A Rebuló nevét a diákság egyik közkedvelt szórakozóhelyéről kapta, mely egykoron az iskolával szemben helyezkedett el. A tanárok és diákok közös munkájának eredményét tükrözték, és bár a diákok otthon nyomtatták, tartalma akkor is színvonalas volt. Helyet kaptak benne a diákok versei és egyéb irományai, az iskola falain belül napvilágot látott aranyköpések, viccek és még számos olyan dolog amely f
elkeltette a refis diákok érdeklődését.
2008-ra a Rebuló külalakja fejlődött, ugyanis az oldalak mérete A4-esre növekedett, és az borító színes lett. Tartalmilag az újság két részre oszlik, egyik fele tanító jellegű, és több tanár folyamatos rovatát tartalmazza, míg a másik fele a diákok elvárásainak próbál eleget tenni. Jelentősebb változások a lap történetében 2010-ben történtek, Simon Csaba főszerkesztő vezetése alatt. E tanévtől az újságot már A3-as méretben nyomtatták, továbbra is színes borítóval.
2011-től Molnár Andrea vette át a vezetést, hála neki, lapunk egyre népszerűbb lett, és már a Református Kollégiumon kívül is hallottunk róla: A Háromszék napilapban, a Kovakő és a Kavics című lapokban is, ezen kívül a Sepsi Rádióban is szerepelt. Molnár Andreát Végh Nimród és Kondor Ádám követte 2012-ben, ők szintén sokat újítottak, ugyanis ők tervezték meg az új arculatot, és az ő éredmük az is, hogy egyre gyakrabban jelentek meg az új számok. 2012 második felétől a vezető szerepet Dani Orsolya és Makkai Dorka vette át. Az év utolsó száma már megújult arculattal és új, tehetséges szerkesztő csapattal jelentkezett. Jelenleg a Rebuló havilap, amelyet továbbra is A4-es méretben nyomtatunk. Több nyomda is támogat bennünket, az ők jóvoltukból díjmentesen "szórhatjuk" a Rebulót iskolánkban. A szerkesztőség évente bővül, korhatár nincs, minden refis diák küldhet be munkát. Minden számnak van egy témaköre, amit többféle szempontból (tudomány, művészet, vallás, stb.) közelítünk meg, így próbáljuk kizárni a szűklátókörűséget, ugyanakkor így mindenki a neki megfelelő érdeklődési területről és stílusról olvashat.