14/01/2024
0013 SZENTEK STÚDIÓJA
VIVERE NON NECESSE EST
NAVIGARE NECESSE EST!
ENGEDJÜK MEG ÖRÖK ÉLETÜNKNEK, HOGY ÉLTESSEN!
SZÜNTELEN BIZZÁL AZ ÚRBAN!
MINDIG CSAK AZ VAN AMIT AKAR!
ELJÖVENDŐK VOLTUNK, VAGYUNK ÉS MARADUNK!
Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: Állj középre! Aztán megkérdezte tőlük: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni? Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, miután kimentek, azonnal tanácsot tartottak a Heródes - pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt. Mk 03:01-06
Hagyomány
Nehezen szenvedjük el a bizonytalanságot, a szívünk mélyén biztonságot szeretnénk. Egyházunk hagyományába, szokásrendszerébe belesimulva sokan biztonságban tudhatják magukat. Erről a biztonságról Ferenc pápánk úgy nyilatkozott, hogy ez olyan, mint a börtön biztonsága, az ember biztonságban van a börtönben, de nem szabad. Egyedül a Szentlélek képes felszabadítani bennünket a szeretet szabadságára. Az ószövetségi hagyomány elrendezte a zsidók mindennapjait, biztonságot adott. A hagyomány hívei ellenálltak, Isten Újszövetségének, az ember Isten közvetlen egységét hirdető Jézusnak: „Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, a Krisztus!” Mt 23:8-10 A papok, a tanítók szívesen vették, ha atyának szólították őket, jól esett nekik, hogy az Istennek kijáró tiszteletben fürödhetnek, és Jézus, ennek a kellemes állapotnak ellenére van.
A keményszívűség elszomorítja Jézust
Szent János evangéliumában ezt olvassuk: „A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. Jézus azonban azt mondta nekik: Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom. Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, és így egyenlővé t***e magát az Istennel.” Jn 5:16-18 A tiltakozás legkényelmesebb, és ugyanakkor leges legalattomosabb módja a hallgatás. Jézus, megkérdezte: Szabad-e, szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni, vagy veszni, hagyni? Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, miután kimentek, azonnal tanácsot tartottak a Heródes - pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt. Ferenc pápánk jézusi szemmel tekint az ő egyházára. Vannak, akik hallgatólagosan figyelik, mit tesz, mit mond ez a pápa, és vannak, akik nemtetszésüknek hangot is adnak. Ferenc pápánk legnagyobb ellenzéke, mára már nem az egyházon kívül van! Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik! Vö. Lk 11:14-26
Törvényszegés
Szent Máté, zsidó vallású keresztényeknek írja evangéliumát és a tanítványok törvényszegését meg akarja magyarázni, menteni akarja a törvényből azt, ami még menthető. Máté szükségesnek tartja megindokolni a törvényszegést: "Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni." Vö. Mt 12:1 Megszegték a törvényt, de hát éhesek voltak, nem akartak éhen halni. A mózesi törvények életveszély esetén felmentést adtak a szombat törvénye alól. Márk nem indokolja meg, miért szegik meg a törvényt a tanítványok.
Törvények felett
Jézus a törvények felett áll, ura a szombat törvényének is. Jézus, sorozatosan megszegte a szombat törvényét, sorozatosan halálos bűnt követ***e el. Az igazságszolgáltatás, törvényeket érvényesít. Hogy valaki miért szegi meg a törvényt, az csak enyhítő körülmény lehet. Az igazságszolgáltatás, tehetetlen az olyan erkölcstelenségekkel szemben, ahol nem történt semmiféle törvényszegés. Jézus kemény kritikával illeti a farizeusokat, akik a törvényeket túlteljesítik, miközben erkölcstelenül élnek. Az evangélium üzenete az, hogy nincs az a törvény, nincs az a szabály, amit szeretet ügyből fakadóan ne lehetne megszegni. Csak törvényszerűen, nem tud megmutatkozni az irgalmas Isten. Ahol a Kegyelem megmutatkozik, ott a törvény szövedéke fölfeslik!
József Attila
ESZMÉLET
című gyűjtésének 7. szakasza:
"Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a múlt szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindig fölfeslik valahol."
VIVERE NON NECESSE EST
NAVIGARE NECESSE EST!
ENGEDJÜK MEG ÖRÖK ÉLETÜNKNEK, HOGY ÉLTESSEN!
SZÜNTELEN BIZZÁL AZ ÚRBAN!
MINDIG CSAK AZ VAN AMIT AKAR!
ELJÖVENDŐK VOLTUNK, VAGYUNK ÉS MARADUNK!
VIVERE NON NECESSE ESTNAVIGARE NECESSE EST ENGEDJÜK MEG ÖRÖK ÉLETÜNKNEK, HOGY ÉLTESSEN!
ELJÖVENDŐK VOLTUNK, VAGYUNK ÉS MARADUNK!