszállingózott, senki nem törődött sem Flaviusszal, se Muskóczival, hacsak azokat a szemérmes lány pislogásokat nem vesszük annak, amelyek titokban és mosolyogva vizsgálták hol Flaviuszt, hol Muskóczit.
Hazafele aztán beszámoltak egymásnak az élményről, noha Muskóczi hiányolta a felszerelés minőségét és a zenei tudást, abban igazat kellett adnia Flaviusznak, hogy hangulatt azért volt. Mintha egy rendes koncert lett volna.
Flaviusz, aki nagyobb volt Muskóczinál két évvel, bizonygatta, hogy ezt a hangulatot sajnos a mi fajtánk nem tudja megteremteni, mert: „látod” -bizonygatta Flaviusz- „senki nem áll úgy mellénk, mint ezek a cigányok a sajátjaik mellé. Mert mindenki csak kritizál minket, hogy sosem leszünk zenészek, sosem tanulunk meg zenélni, sosem lesz hangszerünk, és látod, ezek a semminek is hogy örvendenek!”
És tényleg, igaza volt Flaviusznak, mert a messzenéző, göndörhajú és szigorú Mátyás király birodalmában senki nem bátorította őket azon elszántságukban, hogy zenészek legyenek, sőt inkább próbálták őket lebeszélni róla.
Nem akarok én ünneprontó író lenni, de sajnos ez a történet nem ott folytatódik, hogy mindennek ellenére ketten nagy bandát alapítottak. Flaviusz később külföldre szökött, évekkel azután írt Muskóczinak, hogy megvette álmának gitárját, és néha csendben gitározik és sűrűn eszébe jut neki a közös álmodozásuk.
Muskóczi csinált magának dobot, de mivel nem volt hol gyakoroljon, egy gyenge pillanatában odaajándékozta egy barátjának. És majd aztán öregségére titokban mégis vett egy dob felszerelést, amin bár már reszkető kezekkel és térdekkel gyakorolgat, és egyértelmű, hogy dobos nem lesz belőle, de sokszor eszébe jut az a délután, ahol az a cigány közösség mennyire támogatta a saját zenekarát, eltekintve mindenféle technikai vagy tudás hiányosságtól.
Nincs szándékomban morális tanítást osztani a történeteimmel, de sokszor elgondolom, hogy egy ember kibontakozásához sokat segítene, ha a közössége amiben él, bátorítja őt, nem pedig lebeszéli. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy az Élet kereke körbejár, és ha te ma bátorítod valakinek az álmait, holnap viszont kaphatod ugyanazt. Csak add meg az esélyt neki, ne tegyél kavicsokat az Élet kereke elé.
(Gratulálok, ha idáig eljutottál az olvasással!
Hagyjál egy hozzászólást, hogy amint elkészül az újabb Muskóczi történetes füzet, küldjek egy példányt.)
15/06/2024
Füstbement tanítás
Muskóczi teljesen más szemszögből nézte és értékelte a világot, mint kora szellemi és erkölcsi elvárásai. Apukája meg -mint utólag kiderült- teljesen más társadalmi neveltetésben részesült, ami még annál is szigorúbb volt. Muskócziban viszont eléggé elszaporodtak a szabadság jelei és nagyon könnyen a saját értékrendje szerint ítélt mindent, ami még az akkori „hígabb” társadalmi normák szerint is önfejűségnek számított, nem ismerve el a tekintélyt, mintha Muskóczinak a Világ tengelye nem az emberiség lett volna, benne a társadalmi normák szerint, hanem valahol egy messze messze, képzeleti világban lett volna lehorgonyozva, mintha rá nem az emberi törvények lettek volna érvényesek, hanem valami más.
Úgy adódott, hogy egyszer Muskóczi apukája adott tíz lejt neki, hogy menjenek szépen az öccsével nyiratkozni, és utána Ilona nagymamához fürödni, mert ott ebéddel is vár.
Hát Muskóczi fejében mindjárt elkezdtek forogni a fogaskerekek, hogy talán mindent el lehet intézni, anélkül, hogy azt a tíz lejt nyiratkozásra költsék. Mert van sokkalta több jó ötlete, hogy mire lehet azt költeni.
Hiába mondta öccse, hogy baj lesz belőle, Muskóczi lázba jött. Azt találta ki, hogy a másik nagymamához mennek, Margithoz, mert ott Géza bácsi ingyen megnyírja őket, hisz egész életében borbély volt, ott meg is fürödhetnek és meg is ebédelhetnek.
Így is lett. Géza bácsi bár morgolódva, de megnyírta Muskóczit és öccsét, Margit nagymama egyet szitkozódva, de vizet engedett a kádba, megfürödtek és valami levest is adott nekik, mondom, szitkozódva, lemucskoskölyközve Muskócziékat.
A baj délután volt, amikor az apuka mindezt megtudta, mert mindenik nagymama teljesen kiborulva telefonált, Margit, hogy oda többet ne küldje őket senki, Ilona meg, hogy tiszta hiába várta őket, pedig hogy felkészült. (Muskóczit az idegesít***e Ilona nagymamánál, hogy a budira csak úgy lehetett ülni, hogy papírokat kellett tenni a fedő peremére, és oda is, ahova pottyan a baki, hogy ne ragadjon a csempére az, emiatt a Földet megkerülte volna, csak ne kelljen odamenni, és mindig olyan leveseket főzött, amitől csak jobban megéhezett és mindig olyanokat mondott ez a nagymama, amitől Muskóczi mindig szarul érezte magát, kicsinek, senkinek, szánalmasnak, butának, stb.)
Az apuka elszomorodott és azt mondta Muskóczinak, ha ilyen kevésre bízta és azt sem csinálta meg úgy, ahogy kérte, mi lesz belőle, ha nagy lesz? Tolvaj?
A következőképpen bünt***e meg Muskóczit és öccsét: hogy minden ami kedves nekik, ott előtte tépjék szét saját kezükkel, vágják szét, törjék össze és dobják a kukába. Hiába mondta Muskóczi, hogy öccsének semmi hibája nincs, mert ő mondta, hogy inkább engedelmeskedjenek, de neki is elő kellett hoznia az összes játékait és minden ami kedves neki és azt összetépni, összetörni és eldobni kellett.
Hát jócskán belefáradtak a törés zúzásba, keserves sírások közepette.
Muskócziban ez abban a pillanatban egy olyan daccá fajult, hogy még azt is előhozta, amit az apja elfelejtett, a bélyeg gyűjteményét és azt is egyenként összetépte és eldobta. Ekkor már nem sírt Muskóczi. Hősies lemondással végzett saját kezével a bélyeg gyűjteményével.
Valószínű ezt az apját is meglepte, ez az önként vállalt pusztítás, de már késő volt. Valószínű, hogy a saját értékrendjét nem akarta meghazudtolni, mert akkor sutba kellett volna dobnia az egész neveltetésének a világát, amit ott és akkor Muskóczi hősiesen megtett.
Nehezen vészelte át Muskóczi a veszteséget. És ha valaki azt hinné, hogy ez valami tanulságot vont maga után, az végzetesen téved. Muskóczi azóta sem látta be, hogy hibás volt t***e, ő úgy fogta fel, hogy adott helyzetben másként akart gazdálkodni a lehetőségeivel.
Az apa mentalitása a tisztesség körül forgott és az az aggodalom miatt cselekedett úgy, mert azt hitte valamire tanítja gyerekét, és csak így érti meg mi a tisztesség.
De ne kerüljük a forró kását, Muskóczi nagyon is tisztán látta a felnőtti tisztesség valóságát, hogy mindenki hazudik, ott lop ahol tud, ott csal ahol csak lehet, és senki, de senki nem mond igazat. Fájt Muskóczinak, hogy a Világ igazságtalanságát rajta verik el. A harc számára más dimenzióban zajlott és ezért hagyta abba a sírást és lett úgymond cinikus öngyilkos.
Nagyon érdekes, hogy Muskócziban nem született gyűlölet az apja iránt. Az fájt neki, hogy megsért***e az apját, mindennél jobban fájt, az sem érdekelte, ha mindenét a szemétbe dobja, ha ez megváltja az apja haragját.
Address
Vetel
Website
Alerts
Be the first to know and let us send you an email when Muskóczi történetei posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.
Contact The Business
Send a message to Muskóczi történetei:
Shortcuts
Share
