26/11/2024
Változtatás nélkül közöljük :
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Klub közleménye:
Tisztelt Sportbarátok, Szülők, Szurkolók és Támogatók!
Az elmúlt napokban a klubvezetés, Mosonmagyaróvár városa és főszponzorunk intenzív egyeztetéseket folytatott a kialakult helyzet megoldása érdekében. A klub egy kritikus időszakban került döntési paralízisbe, miközben mind a felnőtt-, mind az utánpótláscsapataink előtt fontos kihívások állnak. Egyértelmű volt, hogy azonnali cselekvésre van szükség, hiszen mindannyiunk közös érdeke a klub és a csapat jövőjének biztosítása.
A tegnapi napon Szabó Miklós Polgármester Úr, egyben elnökségi tagunk meghívására a Városházán elnökségi ülést tartottunk. Az ülés során az alábbi döntések születtek:
• Horvát Péter Úr lemondott elnöki tisztségéről, ugyanakkor továbbra is aktívan támogatja a csapat munkáját.
• Az új elnök megválasztásáig Gáspár Botond megbízottként látja el az elnöki feladatokat.
• Az MKC Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Kft. ügyvezetőjének szintén Gáspár Botondot nevezték ki.
Örömmel nyugtáztuk, hogy minden érintett fél kompromisszumkészséget mutatott, és egy olyan megállapodás született, amely figyelembe veszi a klub érdekeit.
A klub vezetése a jövőben kiemelt figyelmet fordít az aktív párbeszédre, ezért rendszeres szülői és szurkolói értekezleteket fog tartani. Az elnökség tagjai mostantól szoros együttműködésben, hetente találkoznak, hogy megvitassák a klub működésével kapcsolatos aktuális kérdéseket, meghozzák a szükséges döntéseket, és biztosítsák a csapatok zavartalan működését és fejlődését.
Kérjük szurkolóinkat, hogy továbbra is sportszerűen támogassák a csapatot, és bizalmukat tartsák fenn szponzoraink, valamint minden érintett fél iránt. Ebben a helyzetben a nyugalom megőrzése a legfontosabb!
Sok sikert kívánunk az új vezetésnek!
Hajrá MKC! Hajrá Mosonmagyaróvár!