05/07/2024
RÉGI KIFAKULT FOTÓ
Reggel a párom egy régi dallamot dudorászik
„Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon…
A dallam és a szöveg megérint.
„Véletlenül” egy régi kifakult fotó kerül a kezembe, ezer éve nem nyúltam ebbe a fiókba.
Fiatal pár, az esküvő napján. Nyár, meleg, izgalom, öröm, közös jövő.
A menyasszony még szinte gyerek, a vőlegénynek is alig serken a bajsza, de büszke, reményteli. Kihúzza magát, egyenes derékkal, bizalommal tekint a jövőbe. Mindketten komolyak, hiszen közös életük ezen a napon kezdődik.
És felsejlik a kép mögött a történet. A mese, amely bármely filmrendező fantáziáját megmozgatná, és garantált sikerfilm kerekedne belőle…
Az esküvőt követő néhány héten belül a fiatal férj behívót kap.
Tombol a nagy háború, és arat a halál.
Az ifjú férj megjárja a poklokat, és a tomboló őrületben csak hit tartja meg: odahaza várja őt a szép fiatal feleség és születendő gyermeke, aki a fiatalasszony szíve alatt növekszik már. Vajon ők odahaza jól vannak? Hallani híreket az orosz bevonulásról, Istenem, csak ne essék bajuk…
Majd a sors megforgatja a véletlen kerekét, az ifjú alig 20 éves ember hadifogságba kerül, és a zord kemény Szibériába viszik munkatáborba.
Körülötte hullanak a társak, kit vérhas visz el, kit alultápláltság, ki szökést próbál, és egy golyó állítja meg…
De Ő hisz benne, hogy túléli. Túl kell élnie, hiszen várják őt otthon. Haza vágyik minden pillanatban… Lassan megszületik a gyermek is. Vajon kisfiú, vagy leányka? Mindegy is az, csak jól legyenek…
Otthon! Ennek a szónak melegsége van. Asztalon gőzölgő leves, kajszibarackok között átragyogó napsütés, asszonyi szeretet és szerelem, egy apró baba kezének puha érintése, anyatej illata…
Ez tartja életben.
A tábor kegyetlen farkastörvénye mindent árucikké alacsonyít. Elveszik az óráját, a szemüvege rég összetört, bárki bármit odaad egy falat ételért. Az egyetlen kincse a jegygyűrűje. Féltve őrizgeti, rejtegeti, ezt nem adja, bármi lesz is. Több lábujja lefagy, amputálni kell, de ezt is túléli, nincs vérmérgezés. Viszont a sors kegye által szabaduló levelet kap. Nem veszik tovább hasznát, hát eredjen…
Mehet, ahogy tud, haza. Hol gyalog, hol vonatra felzsúfolódva, szekerekre felkéretőzve, töretlenül tart haza, a megviselt Európán át, több ezer kilométeren keresztül. Van olyan cimbora, aki eddig van vele, megállapodik egy kis orosz faluszéli házikóban, ahol szeret***el behívjak, marasztalják. Mert kell a férfiember, kevés maradt belőlük.
Volt, akit a hazaút viszontagságai annyira kimerítenek, hogy a teste feladja, pedig már olyan nagy utat tett meg…
Neki menni kell, minden nap, minden pillanatban, hiszen minden lépéssel közelebb van az Otthon.
Ez idő alatt a fiatalasszony odahaza egészséges kislánynak ad életet. Egyedül van a babával, a kis ház terheivel. Anyja hívja, költözzön haza, de nem teheti. Vigyázni kell a közös élet emlékeire, és egyébként is, mi van, ha hazaér a párja, és őt nem találja itt?
Katonák jönnek /mennek át a falun. Szekérkaravánok zörögnek az úton, menekülők keresik a biztonságot bárhol, ahol béke van…
Gyakran sír, de csak, amikor senki nem látja. Erősnek kell lenni, és a baba sem érezheti, hogy baj van.
Csodával határos módon senki nem bántja. A katonák tisztelik a fiatal anyát, békében hagyják, pedig néha hallani szörnyű történeteket…
Lassan elcsendesednek a frontvonalak, a hadosztályok elvonulnak, elkezdődik a falu újjáépítése, a hétköznapi élet. Menni kell a földekre, vetni, aratni, az élet élni akar.
A kicsi szépen fejlődik, az anyja nézi az apró kezecskéket, és arra gondol: apja vajon látja-e valaha? Él-e még? Mi van vele? A szíve azt súgja: ÉL. És haza fog térni. Pedig már vannak, akik temetnék, arra biztatják, nézzen a gyereknek új apát, ne maradjon egyedül.
Ő dacosan ellenáll. Az élet apró örömeiből merít erőt. A minap is anyósa fél kiló cukrot szerzett és egy kis sót. Mekkora kincs ez most.
A napok telnek, hetek fordulnak hónapokká, és egy verőfényes nyári napon megtörténik a csoda.
Futótűzként terjed a hír: látták Őt Pécsett.
Majd már a bizonyosság: az úton bandukol hazafelé Pécs felől.
Hisz tudta ő, a szíve minden dobbanása ezt lükt***e
És otthagy mindent, szalad, szinte repül elébe.
A találkozásuk pillanata az örökkévalóságba dermedt csoda.
Mire a falu határába érnek immár együtt, az egész falu várja őket. Rokonok, barátok, ismerősök. Segítik, támogatják, megölelgetik, bármit- csak hozzáérjenek.
Honnan volt ereje? Hogy sikerült? Tud másról is, aki jön haza? Ezer kérdés, határtalan öröm.
Győztesek ők. Egy nehéz embertelen korban bizonyítékai a HIT erejének.
Nézem a megfakult képet, és elöntenek az érzelmek. Mekkora csaták. Mennyi erő, mekkora erős lélek, megpróbáltatások, hit és remény…
Ők a szüleim, az akkor született kislány pedig a nővérem.
A történetük bennünk, általunk él tovább.
Gyöngy Zsuzsi
Nyitott könyv
Darvas Iván - Várj reám
https://youtu.be/uv4rVcDVLUo?si=qjV1wDEIGU2cgRTU
(A Magyar Fotográfia Napjának emlékére)
Teljes nyári magazinunkat itt találod: https://www.calameo.com/read/007457953eb9c497ab9d5
Fotó - Gyöngy Zsuzsi emlékdobozából